zenesz_logo.png



Szabó Kimmel Tamás színművésszel kiegészülve mutatja be március 6-án 3. nagylemezét az idén 4 éves zenekar.

A Fulladok című új dal is hallható lesz Budapesten a Müpa Fesztivál Színházában, ahol egy este erejéig találkozik az Utazók koncert hangulata a színházi előadások megoldásaival.

 

„Életünk talán egyik legfontosabb koncertjére készülünk és külön nagy öröm, hogy Tomi is velünk tart. Március 6-án kicsit elrugaszkodhatunk a megszokottól és egy olyan előadást hozhatunk létre, amely nem csak koncert, de színházi elemeket is megmutat. Tehát lesznek benne versek, monológok, közjátékok és persze dalok. Kiegészülünk fúvósokkal, vonósokkal, vendégekkel és az egyik kedves színész barátom lesz az est narrátora. A Müpa közönsége megkapja az első két lemez egyvelegét és a harmadik lemezt egy olyan formában, ahol a színház is teret fog kapni. Éljünk meg egy olyan pillanatot, amit nem felejtünk el ebben a rohanó világban” – mondja Dánielfy Gergő a zenekar énekese.

 

DGU Müpa vertikál kredit Hegyi Lili 500x

 

Az előadás címe a Nálad hagytam magam, ami tovább viszi az új, a Szimpla Vágyak névre keresztelt album üzenetét és lelki világát.

„Bevállalósabb lett ez az album. A problémáim az érzéseim nyíltan vannak kimondva, mégis bulizósabb hatást kapott. Hogy ez mit jelent és miért? Általában az emberek nagy részét este éri el az őszinteség, amikor kiadják magukból a feszültséget. Buliznak, majd hajnalban mindent elmondanak egymásnak. Valahogy így íródott meg ez az album is” – jegyezte meg Gergő.

A Szimpla Vágyak egyik központi dala a Fulladok lett, amihez most klip is készült. A klip rendezője Gőz Márton volt és egy teljes napon keresztül forgott az anyag.

„Milyen furcsa mai szemmel nézni, hogy január elején még jó hangulatban forgattuk ezt a klipet, és nem gondoltuk volna, hogy bárkinek is fegyvert kéne ragadnia komolyabb indok miatt... Ma visszanézve a klip talán egészen más értelmet nyert, mint amiért elkészítettük, úgy tűnik, az élet hoz ilyen fordulatokat…” – tette hozzá Gőz Márton, a klip rendezője.

 

A dal hallható lesz március 6-án Budapesten a Müpa Fesztivál Színházában.

Facebook esemény: https://fb.me/e/27dzx0V3m

DÁNIELFY GERGŐ:

FB → https://www.facebook.com/danielfygergohivatalos
Insta → https://www.instagram.com/danielfyg/
TikTok → //www.tiktok.com/@danielfygeri
Spotify → https://tinyurl.hu/sb5F/
YouTube → https://www.youtube.com/c/DanielfyGergoOfficial

A Szimpla Vágyak lemez: https://wmmd.lnk.to/DanielfyGergoEsAzUtazok_SzimplaVagyak