A CAFe Budapest bemutatja a hazai jazz legújabb tehetségeit
Időpont: 2018. október 7. 19.00
Helyszín: Budapest Jazz Club
Cím: 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.

Bögöthy Ádám Trió
A nagybőgős Bögöthy Ádám (1987) zenei tanulmányait gitárosként kezdte. 2009-ben felvételt nyert a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Jazz Tanszakára. A nagybőgő iránti érdeklődése is ebben az évben erősödött meg, aminek eredményeképpen 2010-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének jazz-nagybőgő szakos hallgatója is lett, s a két képzést párhuzamosan végezte. 2014-től újból a budapesti egyetem hallgatója volt, tanári diplomáját 2016-ban vette át.
2016-ban jelölést kapott „Az év fiatal jazz-zenésze” döntőjének részvételére; 2017-ben szakmai-, majd 2018-ban közönségdíjat nyert a Müpában megrendezett Jazz Showcase-en.
A Bögöthy Ádám Trió egy régi együttműködés eredményeképp jött létre, hiszen tagjai egytől egyig megegyeznek a Czirják Csaba neve által fémjelzett trió tagjaival. A zenekar ez alatt a név alatt elsősorban a nagybőgős Bögöthy Ádám szerzeményeit, feldolgozásait játssza.
Kezdés: 19.00
Jegyár: https://bit.ly/2pt2yKe
https://cafebudapestfest.hu/program?id=104090
Facebook: https://www.facebook.com/events/254931858466984/

Nexus LineUp
Alig egy héttel a Magyar Jazz Szövetség által meghirdetett 2017-es Jazz Combo verseny előtt fogalmazódott meg Hofecker Dániel és Jámbor Ármin fejében a zenekar megalapításának és a versenyen való részvételnek a gondolata. Tervük sikeresnek bizonyult, a budapesti döntőben a neves zsűri az első díj mellé még négy különdíjat is odaítélt az együttesnek.
A Nexus LineUp elnevezés hűen tükrözi mind a csapat zenei világát, mind a tagok sokszínűségét. Melódiáik összeköttetést teremtenek a modern, kortárs, illetve a tradicionálisabb hard bop, swing stílusirányzatok között. Mindemellett egy igen izgalmas eklektikus, ám mégis egységesnek csengő összhangzás születik a multikulturális összetételnek is köszönhetően. Koncertprogramjukban a zenekari tagok által írt saját kompozíciók mellett a „Great American Songbook” örökzöldjei is fellelhetőek, természetesen saját feldolgozásban.
Kezdés: 20.00
Jegyár: https://bit.ly/2xrUeyG
https://cafebudapestfest.hu/program?id=104091
Facebook: https://www.facebook.com/events/1966213376789731/

Rafael Mário Trió
A zenekar 2014 tavaszán alakult a Zeneakadémia falai között és hamarosan a budapesti jazzélet rendszeres fellépője lett. A saját számok stílusa nehezen behatárolható, hiszen a Rafael Mário Trió zenéjében a balkáni ritmika és a mai hip-hop egyaránt meghatározó elemnek tekinthető.
A trió első, saját szerzeményekből álló lemeze, My Hope címmel 2017 végén jelent meg. A zenéket az életben megélt pozitív és negatív energiák és élethelyzetek ihlették, s azok mondanivalóját a tagok érzelemdús improvizációval teszik még átélhetőbbé. A lemez programjával 2017 decemberében a Rafael Mário Trió a krakkói Hitch on Music – Jazz Juniors nemzetközi jazzverseny különdíját nyerte el, s 2018-ra meghívást kapott egy Benelux-államokbeli koncertsorozatra is. A csapat pályáján mérföldkőnek számít a Get Closer Jazz fesztiválon való fellépés: az együttes Billy Cobham előzenekaraként mutatkozhatott be.
Kezdés: 21.00
Jegyár_ https://bit.ly/2NYaEIE
https://cafebudapestfest.hu/program?id=104092
Facebook: https://www.facebook.com/events/312127076003112/
