zenesz_logo.png



Mainstream és az underground találkozása két testvér képében – megjelent Johnny K Palmer és Mushu első közös dala.

Photo 2019. 02. 23. 20 30 54_350x.jpg

 

Nagyon közel állnak egymáshoz. Mégis eddig soha írtak közösen dalt, pláne nem adták elő együtt. Az egyik a mainstreamből érkezett, a másik inkább az undergroundot preferálja. A maguk területén mindketten sikeresek.  Testvérek, mégis sokan nem tudják, hogy azok. Johnny K Palmer, azaz JKP és Mushu most mégis úgy döntött, hogy egyesítik erőiket: Crystal című dalukhoz klipet is készítettek, melyet mindjárt meg is mutatunk.


Mushu és Johnny „zenei háztartásban” nőttek fel: mind a hat gyerek legalább egy hangszeren tanult meg játszani a zeneiskolában, végül ők ketten választották a zenét hivatásul. Mivel a két testvér zenei érdeklődése teljesen más, Johnny a mainstream popban, míg Mushu alternatív zenében utazik, egy ideje már tervezték, hogy izgalmas lenne közös projektet csinálni. 2019 elején Johnny a holland EDM-producerrel, Nelsonnal (Niels Otter) közösen írta meg a Crystal című dalt, melyhez hamarosan Mushu is csatlakozott. Miután baráti körükből nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, elhatározták, hogy klipet is forgatnak hozzá.

A Crystal azt a belső drámát írja le, amivel mindenki az életében egy bizonyos ponton küzd: „Sokszor csak a saját hibáinkat látjuk és nem vagyunk elégedettek saját magunkkal. Ha ilyenkor találkozunk valakivel, aki látja a hibáinkat és így is elfogad, feltétel nélkül szeret… ez nagyon kemény élmény tud lenni. Az elején nehezen lehet megérteni azt, hogy tud valaki ennyire erősen szeretni úgy, hogy közben mi saját magunkat nem vagyunk képesek szeretni vagy elfogadni. Ez az érzelmi hullámvasút egyszerre gyönyörű és ijesztő is. Ezt próbáltuk a videóval vizuálisan is éreztetni” – mesél a dal szövegéről Johnny. „Néha a szeretet fekete-fehér, minden tiszta és egyértelmű és néha minden torz és bizonytalan. De ha sikerül a saját akadályainkon túllendülnünk, mindig visszatér az egyensúly és a béke."

 

 

 

JKP x Mushu x Henson: Crystal

SignatureSound, 2019
Szerző: Johnny K. Palmer, Niels Otter
Kliprendező: Ötvös Olivér
A Crystal első dal, amely Johnny K Palmer kiadójánál, a Signature Soundnál jelenik meg.