zenesz_logo.png



Jótékonysági akcióra készül a Kaukázus zenekar, amely Egyetlen szó című szerzeményével megnyerte A Dal 2021-et, ami ezzel az év magyar slágere lett. A Duna Televízió műsorának győztese egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatna a tervezett akciójával.

160552775_500x.jpg

 

Rengeteg rajongói levelet kap a Kaukázus frontembere. Kardos-Horváth János szerint azért szeretik ennyire az emberek, mert soha nem helyezkedett bele a megközelíthetetlen zenész szerepébe, mindig is úgy viselkedett, mint az átlagemberek. A Dal 2021-ben sem csak magukra gondoltak, már akkor jótékonysági akciót terveztek, amikor még nem is sejtették, hogy ők lesznek a végső nyertesek.

 

Jótékonysági akcióra készül a Kaukázus zenekar, amely Egyetlen szó című szerzeményével megnyerte A Dal 2021-et, ami ezzel az év magyar slágere lett. A Duna Televízió műsorának győztese egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatna a tervezett akciójával.

 

„Minden velünk egy adásban szereplő előadótársunkkal, a műsort követően pedig a műsorvezetők mellett a zsűritagokkal is aláírattunk egy lábdob borítást, amit A Dal 2021 döntőjében a produkciónk alatt ki is állítottunk a színpadra. Ezt szeretnénk elárverezni, és a befolyt összeggel egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet szeretnénk támogatni” –magyarázta Janó, aki nagyon hálás a közönségnek, hiszen az ő szavazataiknak köszönhetően nyerték meg a dalversenyt.

 

 

 

 

 

„Rengeteg üzenetet kapunk olyan emberektől is, akik eddig nem is ismerték a zenekart. Azt hiszem, annak is köszönhetjük a közönség szeretetét, hogy mi átlagemberek vagyunk. 25 éve zenélek, a Kaukázus immár nagykorú, 18 éves, voltak nagyon nagy sikereinek, de sosem szálltunk el ettől. Nagyon szeretem a közönségünket, mi igazából igazi közösség, egy összetartó kis család vagyunk. Reggelente rádióműsort csinálok nekik 2J - János Jelenések címmel, van Facebook csoportunk is. Azt hiszem, az ő összetartásuk a legfontosabb számomra” – tette hozzá a zenész.

 

A zenekar tagjai: Kardos-Horváth János (zeneszerző, dalszövegíró, ének, gitár/basszusgitár), Kis Tibor „Sztivi” (gitár), Domokos Tibor (billentyű, vokál), Simonyi Zádor (dob), a műsorban vendég zenekari társakként: Kontor Tamás (basszusgitár, zeneszerző), Saïd Tichiti (vokál, karkabat, üstdob) és Tiszai Vivien (dobok).

https://www.facebook.com/KaukazusKaukazus