zenesz_logo.png



Közös dalt adott ki a Felütés Zenei Podcast két műsorvezetője által vezényelt SOLKYM és az Imre Fia Imre.

A páros úgy döntött, hogy idén több zenei projektben is együttműködik, ennek első, kísérletező hangulatú gyümölcse az Éjjel 3.

„Mióta producerként tevékenykedem, rengeteg olyan ötlet gyűlik a gépemen, amik nem feltétlenül illenek a SOLKYM neve alá. Az egyik ilyen zenei alapnál azt éreztem, hogy Iminek jól állna. Átdobtam neki és hamarosan küldte is vissza az első szövegkezdeményt. Ezer éve már, hogy utoljára együtt írtunk dalt, de mióta a podcastot csináljuk, folyamatos kapcsolatban és ötletelésben vagyunk. Sokáig hezitáltunk, hogy milyen néven tegyük közzé a számot, de mivel a stúdiómunkálatokba bevontuk Tornai Zsolt barátunkat – aki nemcsak a Nortyx Hangstúdió hangmérnöke, hanem mindkettőnk zenekarában oszlopos tag – így végül a két produkció „feat.-jeként” jelenik meg. Kicsit ez is, kicsit az is és közben egyik sem”
– mondja Jacsó Miklós.

 

 

„Igazából szerettünk volna valami stílusunktól eltérőt csinálni. Számomra nagyon olcsó lett volna, ha a podcastünk mintájára összehozunk valami grunge, vagy nu-metal nosztalgia szerzeményt. Nagy rajongója vagyok az olyan, itthon nem túl népszerű előadóknak, mint a SKYND, de említhetném akár Ghostemane-t is, jól esett egy dal erejéig belebújni ebbe a trap-horror őrületbe. A szöveg igazából az „eladta a lelkét” metafora szó szerint vétele. Ha egyszer eladtuk valakinek, mi lenne, ha visszatérne egyszer éjszaka, megverve, megalázottan, dühösen és számon kérne minket…”– folytatja György Imre.

A popkulturális szempontból jelentős, főként rock és metal albumok háttértörténetét kiveséző Felütés podcasterei az adások mellett a közös zenékkel sem állnak le. Az Imre Fia Imre dala Zsótér Indi Dániel, HBO Max-on debütáló A Karantén Zóna című játékfilmjében lesz hallható. A számhoz – amelyben Jacsó Miki is társszerző és egy általa készített remix is felkerül majd a hamarosan megjelenő kislemezre – a rendező maga forgatott klipet.

Az Imre Fia Imrét és a SOLKYM-et április 23-án lehet élőben elcsípni az Analog Music Hallban, ahol az Éjjel 3 is fel fog csendülni.

Streaming Linkek: https://bit.ly/3ikYQ0s

https://www.facebook.com/imrefiaimre
https://www.facebook.com/solkymmusic
https://www.facebook.com/felutespodcast/