zenesz_logo.png



Ismét színpadon az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb zenés sikere: Sztárénekesek a Fertőrákosi Barlangszínházban.

 

AIDA-flyer_medium_500.jpg

 

 

Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével, Pataki András rendezésében mutatja be a Soproni Petőfi Színház Elton John - Tim Rice Aida című musicaljét, először június 15-én a Sopron melletti Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban.


Igazi sztárparádé, az egyiptomi kultúrát, annak monumentalitását, hangulatát idéző látványvilág, remek zenekar és olyan slágerek várják a nézőket, amelyek lemezre kerülve egyből Grammy-díjat kaptak annak idején. A barlangszínházi premier június 15-én lesz, majd látható az előadás az elkövetkezendő három napban, valamint ráadásként június 30-án és július 1-én is.

“A barlangszínház atmoszférája, adottságai izgalmas kihívást jelentenek ahhoz, hogy ezt az előadást kimondottan erre a játszóhelyre találjuk ki. Szeretnénk olyan, akár nemzetközi érdeklődést kiváltó produkciót színpadra állítani, amelyet később is műsoron tarthatunk, és más helyszínekre is elvihetünk. A műfaj szórakoztató elemeit komolyan vesszük,  mellette pedig ki akarjuk domborítani a klasszikus történet drámai mélységeit, gondolatvilágát” – mondta el Pataki András rendező.

 

A meghívott énekesek mellett a soproni teátrum társulata és a teljes Sopron Balett is részt vesz az előadásban. A próbák májusban kezdődnek, az előadásban élő zenekar játszik majd Oberfrank Péter zenei vezető és karmester irányításával, a jelmeztervező Húros Annamária.

 

 

A darab koreográfusa Szakál Attila, aki a 2007-es magyarországi, székesfehérvári ősbemutatónak volt a társkoreográfusa. A szakember szívéhez nőtt ez a musical, s nagyon örül annak, hogy most újból részese lehet a remekmű színrevitelének. Kiemelte azt, hogy a táncokban, a látványvilágban is szeretnék megmutatni az egyiptomi kultúrát, annak monumentalitását, hangulatát. Az ő javaslatára került be a produkcióba címszereplőként a Franciaországban élő Stéphanie Schlesser, akinek édesanyja magyar származású, édesapja luxemburgi.

 

 

 

Stephanie-Schlesser_400x.jpg

 

Stéphanie Schlesser

 

 

A nemzetközileg is elismert énekesnő Belgiumban született, 18 évesen költözött Párizsba, mivel felvételt nyert az exkluzív Nemzetközi Musical Akadémiára, ahol évfolyamelsőként diplomázott. Jelenleg énektanárnőként is dolgozik az akadémián. A diploma megszerzése után azonnal leszerződtették a "Párizsi Notre-Dame" című francia musical ázsiai turnéjára Fleur de Lys szerepére. A féléves turné alatt közel 100-szor játszotta ezt a szerepet, és bejárta Dél-Koreát, Taiwant és Libanont. A következő felkérés a "Rómeó és Júlia" musical volt, ahol Júliát játszotta ismét Dél-Koreában. Párizsba visszatérve a "Madiba" című, Nelson Mandela életéről szóló musicalben lépett fel.

“Nagy megtiszteltetés és kihívás számomra, hogy a magyar gyökereimet erősítve magyarul énekelhetek. Örömmel mondtam igent a soproni meghívásnak. Ezt a szerepet még nem játszottam a pályafutásom alatt. Szakál Attilával jól tudtunk együtt dolgozni a székesfehérvári színházban a SingSingSing show-ban, abban már találkoztam Füredi Nikolettel is. Vastag Tamással még nem énekeltem együtt, csak a testvérével. Várom a közös munkát vele is” - válaszolta érdeklődésünkre az énekesnő.

 

 

IMG_7436-copy 700.jpg

 

 

Radames szerepében Vastag Tamás látható az előadásban. Ahogy megfogalmazta, ez egész más feladat lesz számára, mint az eddigi soproni szerepei az Evitában vagy A bábjátékosban. Egy hadvezért kell megformálnia, s ez komoly fizikális felkészülést is igényel tőle, hogy külsőleg is hitelesen tudja megjeleníteni a figurát. Mindemellett a szerep belső mozgatórugóit, vívódásait, harcait, a szerelem emócióit, a lélek mélységeit is szeretné megmutatni a színpadon.

 

 

Furedi_nikolett_400.jpg

 

Füredi Nikolett

 

 

 

Amnerist Füredi Nikolett alakítja, aki fellépései alkalmával már énekelt a musicalből részleteket, de ő sem játszott még egy magyarországi Aidában sem. Ezért is várja nagy izgalommal a nyári premiert. A darab dalait régóta nagyon szereti. Először egy buszos utazás közben hallott részleteket a műből, s azonnal hatással volt rá a számok zenei világa, hangulata. Most pedig nagyon örül, hogy játszhat az előadásban, s várja már azt, hogy újból találkozhasson a soproni közönséggel, akiktől sok szeretetet kapott az elmúlt években. Csakúgy, mint Szomor György, aki szintén óriási népszerűségnek örvend a musical-rajongók között. Az ő színpadra lépése is az előadás egyik különlegessége, hiszen a szövegkönyv  mellett a dalszövegek is az ő nevéhez fűződnek.



Előadás időpontok:

2017. június 15. csütörtök 20:00 - Barlangszínház

2017. június 16. péntek 20:00 - Barlangszínház

2017. június 17. szombat 20:00 - Barlangszínház

2017. június 18. vasárnap 20:00 - Barlangszínház

2017. június 30. péntek 20:00 - Barlangszínház

2017. július 1. szombat 20:00 - Barlangszínház

 

További információk: http://www.fertorakosikofejto.hu/barlangszinhaz.html