
Fotó: MTI/Földi Imre
A hírt Köves Miklós, a Piramis dobosa is megerősítette. A zenész korábban tagja volt a Tűzkerék, a Neoton, a Taurus együtteseknek is.
Legutóbb júliusban az Index adott hírt arról, hogy Som rossz egészségügyi állapotban van. Akkor kórházban feküdt, és nem is tudott lábra állni. Állítólag az utóbbi napokban a Péterfy Sándor utcai kórház belgyógyászatán ápolták, ahol a hétvégén rosszabbodott az állapota.
Som a Record nevű zenekarban kezdett zenélni, a hatvanas évek közepén. Innen került a Neotonba, ahol későbbi felesége, Karda Beáta volt az énekes. A 70-es évek elején alapította meg Radics Bélával és Balázs Fecóval a Taurus nevű együttest.
1974-ben alapították meg Köves Miklóssal a Piramis együttest, ami 1982-ig volt aktív. Legsikeresebb korszakuk arra az időszakra tehető, amikor Révész Sándor állt a frontember posztján. Ebben felállásban négy stúdiólemezt és egy koncertlemezt adtak ki. 1992-ben, majd 2006-ban is visszatértek a színpadra. Utóbbin Som Lajos az egészségi állapota miatt már nem tudott teljes erővel részt venni. A Piramis egykori vezetőjét 70 éves korában, hosszú betegség után érte a halál.
Forrás: Index
