zenesz_logo.png



Pirate Punk címmel egy szöveges videóval kísért új dallal jelentkezett a Jolly Jackers.

 „Az elmúlt két év mindenki számára kaotikusan alakult, ez nálunk is ugyanígy történt… A koncertszegény és lezárásokkal teli időszakot kreatív munkával töltöttük, ennek első eredménye a szöveges videóval megjelenő Pirate Punk, amit Horváth István (13/9 Stúdió) vezényletével rögzítettünk. Egy albumnyi dalt írtunk, a stúdiómunkálatok viszont még folynak. Sajnos a zenekar tagjai felváltva küzdöttek a Coviddal, ami nagyon megnehezítette az alkotói tevékenység gördülékenységét.

A dobok mögött Simon ‘Simi’ András csatlakozott a zenekarhoz (PMA, Bravo Johnny), az ő játéka itt hallható először. Továbbra is a saját hangzásvilágunkat csiszoljuk, lendületes, élő hangzásvilágú, lobbanékony anyagot írtunk. A Pirate Punk is ezt tükrözi, egy igazi pörgős talpalávaló, amit a koncertjeinken is hallhattok majd.”

„Nagyon hiányzott már a színpad és a közönség energiája, de tavasszal szerencsére tudunk töltekezni, mert csütörtökön elstartol a négy állomásos The Boys Are Back – Folk Punk Tour a Dürerben, ahol a Selfish Murphy (Ro), és a The Crazy Rogues csatlakozik hozzánk.”


Március 31. Budapest, Dürer Kertjegyek itt
Április 1. Debrecen, Roncsbár
Április 22. Arad, Club Flex (RO)
Április 24. Csíkszereda, Ólommadár (RO)

A Jolly Jackerst az alábbi helyszíneken is elcsípheted:

Május 6. Dunaszerdahely-Soul Hunter (SLO)
Május 7. Odeslano-Skotsko v Unetitich Festival (CZ)

KÖVESD A BANDÁT!
Spotify: https://spoti.fi/2CkNfNP
YouTube: https://bit.ly/3h1RSLy
Facebook: https://bit.ly/33RUCYs
Instagram: https://bit.ly/30QxzLD

A koncertek a Petőfi Kulturális ügynökség, és az EMMI támogatásával jönnek létre.