Adott egy mindig energikus, nyughatatlan, állandóan új utakat kereső, minden kommersz stílustól menekülő, sajátos zenei szemléletét egyedi kompozíciókkal kifejező billentyűs, aki egykor a Kárpát-medence 2 milliós városában látta meg a napvilágot és akinek az USA-ban megjelent "TransFUSION" címre hallgató szólólemezére még a megjelenés előtt számtalan mennyiségű előrendelés érkezett, majd megjelenést követően azonnal katapultált a top seller pozícióba, ahonnan majd 6 hétig letaszíthatatlan volt. Egyúttal az amerikai Amazon online bolton bekerült a Jazz Orch. Best Seller lista top 10 lemeze közé, ahol 4. helyig jutott.
A "Sentimental Jouney" című nóta áprilisban első volt az amerikai Jazz-Rock-World-Fusion Radio Station heti Top 20 listáján!
Itt hallgatható meg a nóta teljes verziója CD minőségben:
Art 'Spike' Schloemer - Sentimental Journey - album "TransFUSION" (2012)*** by Art 'Spike' Schloemer
A lemezen a műfaj legnagyobb nevű amerikai sztárjai játszanak:
Az amerikai szaksajtó többek között ilyen szavakkal illeti a produkciót:
"Schloemer az egész korongon bizonyítja, hogy nem csak zeneszerzőként műveli az elektronikus jazz műfajt a legmagasabb szinten, de szólistaként is izgalmas, ugyanakkor átgondolt, technikailag perfekt benyomást kelt. Mágikus ujjai áthatják az egész lemezt, összeszőve azt egy pulzáló, nagy erejű, perkusszív fúziós anyaggá."- Thomas R. Erdmann -
"Amíg egy küzdelmes évet tudunk magunk mögött a jazz-rock műfaj újraéledését illetően, addig Art 'Spike' Schloemer aktuális kiadványa "TransFUSION" címmel mindent elmond a műfajról, ami elmondható: Fresh and Killin It!" - John Pritzhard -
"Eltekintve a sztár vendégzenészektől, ami a kompozíciókat, a hangszerelést, a multi-instrumentális játék-technikát és az individuális hangzásvilágot illeti, Art 'Spike' Schloemer "TransFUSION" szólóművével egy hihetetlenül egyedülálló teljesítményt ünnepelhetünk." - Bill Meredith -
De, mit is lehet tudni erről a nem egyszerű nevű, külföldre szakadt hazánkfiáról?
Art 'Spike' Schloemer (alias Huba Árpád) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakának egykori fenegyereke, aki a rendszerváltás előtt Magyarországon bontogatta szárnyait (és néhány muzeális értékű hangszer billentyűit is) Szakcsi Lakatos Béla árgus pillantásai alatt.
Ő az, aki excentrikus kompozícióival – melyeknek gyökereit már akkor sem az akkor divatos bebop, hanem az irokéz népzene és a nyugat-afrikai poliritmika szolgáltatta – valamint azok címeivel, hogy csak a legismertebbeket említsük "Goromba Marimba", "Ne keresd a dipólust a békanyálban", vagy az "Áristomban a felfuvalkodott csinovnyik" – erősen borzolta az akkori hallgatóság kedélyeit és ingerelte hasizmait.
Sokan nem felejtik a tanszak végző koncerten előadott Komszomol-fusion eposzát, amelynek interpretáló részlegét lazán a "Kis Weather Report" névvel illette, és amely címének bekonferálását a teljes tanári kar izgalommal várta. A cím – "Dobri Vecser! Passportova Kontrolla" – elhangzása után a hallgatóság, Spike akkori mentorával Szakcsi Lakatos Bélával az élen, finoman szólva is harsány röhögésben tört ki.
