A tavalyi életrajzi kötet megjelenése után sem dől hátra Mohai Tamás, idén új albummal jelentkezik. A szabadság foka névre keresztelt anyag november 10-én debütál az Analog Music Hall nagytermében.
A Mohai Tamás Band, azaz Jud Harmony énekesnő, Török Péter gitáros, Mohai Szabolcs dobos és Kiss G László basszeros, a lemez mind a 12 dalát eljátssza a koncerten a főhős vezényletével. Az anyag legrégebbi dala 40 éves születésnapot ünnepel, hiszen a Karnevált Mohai első zenekara, a Faxni vitte sikerre a nyolcvanas-kilencvenes években, mely ezúttal modern maskarában szólal meg. Ezen kívül szinte csupa „ötven pluszos” nótát hallhatunk, ahogy a gitároszeneszerző-énekes emlegeti az elmúlt években írt szerzeményeit.
Talán még emlékszik a közönség Mohai Tamás ötvenedik születésnapi triplalemezére, melyen 50 új és régi dalban összegezte pályafutását olyan egykori zenekarok oldalán, mint a KFT, a Boom Boom, a Faxni, a Török Ádám és a R.A.B.B., a Háború, a Tomistars, Muckshow, Almási Enikő és a Zenekar, az E.N.E.R.D. vagy a Posthumus. Az akkoriban használt MOHAIN művésznévhez azóta egy G betű lett hozzávarrva, ami az angol nyelvtan folyamatos jelen idejére utal, hiszen az alkotói tevékenység napjainkban is zajlik.

„A szabadság fokát nem a borítón feltűnő szimbólumok: gigabájtok, köbméterek vagy dollármilliók jelentik, amit lassan fűtésre fogunk fizetni. Nem ragadhatsz bele a hétköznapokba, mert azok drámaiak. Csak szállj mindenek felett – erről szól az album.”
Az elmúlt hónapokban néhány dalt már megismerhettünk. A Politikusok és a Valami kell még buli előtt/után parádés „csináld magad” klipek formájában, míg a kislemeznek is felfogható Hazafelé éppen és a Folytatni még hanganyagként kerültek fel a YouTube-ra. Utóbbi jelentőségét és fogadtatását Mohai a Mára nincs több kérdés átütő erejéhez hasonlítja.
A dalokat 2021 augusztusa és 2022 májusa között rögzítette a kvintett az Organic Sound stúdióban Kremán Patrick hangmérnök segítségével. Először kétszámos kislemeznek indult, de aztán elhúzódott a munkafolyamat és album lett belőle. „Talán a Faxni Tizedik történetének rögzítéséhez tudnám hasonlítani a mostanit, azt is tíz nap alatt vettük fel, csak akkor egyben. Ugyanannyi idő állt rendelkezésünkre, és ugyanúgy végig együtt lógtunk a stúdióban, de több ízben jártunk vissza. Az utolsó pillanatban összeállt az Elveszett szavazat c. dal, ami öt ember realtime játékát őrzi, Jud Harmony monológjával fűszerezve. Zseniális lett” – lelkendezik Mohai.
A november 10-i koncert nemcsak amiatt lesz érdekes, hogy a teljes anyagot hallhatjuk élőben, hanem azért is, mert felcsendülnek olyan rég nem hallott Faxni-slágerek, mint a Mellettem mögöttem, a Benne vagyunk és az Inkább jó éjszakát. A húsz számos műsorban Nagy Ádám gitáros is feltűnik majd néhány dal erejéig, valamint tanítványa, Mohai harmadik gyermeke, a 14 éves Syl Mohai, aki ráadásul még egy félórás gitáros szettel is készül egyedül, a Mohai Tamás Band koncertje előtt.
A szabadság foka album Palotai Péter jóvoltából fizikai formában is megjelenik, a lemezt koncert napján meg lehet vásárolni az Analog Music Hall-ban.
FB esemény: https://fb.me/e/3ws25Ix9W
Facebook: https://www.facebook.com/mohaitamas
Kapcsolódó cíkkünk: Már semmi nem fáj – Mohai Tamás életrajzi könyve
