zenesz_logo.png



A LongStoryShort! fiatal csapata 2017 óta rendületlenül hozza napsütötte, laza pop-punk dalait, melyekről elsőként a kaliforniai bandák ugorhatnak be.

LSS_0710_2 700x.jpg

 

Most itt a zenekar első nagylemeze, a javarészt magyar számokat tartalmazó Helo, mely jól bemutatja a srácok életfelfogását. A lemez élőben szeptember 5-én, a TRIP Hajón debütál.


A LongStoryShort! napsütötte pop-punk zenéjét hallgatva megelevenednek a legvadabb nyári élmények a hajnalig tartó bulikkal, haverokkal, csajokkal töltött estékkel és a folyamatos kalandkeresés, ami a tinédzser korból a szabadságba kiszakadt egyetemisták világát is jellemzi. Dalaikban is ott van mindez: a szerelem, az elmúlás, a düh, az elbukás, majd az újból felállás, egyszóval amik a srácok mindennapjait is áthatja. A zenekar eddig egy kislemezt jelentetett meg, idén pedig bekerült a Hangfoglaló Program induló előadói közé és Egyedi Peti produceri segítségével rögzítették bemutatkozó nagylemezüket (aki egyébként a Talán holnap c. számban gitározik is). A Helón a korábbiaktól eltérően már több magyar dal is található, köztük a nemrég klipet kapott Leléptél is és a címadó Helo, melyet egy belsős poén miatt a csapat következetesen egy l-el ír: „Mindenképpen akartunk írni egy Helo című számot, mivel ez a bemutatkozás szigorúan egy "l"-lel, a zenekarunk arculata, és szinte védjegye” – mesélik.

 

„Az albumnak nincs konkrét tematikája, olyan lemezt szerettünk volna készíteni, mint amilyenek mi is vagyunk: nem érdekel minket egyszerre csak egy dolog, mindig több minden foglalkoztat négyünket, és a céljainkat, vágyainkat, életfelfogásunkat, stílusunkat szerettük volna egybegyúrni ezen a lemezen” – fűzi hozz Marschall György a csapat frontembere. „A dalokat is többféleképpen lehet értelmezni, vegyük például a Talán holnapot: a vágyakozás mindig minden pillanatban ott van az ember életében, de máshogy csapódik le a különböző élethelyzetekben. Mi után vágyakozunk? A szerelmünk után? Elvesztett, vagy elhagyott családtagjaink után? A szebb és boldogabb élet után? A dalban ezt szerettük volna összefoglalni, hogy az ember mindig vágyódik valami után, de az élethelyzetéből fakadóan lehet ez »egyszerűbb«, illetve »bonyolultabb« vágyakozás.”

 

 


 

 A lemezt Szegeden vették fel a Miracle Sound stúdióban: „Maga a felvétel és az 7-8 nap kifejezetten mókásra sikeredett. Rengeteget hülyültünk, de persze a munkát is keményen vettük. Az első session előtt Bálint elkapott egy elég combos gyomorrontást, ezért ő a lemez első felénél (amikor nem játszotta fel a részét) az ágyban szenvedett, és a szárazkekszen kívül más nem ment le a torkán. De persze ezt nem felejtette el pótolni, így a második session-ben ő nyerte meg a nemzeti sör- és kevertivó versenyt”.

 

Az album elérhető az összes online zenei szolgáltatónál, de CD formájában is beszerezhető lesz. A lemezbemutató szeptember 5-én lesz a TRIP Hajón, a LongStoryShort! vendégei pedig a Sniffyction és a Jaffa68 lesznek.


A klipet a SimPal Production készítette. A zenekar első albuma augusztus végén érkezik, a lemezbemutató koncert pedig szeptember 5-én lesz a TRIP Hajón, ahol a Leléptél is élőben debütál.

 

LongStoryShort! Lemezbemutató koncert
Vendégek: Sniffyction, Jaffa68
Helyszín: TRIP Hajó
Időpont: 2020. szeptember 5. 18:00
Jegyek: 1500 Ft / 2000 Ft
Jegylink: https://trip.jegyx1.hu/eloadas/600/longstoryshort
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/281740303248598/

 

Kövesd őket!
Facebook       
Instagram 

YouTube
Spotify
iTunes
Deezer
My Summer EP

YouTube
Spotify
Deezer
iTunes
Klip
Is This World Alright?
Stay

Leléptél