Miután Spike futurisztikus gondolkodásmódja és transzperszonális élményigénye sem az akkori politikai és szellemi szemlélettel nem voltak összeegyeztethető, a konzervatórium fekete báránya, az örök újkereső – akit az akkori itthoni behatárolható és kiszámítható jazz performance lehetőségek legkevésbé sem vonzották – a tanszak elvégzése után sebtében elporzott a vadnyugat felé, hogy szerencsét próbáljon a könyörtelen kapitalizmus ingoványos talaján.
Pénzt, időt és fáradságot nem kímélve halászott a földgömb minden pontján innovatív kollégák után. Hol Dél–Amerikában, hol Észak–Európában tűnt fel, és próbálta elvetemült kompozícióival korántsem mindig rugalmas zenei kísérőit az experimental fusion rejtelmeibe beavatni. Mivel a "Born 2 Groove" jelszó alatt zajló zenei casting-jainak európai és dél–amerikai alanyai kevés bizalmat előlegeztek megálmodott zenei projektjének végleges hangzását illetően, egykori jazz-tanszakos hősünk a tengeren túl felé vette útját, hogy a korlátlan lehetőségek hazájában találjon méltó társakat szólóalbumának megvalósításához.
Miután szólólemezének anyaga már a demó stádiumban is vad felhördüléseket idézett elő néhány amerikai jazz nagyságnál, lelkesen hozzáfogott azok ezüstkorongra történő véglegesítéséhez. Az album elkészítése – beleértve a stúdiómunkákat, a keverés és mastering időtartamát – közel két évet vett igénybe, és magvalósításához olyan társakra lelt, mint: Scott Henderson (gitár), Bob Franceschini (sax), Bunny Brunel (bass), Hadrien Feraud (bass), Dennis Chambers (dob), Kirk Covington (dob).
Spike és Dennis Chambers
A Zenészmagazin kérdezte Spike-ot albuma fogadtatásáról.
Milyen elképzeléssel álltál neki a zenei anyag megírásának?
A célom az volt, hogy a jazz, rock, trance és world elemeket úgy kombináljam egy saját stíluson belül, hogy a végeredmény egy homogén friss és egyedi hangzás legyen anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is stílus kavalkád érzetét keltse. Nem csupán a fusion fanatikusokat akartam megnyerni, hanem a groovy instrumentális zenére fogékony közönséget is.
A kompozíciókat, a hangszerelést, és a hangzást illetően valóban egyedire sikerült a lemez. Mennyire járultak ehhez hozzá a lemezen játszó zenészek?
Ami a szólók minőségét illeti bizonyosan, ami az általános hangzásvilágot illeti, nem sokat. Minden kompozíció, hangszerelés a lemezen saját, ezen kívül már a demó stádiumban minden kész volt a fejemben.
Ha meghallgatom a demókat és a végső produkciót, akkor a minőség és a hangzás apró finomításaitól eltekintve alig történt változás.
Miért ragaszkodtál az anyag megvalósításánál amerikai zenészekhez? Valóban ennyire negatív tapasztalataid voltak más nemzetiségű zenészekkel?
Ez így nem helyes, hiszen nagyon magas képzettségű és nagyon jó zenészek élnek szerte a világban. A különbséget egy egyszerű példával tudom érzékeltetni.
Amíg más zenészekkel próbáltam az anyagomat, az individuális hangszeres részeknél mindig megkérdeztek, hogy ott mire is gondolok pontosan? Az amerikaiak egy szót sem kérdezetek, csak játszottak, és véletlenül pontosan azt, amire gondoltam.
Kérdezni inkább én kérdeztem pl. Bunny Brunel-t aki a "Space Flight" című szerzeményemben basszusozik, és akinek a komplett basszus szólamot hangról hangra megírtam, hogy mennyire elégedett vele. Mondtam neki, hogy ha valamit változtatni szeretne benne, nyugodtan tegye. Végül annyira tetszett neki, hogy hangról hangra meghagyta az én verziómat. Tehát az a bizonyos különbség abszolút nem a hangszeres képesség minőségében rejlik, hanem a stílus-beleérző képességben, valamint a rugalmasságban.
