– HATOS NIKI – A sokszínű CéAnne-t több formációból, kooperációból, stílusból is ismerheti a zenekedvelő közönség, ám legtöbben talán a népszerű hiphop formációhoz, a Hősökhöz kötik őt.

CéAnne – Szélinger Anna – mindössze 19 éves volt, amikor megnyerte a Ladánybene 27 Judah Riddim versenyét, ezzel pedig felkerült a lemezükre. Jelenleg első nagylemezét készíti. Teszi mindezt menedzsment, mindenféle hátszél nélkül. Ezt követően rendszeresen vendégeskedett a PASO-nál, több éve állja meg helyét a népszerű hiphop formációban, a Hősökben, ahol nem csak énekes, szerző is. 
Ennyi információ talán elég ahhoz, hogy a kedves olvasó is rájöjjön: CéAnne nem helyezhető el egyetlen zenei kategóriába. Saját, szóló útján azonban a soul lüktetésű r’n’b irányában tevékenykedik. Jelenleg első nagylemezét készíti. Teszi mindezt menedzsment, mindenféle hátszél nélkül.

Azon énekesnők táborát erősíted, akik hangszeren is játszanak, sőt ukulele nagykövet is vagy. Azok kedvéért, akik most, a ZENÉSZ magazinban találkoznak veled először, mesélj a hangszeres utadról! 

20 éves voltam, amikor kitaláltam, hogy gitározni szeretnék, mindig is tetszettek a saját magukat kísérő énekes-dalszerző csajok, én is ki akartam próbálni. Kaptam a nagyszüleimtől ajándékba egy vastag nyakú, klasszikus gitárt, de nem volt vele túl sok sikerélményem, egyből nehéz akkordokat akartam játszani rajta. Aztán amikor a húgom 10 éves volt, elvittem moziba; megnéztük az Inside Out Pixar rajzfilmet. Előtte lement a Someone to Lava című, körülbelül ötperces kisfilm, amiben végig ukulele szólt. Nagyon tetszett, röviddel utána vettem is egyet a Vaterán egy veszprémi hangszerkereskedőtől. A márka nélküli, ananász formájú ukulelén már jöttek az élmények, motivációt adott, sokat gyakoroltam, tanultam, játszottam rajta. Ennek köszönhetően kis idő után újra gitárt fogtam a kezembe, és egy ideje már nagyon szeretek gitározni is. Nem én vagyok a legjobb gitáros, de boldog vagyok, mert sokat fejlődtem az elmúlt pár évben. Nejlonhúroson játszom, az ukulelém pedig mangófából készült. Egyébként szeretnék megismerkedni az elektromos gitárral is – vettem is egyet pár éve, néha demózáshoz használom, de a színpadra még nem vittem fel.

Ahogy említettem az ukulele hazai nagykövete vagy, YouTube-on több covert is kaptunk tőled ezzel a hangszerrel, valamint hozzád kötődik az Ortega UKULELEPERCEK videós sorozata is.  

Aki szeretne megtanulni ukulelén játszani, rengeteg jó, angol nyelvű videót találhat a YouTube-on. Nekem mindig hiányérzetem volt, amiért magyarul nem voltak ilyen tartalmak. Saját ukulelés csatornát nincs kapacitásom csinálni, így készült el ez a sorozat, aminek tervezünk új évadot is, a tervek szerint ősszel el is készül.

Mielőtt ráfordulunk a jelenedre, jövődre, tekintsünk picit még vissza a múltba. 2017-ben jelent meg Ukesteady kazettád. Hogy jött létre ez a projekt?

