zenesz_logo.png



Alig negyven mérföldre a mexikói határtól, az arizonai Tucsonban egy végtelenül sajátos zenei színtér éledt újjá az elmúlt húsz évben.

 

a38_170326_xixa_700.jpg

 

 

A latin ritmusok, a desert blues és a hetvenes évek pszichedelikus kísérleteinek találkozása kimeríthetetlennek tűnik a grindhouse filmek hangulatán túl is, és ez hatványozottan igaz a Glitterhouse Records szárnyai alatt működő Xixára. A zenekar, ahol Bob Dylan egykori dobosa, a Giant Sand két jelenlegi, valamint a Calexico egykori tagjai működnek együtt, márciusban a Dürer Kert 041-es termében adja első hazai koncertjét, az A38 Hajó szervezésében.

 

Bár Brian Lopez, a Xixa dalszerző-frontembere kosárlabdázónak készült, szülei idejekorán kötelező jelleggel taníttatták zenélni. Dobolni szeretett volna, de a gitárt kellett választania az akkor még kamasz, spanyol-lengyel házasságban született szerelemgyermeknek, aki a Nirvana és a Stone Temple Pilots után hamar felfedezte magának a spanyol zenét – olyannyira, hogy Barcelonában is élt, hogy tanulmányozhassa a folklórt. Így, visszatérve Arizonába, már teljesen másképp látta a világot, amit utána bejárt a Calexico és Howe Gelb oldalán is. A Giant Sand révén ismerhette meg a Xixa másik alapítótagját, Gabriel Sullivant is, és a kettejük közti kémia kiforrása egy perui feldolgozászenekar megalapításában vette kezdetét: ahogy mindketten déli gyökerekkel bírnak, úgy a chicák újragondolása adta a kezdeti löketet a Xixa életre hívásának.

 

A forró latin ritmusok, a helyi indie rock színtér hatásai, a desert rock időtlensége és a hetvenes évek pszichedelikus hangulata alapjaiban garantálták azt, hogy a projektre hamar felfigyeljenek, és a zenekar tagjai által csak sivatagi noirnak hívott hangzás épp annyira kimért és misztikus, amennyire szenvedélyes és tekintélyt parancsoló. A Xixa pedig hamar a tucsoni művészkommuna középpontjává válhatott: állandó kollaborációban léteznek a helyi színtér művészeivel és zeneszerzőivel, és többek között a Tinariwen legendájával, Sadam Iyad Imarhannal is együttműködtek már, de a zenekarnak lételeme is az új impuzusok keresése. Ezért is örömteli, hogy márciusi Európa-turnéjuk alkalmával Budapestet is célba veszik, ahol az A38 Hajó meghívásából a Dürer Kert középső, 041-es termében táncoltatnak majd meg minden érdeklődőt.

 


 

 

 

A zenekar tagjai

Brian Lopez - ének, gitár
Efrén Cruz Chávez - ütőhangszerek
Gabriel Sullivan - gitár
Geoffrey Hidalgo - basszusgitár
Hikit Corbel - gitár
Jason Urman - billentyűk
Winston Watson - dobok

 

Lemezek

Bloodline, 2016
Shift & Shadow, 2015

 

Honlap >>>  |  Facebook >>>  |  Spotify >>>

 

Extrák:

 

Shift & Shadow (videoklip)

Cumbia del Paletero (élő felvétel)

 

 

 


 

a38_170326_psychomutants_700.jpg

 

 

Pszichedeikus western swing, rock’n’roll zajos gitárfutamokkal, trombitával és tangóharmonikával: ilyen zenét ma Magyarországon csak a Psycho Mutants játszik, amely mintha Denverből jönne a 16 Horsepowert, Jay Munlyt idéző misztikus rock’n’rolljával. A 2005 óta aktív, pécsi gyökerű Psycho Mutants egy hamisítatlan koncertzenekar, melyben igen erős a színpadi jelenlét. Magyarország egyik kultikus underground zenekaraként tekintenek rájuk, ahol nem a hangszeres tudás dominál, hanem az eredetiség, spontaneitás és a hatalmas energia, mely biztosan jó benyomást tesz a közönségre: az elmúlt években Európát is többször bejárták, és most a Xixa előtt gondoskodnak majd a hangulat megalapozásáról.

 

Honlap >>>  |  Facebook >>>

 

 

Időpont: 2017. március 26, vasárnap 20:00

Helyszín: Dürer Kert, Room 041 (1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Jegyár: 3000 Ft, elővételben: 2500 Ft. Kombinált jegy a március 23-i Moon Duo koncerttel: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

 

www.a38.hu