Nem gondoltál arra, hogy véglegesen Amerikába költözzél?
Na, ezt a kérdést nem először hallom.
Utoljára pont olyan valaki tette fel, aki a lemezemen játszik, és aki szeretné, hogy állandósítsunk egy formációt. Visszatérve a kérdésre: nem. Amerika sem történelmi, sem kulturális múltjával nem tud Európával konkurálni. Vagy gondolod, hogy pl. Las Vegas-ban található műéggel konstruált velencei Szent Márk tér ugyanolyan értéket képvisel, mint az eredeti?
Kétségtelen, hogy ami a live performance lehetőségeket illeti, azok összehasonlíthatatlanul jobbak az európaiaknál, de egy boldog, kiegyensúlyozott és érzelmi alapokra helyezett életformának más előfeltételei is vannak, amelyek legalább is számomra, az USA-ban nem adottak.
Olvasom, hogy egy amerikai zenekritikus kérdésére miszerint, hogyan tudnád műfajilag kategorizálni albumod anyagát ezt a választ adtad: " second generation fusion, electrically charged, rhythmically intense euphony with the element of surprise." Mit értesz second generation fusion alatt?
Nem szándékoztam 70-es, 80-as évek fúziós zenei világát újraéleszteni. Úgy érzem, az a világ erősen korlátozza a hallgatók számát. Bár a mag megmaradt, de úgy a kompozíciók, mint a hangszerelés, beleértve a hangzásvilágot is, abszolút más irányt mutat. Frissebb, változatosabb, többek részére követhető, amit az eladási példányszámok is mutatnak.
Apropó eladás. Milyen érzés az Amazon Jazz Orchester Best Seller listán a negyedik helyen állni olyan nevek előtt mint Miles Davis, Stan Kenton, vagy John McLaughlin?
Őszintén szólva, már a demókra is annyi pozitív visszajelzést kaptam nagynevű amerikai kollégáktól, akik az anyagot hallották, hogy valamelyest bíztam a sikerben. Arra viszont, hogy ennyire beüt, és hogy már az előrendelésben szétkapkodják, nem gondoltam. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy a Best Sellers listán ilyen produkciók kerülnek mögém.
Új zenei anyag tervbe van-e véve és ha igen, ugyanebben a stílusban?
Nem csak tervben, de már a gyakorlatban is. Elkezdtem az új albumon dolgozni. A stílus talán még erősebben fog utalni egy új zenei útra. Tudod, a vízöntő csillagjeggyel szinte kötelező az experimentálás. :-)
Úgy tudom, hogy olyan nagyságok, mint Marcus Miller, Lenny White, vagy Mike Clark is gratuláltak az anyaghoz.
Így igaz.
Van-e, s ha igen, mi az ars poétikád?
Természetesen van, és nem mástól származik, mint a csodálatos John McLaughlin-tól, akinek a szólóanyagom demóját még kezdeti stádiumban elküldtem véleményezésre, és aki válaszlevelében néhány pozitív jelző mellé ezeket a magasztos szavakat csatolta:
"... the goal of making music is not making a 'genre' of music that people may or may not enjoy, but to touch the hidden part of the human soul that can only be done by being absolutely honest with oneself."
Azt hiszem, ehhez semmit nem szükséges hozzáfűzni.
- Benyhe István -
Linkek:
Jazz-Rock artist Art ’Spike’ Schloemer:
http://jazz-rock.com/artists-ArtS.html
CD rendelés :
http://www.abstractlogix.com/xcart/product.php?productid=25344&cat=0&page=1
CD mp3 letöltés:
CD Info:
http://artschloemer.blogspot.com/
Art ’Spike’ Schloemer MySpace oldala:
http://www.myspace.com/artschloemer
Art ’Spike’ Schloemer Reverbnation oldala:
http://www.reverbnation.com/artschloemer