zenesz_logo.png



Mózes Tamara zongorista-énekesnő Budapesten, Párizsban, majd Belgiumban tanult, Moozing című új szólólemeze 2017-ben jelent meg a francia Yolk Records kiadónál.

 

MĂłzes Tamara 600x.jpg

 

 

„Ez idáig két lemezem jelent meg, az In Spring, 2010-ben, Horváth Dániel dobossal, sztenderd-átdolgozások, majd 2014-ben az Album of the Ear, kvintet felállásban párizsi zenészekkel, Ujházi János dalait dolgoztuk fel. Így a Moozing a 3. lemezem, és az első olyan album, ami teljesen szóló, és amin a saját dalaim vannak; az eddigi legszemélyesebb anyagom. Azt a zenei világot tükrözi, amit élő koncerteken is bemutatok, amilyen zongorista-énekesnőként és dalszerzőként vagyok” – meséli Mózes Tamara.

 

„Az albumon – reményeim szerint – olyan zene szól, amivel örömet tudok szerezni az embereknek, és amit a sajátomnak érzek. Ez a zene néha komplikált, néha egyszerű, és a jazzen kívül érezhető rajta mindenféle más hatás is” – mondta el a művésznő.

 

 

 

 

Tamara műsorában a rögtönzött és a komponált zene ötvöződik, közönségét intenzív érzelmi és intellektuális utazásra hívja előadásával. A kreatív fiatal művész itthon és külföldön egyaránt koncertezik, rangos fesztiválok résztvevője, nemzetközi versenyek díjazottja. 2011-ben a Francia Állam ösztöndíjasa, 2015-ben a Magyar Állam Lakatos Ablakos jazz-ösztöndíjasa. Több formációban is játszik, duóban rendszeresen fellép Nagy János zongoristával. Koncertjeiken nagy hangsúlyt kap mind a vokális, mind a hangszeres improvizáció.

 

 

 

Moozing 450x.jpg

 

 

 

 

Tamaráról írták:

 

„Íme, egy női dalszerző és zenekar egy személyben, aki zongorázik, improvizál, énekel, dúdol.... Moozing c. albuma felpezsdítő és életteli lemez, amit feltétlenül hallani kell.”

(Alain Lambert, Musicologie, 2017)

 

„A fiatal budapesti művésznő vokális és hangszeres képességeivel igen mély benyomást tett ránk.”

(Pascal Derathé, Jazz-Rhône-Alpes, 2016)

 

 

Nyári aktualitások:

 

2017. július 13-19.

Énektanár és zenekarvezető (Budai Világzenei és Improvizációs Tábor)

 

2017. július 18. (kedd) 21h

Francia-Magyar triókoncert (BMC Opus Jazz Club, Budapest)

Mózes Tamara (ének, billentyű)

Nagy János (zongora, billentyűk)

Vincent Mascart (szaxofon)

 

2017. július 24. (hétfő) 19h

Szólókoncert (Művészetek Völgye, Kapolcs, VirágZsó udvar)

 

2017. július 31 - augusztus 4.

A nemzetközi zsűri tagja (Crest Jazz Vocal Competition, Franciaország)

Szólókoncert (Crest Jazz Festival, Franciaország)

 

 

További információk:

 

www.tamaramozes.com

www.facebook.com/tamaramozes.music