zenesz_logo.png



A szőke gitárvirtuóz hölgy, Nita Strauss, aki Alice Cooper turnézenekarának gitárosa, második szólólemezén dolgozik.

1269px-Nita_Strauss_-_Frank Schwichtenberg 700x.jpg

 

Fotó: Frank Schwichtenberg


A szőke metalkirálynő, Nita Strauss, még 2018-ban rukkolt elő első, Controlled Chaos című szólóalbumával. Nitát a legtöbben bizonyára Alice Cooper turnégitárosaként ismerik, akit Orianthi megüresedett helyére szerződtetett a rocklegenda. Azonban a virtuóz gitároshölgy nemcsak a színpadon brillírozik, hanem immáron második saját albuma is készülőfélben van.

 Nita Strauss egy a „SoundMojo” YouTube-csatornának nemrégiben adott interjúban azt is felfedte, hogy ez a lemez más lesz, mint az előző, hiszen ezúttal nem csak instrumentális dalok lesznek hallhatóak rajta. Az éneklést azonban másokra bízza majd: „Igazából vendégénekeseket fogok hívni az albumhoz, és én magam nem fogok énekelni rajta, mivel azt szeretném, hogy tényleg jó legyen” – fogalmazott Strauss. „Ismerek nálam jóval tehetségesebb énekeseket is, ők fognak pár dalban közreműködni, a lemez többi része pedig instrumentális lesz.”

 

 

Nita az interjúban Alice Cooperrel közös munkájáról is beszélt, többek közt elárulta, melyik dalát szereti a legjobban élőben játszani: „A címe ’Roses on White Lace’, ez a kedvencem a színpadon. Nemrégiben kezdtük el játszani a koncerteken, és már régóta vágytam rá, hogy élőben is előadhassam. Ráadásul külön show is tartozik ehhez a dalhoz. Az egyik pillanatban Alice felesége – aki balett-táncos – megjelenik a színpadon komplett halott menyasszony jelmezben, fehérre festett arccal, véres menyasszonyi ruhában, majd együtt végigtáncolnak a színpadon. És miközben előadják a táncukat, azalatt én eljátszom a kedvenc szólómat, ami az egész koncert legnehezebbike. Imádom az olyan szólókat, amik kihívást jelentenek. Egyébként ez a szóló Kane Roberts nevéhez fűződik – ő volt a 80-as évek végén Alice szólógitárosa – így meg kellett kérdeznem tőle, hogyan játssza ezt a részt, mert nem tudtam rájönni. Szóval, adott ez az über-színpadias pillanat, miközben én pedig tényleg feszegethetem a saját tudásom határait gitárosként, így egyértelműen ez számomra a koncert legjobb momentuma.”

Addig is míg az új album elkészül, nézzétek meg Nita Strauss első szólóalbumának Our Most Desperate Hour című számának videóklipjét.

 


Nita Strauss Facebook