zenesz_logo.png



Új, középtempós garázsrockdallal spoilerezi készülő negyedik lemezét az Anton Vezuv zenekar.

Disappear már streamelhető minden platformon, és két év után újra élőben is elhangzik a felvételt gondozó Klinik kiadó március 19-i minifesztiválján a Gödör klubban.

„Egy fazon felszed egy nőt egy parkban, aki megcsalja, ezért szégyenében el akar tűnni. Aztán a férfit, akivel megcsalta, lelövi, ezek után pedig a rendőrök elől akar eltűnni. Öregszem, és ilyen felnőtten és önironikusan szexi történetekkel próbálom leplezni a halálfélelmemet, ezzel szórakoztatom magamat” – mondja Gyulai István Sztív frontember az Anton Vezuv frissen megjelent, Disappear című számáról.

 

anton vezuv disappear artwork 550x550


Ez már a harmadik felvétel, ami napvilágot lát a budapesti zenekar készülő negyedik, Bend Bend Grass című lemezéről. A Disappear kiválóan fémjelzi, merre tart zeneileg a power-melankólia stílust magáénak tudó Anton Vezuv: a zenekar új albumán lényegesen több lesz a power, mint a melankólia. A punkos lendületű feelgood garázsrockdal producere – ahogy a készülő lemezé, egyben hat éve a zenekaré is – Jakab Péter. Az ő art direkciója mellett készítette Farkas Zénó designer a kislemez artworkjét és a dalszövegre rímelő lyric videót, ráadásul a számban hallható orgonafutamokat is Jakab játszotta fel. A szám már streamelhető minden erre alkalmas platformon.

 

 

Az Anton Vezuv két év után újra élőben is megnézhető, meghallgatható a budapesti Klinik boutique zenei kiadó minifesztiválján március 19-én a Király utcai Gödör klubban. A Klinik Label Night Kósa Péter fotókiállításával nyílik, az este folyamán – a koncertek sorrendjében – fellép Hajós Kristóf, az Arons Land Cargo Co., az Anton Vezuv, Németh Róbert, a Musica Moralia, a Mezumm, Jakab Péter és Krizso.

***

Anton Vezuv – Disappear lyric video https://www.youtube.com/watch?v=ovBKb4aX198

Anton Vezuv – Disappear streaming linkek | https://wmmd.lnk.to/AntonVezuv_Disappear

Anton Vezuv Facebook www.facebook.com/antonvezuv

Klinik Label Night www.facebook.com/events/444512470607845

Klinik www.kliniklabel.com

Fotó | Kósa Péter