A producer-dalszerző Zsüd legújabb dalában a corporate világból jól ismert „üvegplafon” jelenséget járja körbe.
Mindamellett, hogy stílusában is eltér a korábbi Zsüd daloktól, a Glass Ceiling abban is különbözik az eddigi megjelenésektől, hogy ezzel a dallal vett részt a HOTS által szervezett Songlab-en. Itt John Foyle brit producerrel dolgozott együtt, aki olyan zenekarok albumain működött közre, mint a Gorillaz vagy a Blur.
„Nagyon tanulságos volt Johnnal együtt tölteni egy napot – egyrészt sikerült pár technikai trükköt is ellesnem tőle –, de ami sokkal nagyobb hatással volt rám, az az elképesztően profi hozzáállás, ami a session minden percét áthatotta. Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan pörgettük a projektet, hogy minél előrébb jussunk a rendelkezésünkre álló időben, teljesen feszültségmentesen és könnyedén dolgoztunk. Én hajlamos vagyok az ilyen helyzetekben stresszelni, ezért nagyon jó volt magamba szívni ezt az üde légkört” – meséli Zsüd a közös munkáról.
Zsüd debütáló albuma épp egy éve jelent meg, amely szintén széles spektrumon mozgott műfajok tekintetében, a Glass Ceiling azonban mégis eltér ezektől. A téma személyes élményekből merítkezik, egyfajta frusztráció-levezetés és határmeghúzás, amely azokból a halmozódó helyzetekből ered, amik egy átlag nőt érnek a mindennapokban és a munkaerőpiacon.
„A hangszerelés kapott egy meglehetősen dögös, már-már szexi vonalat, ami erős kontrasztban áll azzal, hogy a címadás inkább a munka világára vonatkozik. Ez jól reprezentálja azt a dilemmát, ami manapság foglalkoztat. Nőként sok esetben rá van kényszerítve az ember, hogy felvegyen férfias karakterjegyeket, mert csak így tud érvényesülni egy-egy helyzetben. Hosszútávon azonban felmerül a kérdés, hogy meddig tudja ezt ki-be kapcsolni, milyen hatással lesz a magánéletére stb. Rendkívül izgalmas számomra a saját feminin oldalammal való kapcsolat ápolása, illetve erősítése, nem csak magánemberként, hanem alkotóként is – hogy döntési folyamatokban nem pusztán logika mentén lehet haladni, hanem adott esetben az intuíció is ugyanolyan valid teret kaphat” – mondja Zsüd a dalról.
A Glass Ceiling-et június 16-án mutatja be Zsüd a Turbinában, ahol Kozmofobe-bal közös koncertet adnak.
https://www.facebook.com/zsudmusic
