Zenész Magazin logó



Erre az alkalomra Wakeman akusztikus műsort állított össze, két fiával Adammel és Oliverrel, valamint lányával, Jemmával.

 

DPA Microphones  Products _600.jpg

 

A progresszív rockikon Rick Wakeman, három jótékonysági koncertet adott Nagy-Britanniában, hogy segítsen pénzt gyűjteni a Gloucester Katedrális számára. Az első előadásra a Blackfriars Abbey-ben került sor, amely egy középkori épület Gloucester szívében. A másik két koncert a Cheltenham Versenypálya színpadán volt, két egymást követő este.

 

A DPA mikrofonok mindhárom alkalommal jelentős szerephez jutottak a hangosításban, több mint 50 DPA mikrofont használtak, közöttük két új DPA d:facto™ énekmikrofont is. Ian Barfoot hangmérnök, aki egyébként az egész hangosítási rendszerért felelt, így nyilatkozott:  „A DPA mikrofonok mindig megbízhatóan hozzák a szuper tiszta, természetes, korrigálatlan hangot, és mindig tudom mire számíthatok, ha ezeket a mikrofonokat használom. Hihetetlenül üzembiztosak, és ez is egy nagyon fontos szempont a megítélésükkor.”

 

Jemma Wakeman using DPA dfacto 600.jpg

 

Jemma Wakeman

 

Barfoot válogatta össze a mikrofonokat mindhárom eseményre, elsősorban a nagyobb, cheltenhami koncert igényeit figyelembe véve. Összesen 30 DPA 4060 miniatűr mikrofont használt a hegedűkhöz és a hárfához, 12 DPA d:vote™ 4099 hangszermikrofont a mélyvonósokhoz, 4 d:vote™ 4099 mikrofont a pergődobhoz és a tamokhoz, egy DPA d:dicate™ 2011C mikrofont a lábdobhoz, valamint 3 DPA d:dicate 2011C mikrofont overhead-nek és a kísérő cintányérhoz.  A d:facto™ énekmikrofonokat a szólóénekhez és backing vokálhoz használta.

 

 

Adam Wakeman using DPA (853x1280)_resize.jpg

 

 

„A DPA angliai disztribútora a Sound Network javasolta, hogy DPA mikrofonokat használjak a dobokhoz is, elsősorban a d:dicate™ 2011C-t a lábdobhoz” – mondja Barfoot. „Időbe telt, míg rájöttünk hogyan is fogjuk csinálni, de amikor megoldottuk, akkor az eredmény nagyon kellemes volt. A hang kemény és dinamikus volt, ami jól illett a szimfónikus rockhoz.

 

A koncertek formáját Rick Wakeman találta ki. Az első koncert a Blackfriars Abbey-ben nagyon bensőséges volt, minthogy a helyszín csak 250 ember befogadására volt alkalmas. Erre az alkalomra Wakeman akusztikus műsort állított össze, két fiával Adammel és Oliverrel, valamint lányával, Jemmával.

 

A Cheltenham Racecourse-beli koncert lényegesen nagyobb szabású volt, fellépett a Cheltenham Symphony Orchestra, Guy Protheroe vezényletével, Wakeman zenekara az English Rock Ensemble, és a Gloucester Katedrális kórusa. A műsorban válogatások hangzottak el Wakeman három leghíresebb albumáról a „Myths and Legends of King Arthur”-ból, a „Journey to the Centre of the Earth”-ből és a „The Six Wives of Henry VIII-ből”.

 

 

Adam Wakeman

 

 

„Nem szoktunk félig-meddig dolgokat csinálni” – mondja Barfoot. „Cheltenhamben 107 zenész volt a színpadon, ami nekem 117 bejövő jelet jelentett a keverőn. Minden énekesen fülmonitor volt és mindannyian nagyon elismerőleg nyilatkoztak a DPA d:facto énekmikrofonról.” – tette hozzá Ian Barfoot.

 

 

Tony Fernandez using DPA 600.jpg

 

Tony Fernandez a doboknál

 

Bővebb információ a DPA mikrofonokról: www.dpamicrophones.com