zenesz_logo.png



A teltházas A38 koncert után június 9-én a Kobuci Kertben ad Budapesten koncertet a The Carbonfools. Június 9-én pedig a Roncs Bárban láthatja őket a debreceni közönség.

 

the_carbonfools_press_2017_700x.jpg

 

 

 

A nemrégiben megjelent „Oceanfloor” mellett a csapat még további 3 új dalt is előad a júniusi koncerteken. A „Bread War”, a „Rau Ceti’s Like” és „Silent Hearth” szerzeményeket egyelőre kizárólag élőben hallhatjuk a csapattól, de természetesen sorra előkerülnek a korábbi The Carboonfools slágerek is, mint a „Hideaway”, „Sunset” vagy a „Clublights”… Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb „electropopfuziós” csapatát megújult formában is imádja a közönség!

 

„Elképesztően jó érzés volt újra színpadon lenni, és az, hogy ilyen jól fogadta a közönség új énekesünket. Gábor máris remekül beilleszkedett, de természetesen folyamatosan próbálunk, hogy még jobban összeérjen a csapat” – foglalja össze Titusz.

 

A próbák mellett az együttes több videó meglepetésen és új klipen is dolgozik jelenleg, ősszel pedig a Gold Record gondozásában megjelenik a megújult The Carbonfools új albuma, amit már most nagy izgalommal várunk.

 

 

 

The Carbonfools koncert

2017. június 1. - Kobuci Kert (Budapest 1033, Fő tér 1.)

2017. június 9. – Roncs Bár (Debrecen 4024 Csapó utca 27.)

https://www.facebook.com/pg/thecarbonfoolsofficial/events/?ref=page_internal