zenesz_logo.png



Június 26-án, Kőbányán, a Kőrösi Csoma Kulturális Központban kerül bemutatásra a Kárpátia zenekarról készült film, melynek rendező-producere Bicskei Éva nem ismeretlen a dokumentumfilmet kedvelők körében.

 

karpatia_csoportkep_700x.jpg

 

A film rendező-producere, Bicskei Éva így mesél a hamarosan bemutatásra kerülő moziról:

 

A Kárpátia zenéjét régóta szeretem, meg általában ezt a műfajt is, de egyáltalán nem vagyok egy „rock-lady”. Mindössze az történt, hogy egy koncert után felmentem a zenekar öltözőjébe és megkérdeztem Petrás Jánostól, hogy mit szólna hozzá, ha csinálnánk róluk egy filmet, mire ő: „Jó, csináljunk”. Úgyhogy ez a mozi tulajdonképpen egy hangulatból született, amikor ott a közönség között eltalál egy dal, megjelenik rá egy kép, ami aztán elindul a maga útján, hozza magával a többit és úgyse hagy nyugodni, amíg filmmé nem formálod. Ez a „Jó, csináljunk” 2016 januárjában hangzott el, az, hogy megszülethet a film, egy éve dőlt el és most készülünk a bemutatóra.

 

 

vlcsnap-2019-06-11-11h25m0_700x.jpg

 

 

Rock zenekarról lévén szó, a néző leginkább egy koncertfilmet vár poénokkal fűszerezve. Ez a film nem egészen ilyen…

 

Ez a 70 perc egy zenés film, de nem csak az. Egy koncertfilm, de nem csak az. Egy klip-film, de nem csak az. Egy dokumentumfilm, de nem csak az. Ezekből mindből mozaikként áll össze a zenekar portréja. Úgyhogy nem csak arról van szó, hogy fölvettünk egy koncertet jó sok kamerával és a dalok között mindenki mond „valami” vicceset.

 

 

gabor_vlcsnap-2019-06-11- 700x.jpg

 

 

A zenekari tagokon kívül több mint húsz szereplője van a filmnek (művészek, élsportolók, közéleti személyiségek), közel harminc helyszínen, négy koncerten forgattunk, több mint ötven dalból hangzik el részlet, s van olyan is, amihez mi forgattunk klipet.

 

A dokumentumfilmeknél az a szokás, hogy a rendező jó alaposan körbejárja a témát, belemélyed, netán „beépül” abba a közösségbe, akikről a történet szól. Ennél a filmnél is így történt?

 

A forgatókönyv megírásában a zenekar tagjai nagyon aktívan résztvettek, együtt találtuk ki, hogy ők hogyan is jelenjenek meg. A filmben mindegyikükről készült egy-egy mini portré, vagy inkább etűd – ez a pár perc film a filmben, mondhatni csak az övék. Hihetetlen élmény volt belelátni az életükbe – mintha egy második, „super back-stage”-ben járnék. Ami rendkívül zavarba ejtő volt, az a nulla sztár-allűr, a közvetlenség, az őszinteség. De nemcsak az ő életükbe sikerült belelátnom, hanem a közönségébe is.

 

 

attila_vlcsnap-700x.jpg

 

 

Ők hihetetlen összetartó közösséget alkotnak, hiszen a koncertek által barátságok kötődnek, szerelmek szövődnek és ezek a kapcsolatok messze túlmutatnak a koncert-találkozásokon. Szeretni való, befogadó csapat, akikhez, ha bekopogsz, be fognak fogadni. Így volt ez velem is. Tökéletesen igaz, amit Petrás János szokott mondani: A Kárpátia zenekarnak nem közönsége, hanem közössége van.

 

 

kĂĄrpĂĄtia_700x.jpg

 

 

Kárpátia - Magyarnak születtem

Bemutató:

2019. június 26. (szerda) 18.00 és 20.00 óra

Körösi Csoma Kulturális Központ

1102 Budapest, Szent László tér 7-14.

 

 

Zenekar:

            Petrás János zenekarvezető, basszusgitár

            Bäck Zoltán gitár

            Garamvölgyi-Bene Beáta furulya, vokál

            Bankó Attila - dob

            Egedy Piroska - cselló

            Galántai Gábor billentyű

            Szíjártó Zsolt - gitár

 

 

Helyszíni hang: Lugosi Gergő

Hang-utómunka: Lippényi Gábor

Operatőr-váró: Surányi Krisztián

Rendező-producer: Bicskei Éva

Filmelőállító: Szent László Király Alapítvány

 

Támogatók:

Abádszalók Város Önkormányzata

Mátészalka Város Önkormányzata

Veresegyház Város Önkormányzata

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros Önkormányzata

Nemzeti Kulturális Alap

Magyarországi Filmszakmai Adókedvezmény