Amikor elkezdtem ukulelézni, gyakran tettem ki videókat arról, amit éppen megtanultam. Ezek igazából félkész anyagok voltak. A videókra figyelt fel a chicagói Jump Up Records, akik bedobták az ötletet, hogy csináljunk egy ukulele-kazettát. Nem voltam rá felkészülve, de ilyen lehetőségre ugyan ki mond nemet? Az összes dalt a szobámban vettem fel, nem kellett vérprofi anyagokat csinálnom, viszont hozzá tudtam rakni egy olyan apparátust, ami belefért a kiadó profiljába. Persze van, amit ma már másként adnék elő, igazából nem ez az anyag, amit mutogatni szeretek magamról. De ez is az alkotói folyamat része, akkor ott tartottam, és ez így van rendben.

Bár eredetileg EP-ben gondolkodtál, most mégis egy igazán csajos r’n’b, neo-soul nagylemezt készítesz Heading Home címmel. Hogy alakult ez?

Eddig nem mertem nagyban gondolkodni. Hiszek a lépcsőfokokban – eddig egyesével adtam ki a dalokat, úgyhogy a következő lépés értelemszerűen az EP lenne – viszont amikor elkezdtem összerakni az anyagot, éreztem, hogy ez most nagyobb lesz. Miért ne vágjak bele? Az elmúlt időszak egy befelé fordulós, önreflektív időszak volt számomra, így azt hiszem, most értem meg ilyen kaliberű döntéseket hozni. Most találtam meg azt, amiről írni akarok.  Most van mondanivalóm. Nem akarok kinyilatkoztató, megmondóember lenni, viszont szeretem az emberi történeteket, és lehet, hogy valaki pont az én világomra tud majd kapcsolódni. Látok egy szép ívet a folyamatban, és a lemezt is így tervezem felépíteni. Kifejezetten szeretek nagylemezeket végighallgatni – nekem jelenleg 9 demóm van, ezek finomításán dolgozom épp. Az alkotás egyfajta terápia számomra, az ötletelés, az írás, a hangszerelés, az éneklés. Az egész folyamatnak van egy körforgása – miközben gyógyulok, ráébredek és felismerek, remélem másoknak is tudok adni majd.

Mikor jelenik meg az album?          

Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor az idei év végén, és ez is a cél. De nem akarom siettetni, erőltetni, büszke szeretnék lenni a végeredményre. A Heading Home albumon olyan témákkal foglalkozom majd, mint a hazaérkezés, az önismeret, a tudatosság, mindezt a saját érzéseimen, történeteimen, megélésemen keresztül.

Nemrégiben kaptunk erről az albumról egy előfutárt Evergreen címmel, ami szintén egy öntudatra ébresztő, értékeket felismerő anyag lett. Mesélj picit a születéséről!

Az elmúlt egy év egy elég nagy önismereti utazás volt számomra, sok változás történt az életemben, amit így-úgy próbáltam feldolgozni, a dal ennek az egyik állomása. Az Evergreent februárban írtam, ez a legfrissebb számom. Egy levél, egy emlékeztető saját magamnak, a nőiségemnek. Ezt a dalt azok élhetik át nagyon, akik érezték már magukat igazán elveszve az életben – de nem tobzódva benne, inkább egyfajta jegyzet, amihez visszanyúlhatsz a nehéz pillanatokban. Hogy az erő, a képesség ott van benned, örökzöld, nem múlik el akkor sem, akikor épp nem érzed. Producerként állandó társam, Ádám Peti segített ennél a zenénél is, továbbá büszke vagyok arra, hogy vonósként Simkó-Várnagy Mihály és Farkas Izsák, vokál fronton pedig Kaj Betti és Paku Patri részt vettek benne.

Tudod már, hogy mi lesz a következő dal, amit megmutatsz nekünk az albumról?

A következő zene egy nagy pofára esésemről fog szólni, haragudtam, amikor írtam. Nem feltétlen értek minden sorával egyet ma már, de a lényegi részeken nem fogok változtatni, hiszen ez is a folyamat része volt, és fontos, hogy megtörtént.

Aki ismeri a szóló anyagaid (Find Da One, They Don’t Know, RedGoldGreen, Homemade), tudja, hogy angolul írsz dalokat, de egy ideje az Instagramon is gyakrabban nyúlsz ehhez a nyelvhez. Miért? Mindig jól ment neked az angol?

