zenesz_logo.png



A KerekFest február 15-én és 16-án a magyarországi roma kisebbség izgalmas és változatos kultúráját mutatja be az A38 Hajón – nem csak roma művészek részvételével.

 

bohemian betyars 700x.jpg

 

 

Bohemian Betyars

 

 

Az idén bemutatkozó két napos monstre rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, de sor kerül egy konferenciára is. A két nap alatt láthatjuk többek közt Mitsourát, Másik Jánost, a Parno Grasztot és a Bohemian Betyarst, de találkozhatunk további nagyszerű roma művészekkel, és ismert roma értelmiségiekkel is.

 

A kultúra szerves része életünknek. A közös örökségünk, amelybe belecsavarjuk a saját világlátásunkat, hogy aztán a továbbadhassuk az elkövetkezendő generációknak. Egy folyamatosan fejlődő gondolkozásmód, amely összeköti az embereket, legyen az a faluban, országban vagy a bolygón - összegzi a zenekar világlátását Fehér Gábor, a Bohemian Betyars basszusgitárosa.

 

 

 „Az utóbbi időszakban egyre több kortárs és egyben friss művészeti performanszot láttunk roma előadóktól és együttesektől. Részben ők inspirálták a KerekFest ötletét, amely egy évről évre megújuló programsorozat lenne. Egy-egy alkalommal összegyűjtené és megmutatná az új és izgalmas roma művészeti kezdeményezéseket. A fesztivál „kortárs” jellegét azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megmutassuk milyen sok ponton is lehet kapcsolódni a mai sokszínű roma kultúrához. Mindezzel az interaktivitást elősegítve a roma és nem roma emberek között, platformot szeretnénk nyújtani a kisebbségi roma lét problémáinak megvitatására, valamint a megoldásokat elősegítő kezdeményezések bemutatására. Ezen első rendezvényünk egy gyöngyöspatai roma tanodának nyújt bemutatkozási lehetőséget, promóciót és a kihelyezett adománygyűjtő perselyekkel anyagi segítséget” – mesélnek az inspirációról a KerekFest szervezői.

 

 

"Jöttünk, mert mennünk kellett, maradunk, amíg itt lehetünk, s amíg itt vagyunk megmutatjuk kik vagyunk."
(Szécsi Magda: Pogánytűz)

 

 

 

 

 

 

A fesztivál az első napon 17.00-kor nyitó beszélgetéssel indul. Roma és nem-roma értelmiségiek (Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor) beszélgetnek szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, és példakép-állításról. A meghívott vendégek élettörténetükön keresztül mesélik el kitörési lehetőségeiket, sikereiket és kudarcaikat.

 

19.00 órától a Lashe Shave együttes, 21.00-tól a szerbiai világzene legkurrensebb produkciója, a Kal, 22.00-tól az immár külföldön is jól ismert folkos-punkos-elszállós energiabomba, a Bohemian Betyars zenél.

 

A második nap hasonlóan különleges és színvonalas programokkal folytatja a fesztivált. 16 órától egy egyszeri és különleges produkciót láthatnak az érdeklődők. Jónás Tamás, a progresszív, szókimondó, roma származású író, költő a fesztivál alkalmából különös projektet hozott létre a neves zenésszel, zeneszerzővel, Másik Jánossal (Európa Kiadó, Balaton).

 

18.00-kor a 40 éve alakított, több generációváltással tovább élő Romano Glaszo, 20.00-kor pedig a Vojasa fellépésével folytatódik, s végül a végtelenül szellemes, és féktelenül táncba hívó Parno Graszt koncertjével ér majd a csúcsra a napi program. A fesztivál két esti fellépője 2017 decemberében közös dallal is jelentkezett.



Parno-Graszt11_700.jpg
Parno Graszt

 

 

 

Időpont: 2018. február 15-16.

Helyszín: A38
Első nap:
17.00 - nyitó beszélgetés szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, példaképállításról. Résztvevők: Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor

19.00 - Lashe Shave együttes

21.00 - Kal (SRB)

22.00 - Bohemian Betyars

 

Második nap:

16.00 - Jónás Tamás, Másik János

18.00 - Romano Glaszo - Emberi Hang Művészeti Csoport

20.00 - Vojasa

22.00 - Parno Graszt

 

Jegyár:

- kombinált támogatói jegyár mindkét napra: 6000 Ft

- egy napra 2018. február 15-ig: 3500 Ft

- egy napra a programok napján és a helyszínen: 4000 Ft

Jegyelővétel: https://www.a38.hu/hu/kereses?s=kerekfest

Facebook: https://www.facebook.com/kerekfest/

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1813274418965802/