zenesz_logo.png



45 év Száguldás volt a címe, Szűcs Judith jubileumi nagykoncertjének, amit hétfőn este rendeztek az Erkel Színházban! Az énekesnőt időutazására, teltház kísérte!

 

SzĹącsJudit-plakat 700.jpg

 

 

Tizenhárom éve nem volt ekkora koncertje, az 1972-es Ki mit tud győztes Diszkókirálynőnek, aki zenei pályafutásának megünneplésére, egy éven keresztül készült! Ahogy azt már a sajtótájékoztatón is beharangozta a koncertet rendező stáb, Judithoz méltó show-val készültek: a színpadon zajló produkciókhoz, a háttérben, a kivetítőfalra kerülő összeállításban, olyan archív felvételek kerültek párhuzamosan a közönség elé, melyeket nem, vagy csak nagyon ritkán láthatunk.

 

A Diszkó-korszakot megelevenítő, ruhák, táncok és hangulat, tökéletesen alátámasztotta azt a több, mint 20 albumot, elismerést, díjat, sikert, amit a majd öt évtized hozott Szűcs Judith számára.

 

 

SzĹącs Judith-koncert 700.jpg

 

 

 

A több, mint harminc sláger között, sztárvendégek is felléptek. Balázs Fecó, először énekelt duettet Szűcs Judith-tal, akinek, ahogy a koncerten is elmondta, régi álma volt, hogy a Korál legendás zenészével énekelhessen együtt.

 

Nem is engedte le a színpadról! Az eredeti forgatókönyvet borítva, Szűcs Judith megkérte játsszon még egy dalt és Balázs Fecó, a közönségnek is megköszönve, csak ennyit mondott: „Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőség”…. Az erkélyen állva tapsolt a közönség, amikor felcsendült a Csönd éve volt, majd együtt énekelte a dalt  a művésszel. Tapsvihar kísérte Balázs Fecót és Szűcs Judithot a koncerten, aminek második felében szintén két legenda, két gitár virtuóz lépett színpadra! Szűcs Antal Gábor és Tátrai Tibor, a Latin duó pengette fenomenálisan, amit a közönség ismét vastapssal hálált meg.

 

A két órás, diszkófényekben úszó koncerten a háttérben többször „begördült” a hangzást tökéletesítő Monarchia Szimfonikus Zenekar és a színpadon folyamatosan láthattuk a Pesti Party Show Bandet. A Budapesti Táncstúdió, Bogdán Péter irányításával koreografált, tizenhat fős tánckara ezen a koncerten is precíz, összeszedett és tökéletes összhangot és látványt produkált.

 

Szűcs Judith, külön kiemelte, hogy most először kérte pályafutása során stylist segítségét, ezért a műsor végén színpadra szólította, Schnell Viktort is, aki Ordasi Zsolttal együtt dolgozott végig az énekesnő megjelenésén.

 

 

 

SzĹącs Judith-Zorba_700.jpg

 

 

 

A három ráadás dal után, az Erkel Színház előcsarnokát ellepte a közönség, akik sorban álltak dedikálásért, közös fotóért. A színházat nem lehetett bezárni időben, mert a tömegben sokan több CD-t, könyvet, lemezborítókat is hoztak, sőt pólóra is kérték a művésznő aláírását. Sopronból, Békéscsabáról, Kecskemétről, Solymárról és az ország számos pontjáról érkeztek nézők, akik kitartóan a koncert után még két órával is vártak a „nagy találkozásra”!

 

„Nekem ez ünnepnap volt, amit sosem felejtek!” - ezt mondta Szűcs Judith, és aki ott volt, alátámaszthatja mindezt! Rég nem látott, „korhű” koncertet, összeszedett rendezést, tökéletesen felépített és összeállított műsort és zenei élményt vihetett haza a közönség. 45 évet, amitől az is gazdagabb lett, aki csak a szüleinek köszönhetően ismerte meg, a könnyűzenei műfaj magyar legendáit.