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy szerintem ciki magyarul írni, vagy nem lehet jó szövegeket írni, mert szerencsére egyre több jó magyar dalszöveg van. Egyszerűen csak ahhoz a zeneiséghez, amit én csinálok, ahhoz angol nyelven tudok a legjobban írni. Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel az iránnyal sosem leszek mainstream, hiszen csak egy bizonyos réteghez szólok, egy réteget fogok meg. Kirekesztően hangozhat az, amit most mondok, de a réteg, akiknek szánom a zenémet, azok tudnak angolul, és feltételezhetően értik is, amikről szólnak a dalaim, legalábbis képesek értelmezni valahogy azokat.

Fotó: Hatos Niki

Engem a kortárs r’n’b foglalkoztat leginkább, az előadók is, akiket a legtöbbször hallgatok mind angolszász nyelven alkotó előadók. Ha jammelésre, vagy feldolgozásra kerül sor sokan slágereket választanak, én olyan dalokat, amiket én szeretek és aktívan hallgatok. Persze ezek is lehetnek slágerek például Angliában, de itthon nem azok. Nagy tehetség-felfedező vagyok egyébként, szeretek rábukkanni nagy csodákra még az előtt, hogy felkapottá válnának. Mahaliát pl. még az első dala előtt követtem, Angliában már szupersztár. De tudom, hogy itthon nehéz nagyobb rétegeknek kapcsolódnia ezekhez a zenékhez, mert nincs előzménye. Ez alatt abszolút a zenei előzményeket értem – a mai népszerű koncertzenekarok mind visszanyúlnak mondjuk az LGT-hez vagy a táncdalokhoz például – így könnyebben kapcsolódik rájuk a közönség. Az ismeretlent mindig nehezebben fogadjuk be.

Visszatérve a dalszöveges kérdésedhez – szeretnék majd egyszer magyarul is írni, mert izgat a téma, meg akarok majd próbálkozni vele. Jelenleg egy holland cégnél dolgozom, ahol az angol a munkanyelv, így napi szinten használom, automatikusan ragadt, ragad rám sok minden – ezért írok így az Insta posztokban, sztorikban is. Igyekszem sokat olvasni is angolul, amit mindenkinek ajánlok különben, mert filmekből, sorozatokból egész mást lehet egy nyelvből megtanulni, mint olvasás közben.

Egy kis kitérő, egy kis hobbi. Instán van egy külön profilod a konyhában töltött időd eredményeiről.

Nagyon szeretek főzni, főleg, ha nem gyorsan kell… Főleg akkor állok neki, amikor több órám van rá legalább. Szeretem azokat a részeket is, amiket mások nem. Szeretem kitalálni, hogy mit főzzek, szeretek bevásárolni, szeretem átgondolni, hogy mi van hozzá otthon, szeretek pepecselni minden részével, szeretek zöldségeket vagdosni. Imádok olaszos, indiai, mindenféle fúziós kaját, krémleveseket készíteni. Legutóbb paellát csináltam, ami bonyolultnak tűnik, pedig nagyon-nagyon egyszerű, csak türelem kell hozzá – hát megszólalt, olyan jó lett. Egy ideig a zenész Instagramomon posztoltam a kajáimat – de tudom, hogy valakinek uncsi vagy irritáló ott az ilyesmi tartalom, így inkább csináltam egy külön profilt, amit azok követnek, akiket tényleg érdekel, és én is szeretem egyben látni a feedben a sok király kaját, amiket csináltam.

Nos, ahogy 2017 óta egészen eddig az interjúig, továbbra is töretlen lelkesedéssel figyelem, hogy mi kerül ki a kezeid közül. Készüljön az a konyhában vagy a stúdióban. Köszönöm a beszélgetést!

Borító fotó és Hősök fotó: Hatos Niki
Az interjú először a Zenész Magazin 2022. augusztusi számában volt olvasható.