zenesz_logo.png



A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő Kizlinger Lilla rendezett.

Carson-Coma-2021.03-550x.jpg

 

 

„Épp a plafonon a szemed, keresed, / Keresed a bűnbakot / Levezetnéd rajta már / A nyolc órányi műszakot / Aztán meglátod a Pókot, / Ez aztán a szerencse! / Hátradőlsz, hagyod, hogy a / Gyűlölet a nyelvedet vezesse”

 

„A dal alapgondolata, a pók-metafora már évek óta motoszkált a fejemben. Akkoriban több alkalommal is nekiültünk megírni a szöveghez passzoló zenét, de valahogy sosem voltunk elégedettek vele, ezért pár évig a fiókban porosodott. A szöveg mondanivalója, az elfogadásra való felhívás viszont ezen idő alatt sajnos semmit sem veszített aktualitásából, sőt, ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon újra és újra rádöbbensz a helyzetre. Őszintén szólva néhány ilyen komment annyira megfogott, hogy úgy döntöttem beleírom a dalba. Például az „Ádám és Éva, nem Ádám és Béla” dolgot. Ez volt az, ami erőt adott nekünk ahhoz, hogy befejezzük a track írását” – meséli a dal születése kapcsán a zenekar énekese, Fekete Giorgio.

 

 

 

 

A Pókhoz – az idei Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjas – Kizlinger Lilla rendezésében készített videóklipet a zenekar, amelyben a tagok egy társasjáték szereplőiként elevenedtek meg.

 

 

 

www.goldrecord.hu

https://www.facebook.com/carsoncoma/

https://www.instagram.com/carsoncoma/