
Friss tudományos-ismeretterjesztő tánczene a ColorStartól. A most megjelenő It’s All Around című dalt hamarosan egy második új felvétel követi, és a kettő együtt adja ki az Across The Desert To The Light kislemezt, mely az ősszel érkező hetedik nagylemez előhírnöke. A digitális EP első daláról Szalay Péter gitáros mesélt nekünk:
„A Máté Szabolcs sampleres-producer alaptémáin alapuló szerzemény hangulatában, hangszerelésében a klasszikus "utaztatós" ColorStar zenék sorába illeszkedik, az olyan közönség kedvencek mellé, mint a Falling, a Waterfront vagy akár a Six Steps On The Moon. A dalt a közönség már ismerheti a koncertekről, de mostanra érte el végleges formáját.”
A dal szövegét Sándor Dániel dobos és Szalay Péter gitáros írta, aki Máté Szabolccsal karöltve a dal produceri munkájáért is felelős. A kislemez hangmérnöke Puha Szabolcs, akivel a zenekar már a Flow című lemezen is együtt dolgozott. A borító Csekk István munkája, és ez az első colorStar kiadvány, mely a Launching Gagarin Records & Managementnél jelenik meg.
A zenekar május 18-án, pénteken tartja kislemez-bemutató koncertjét az A38 Hajón, mely egyben az első idei budapesti koncert is.
ColorStar - It's all around (Rádiós verzió)
https://www.dropbox.com/s/h4hkq8qzf3147t0/It%27s%20All%20Around_radio%20version.wav?dl=0
ColorStar - It's all around
https://www.dropbox.com/s/e0eb94r7bzdi2ay/It%27s%20All%20Around_album%20version.wav?dl=0
https://www.facebook.com/events/155410901716767/
ColorStar Facebook: https://www.facebook.com/colorstar/
