zenesz_logo.png



És a fiúk mellé beszállt Lívia, a No Sugar együttes énekese is egy pörgős, vidám szerelmes duett erejéig, amely máris a nyár rádiós slágere.

zaporozsec_8667ff-scale 700x.jpg

 

 

A tavalyi Nyomodban című, Palya Beával készített duett sikerén felbuzdulva az együttes ez alkalommal az erdélyi, No Sugar zenekar énekesével, Líviával készített közös dalt, Összeér címmel.

 

„Korábbi dalunknál nagyon megtetszett az, hogy Palya Bea egy teljesen új, friss hangzást hozott a zenénkbe. Ezért gondoltunk, hogy ismét egy duettet írunk, amire ezúttal Líviát kértük fel. Elküldtünk egy alapdallamot és Bereczky Botonddal, a No Sugar gitárosával közösen megírtuk ezt a könnyed, szerelmes dalt, ami egy picit azt is szimbolizálja, hogy két egymástól földrajzilag távol lévő együttes, hogy kapcsolódhat össze a közös munka, az együtt zenélés által” – meséli Varga Bence, a zenekar énekes-gitárosa.

 

 

 

 

 

A dal és hozzá készült videóklip remek időzítéssel, felszabadult életérzéssel a nyári nyitásra hangolódva készült el. „Miután a 16 hónapos kislányom első öt szava között szerepelt a „maszk” azt hiszem, ideje egy vidámabb, gondtalanabb dallal indítani a nyarat” – mondja Bence. Az Összeér mindenesetre telitalálatnak bizonyult, hiszen jelenleg a Petőfi Rádió Top 40-es listáján az előkelő 2. helyen szerepel.

 

A népszerű együttessel nyáron többek között Nyíregyházán a Múzeumok Éjszakáján találkozhatunk, július 17-én pedig a Szigligeti vár történelmi környezetében adnak koncertet. Mindeközben készül az új lemez, amelyen többek között a Te vagy egyedül, a Nyomodban, a Csak semmiség és a Találj rám című számok szerepelnek majd. Az utóbbi dalt Bence kislányának születése inspirálta. A lemezbemutató koncertet október 30-ra tervezik az Akvárium Klubba.

 

http://www.zapo.hu

https://www.facebook.com/zaporozsec