
A szaxofonos Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak 2015 elején debütált kvartettje, amely aztán nagy sikerrel szerepelt az év folyamán a fővárosban és vidéken egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz Gábor remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja.

Veininger Kristóf
Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták jazzslágerei, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul. A zenekarvezető Elek István hívta meg erre a koncertre tanítványát, a kirobbanóan tehetséges szaxofonos Veininger Kristófot.
[Elek quartet]
Időpont: 2020. szeptember 25., 20 óra
Helyszín: Budapest Jazz Club
Cím: 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.
Belépőjegy: 1800 forint
Diákigazolvánnyal rendelkezőknek és nyugdíjasoknak: 1400 forint
Jazztanszakos hallgatóknak (diákigazolvány felmutatásával) ingyenes
