Greg Gale eljuttatott hozzánk egy videót, melynek autentikus amerikai folk hangzása és hangulata felkeltette érdeklődésünket, ezért arra kértük az énekes - dalszerző - gitárost, hogy meséljen magáról, hadd tudja meg az olvasó, ki áll a dal, a dalok mögött. Greg Gale így vall magáról…
10 évig turnéztam a a Reflected pop-rock csapattal, ezután kezdtem szólókarrierbe Greg Gale néven. Régi zenéken szocializálódtam és nőttem fel, Bob Dylan, Johnny Cash mindig nagy példaképeim voltak. Tudtam, hogy az amerikai folk egyáltalán nem megy Magyarországon, mégis egyértelmű volt a választás számomra, hogy ha egyedül folytatom a zenélést, akkor erre fog vinni az utam, még ha a kutyát sem fogja érdekelni, akkor is. Mindig azt vallottam, hogy egy dal akkor igazán jó, ha az teljesen lecsupaszítva is fülbemászó. Mi sem nagyobb kihívás, mint hogy olyan nótákat írjak, ami egy szál akusztikus gitáron kísérve is megteszi a hatását. A folk ennek tökéletes keretet ad.
Koncepcióm továbbá, hogy mindent saját erőből, barátok segítségével csinálok. Lehet, hogy így nem lesz olyan profi a videó, mint a nagykiadós videoklipek, vagy nem szól úgy a lemez, mintha a legdrágább stúdióban vettem volna fel, de így marad igazán őszinte az egész. A produkciót igenis a kreativitás vigye el, nem pedig a befektetett pénz.
Az első lemezemmel, ami "Homeward Bound" címmel jelent meg körbeturnéztam Európát 2014-ben. Most végre elkészült a második kislemez is, ami a "1000 Miles" címet viseli. Egy-, kéthetente adom ki dalonként, és most került fel az "I'll Be Gone" videója. A dalról a következőt írtam Facebookon:
Az "I'll be Gone" a harmadik dal a 1000 Miles lemezről. A mindennapi konfliktusokról szól, amik lassan őrlik az ember lelkét és álmait. Legyen az a főnökünk, a kollégáink, barátaink, vagy családunk, néha úgy érezzük, hogy minden napot végig kell harcolni csak hogy a felszínen maradjunk, és ebbe könnyen bele lehet fáradni. Eljön az idő, amikor oda jutsz, hogy "Mindenki bekaphatja", és legszívesebben messzire utazva itt hagynád az egészet. Mindenkinek van egy ilyen menedékhelye, amiről álmodozik, nekem ez egy napsütéses kaliforniai tengerpart…
Zeneileg az egész egy Bob Dylan féle egyszerű, ujjal pengetős dalként indult, amiben csak gitár, ének és harmonika van. Aztán beszéltem egy régi holland barátommal, Jorrival, aki történetesen remekül játszik bendzsón. Megkérdeztem szeretne-e együttműködni, és amikor elküldte az első felvételt, teljesen elvarázsolt. Fantasztikusak azok a színes kis dallamocskák, amiket a dalba csempészett. Mint mindig, a felvétel Skolák Péter fáradhatatlan munkájának az eredménye.
A videót a Malév Repülőklub otthonában, a Dunakeszi reptéren forgattam Kováts Marci segítségével. Ez egy hatalmas mező, gyönyörű naplementékkel. Vágóképnek pedig repülős felvételeket használtam, amit Nagy Tibor, Magasdi György, Bruno Andreoletti és Egyed Péter klubtársaim vettek fel. A vitorlázórepülés ugyanezt a hatást éri el nálam: az összes gondot és aggodalmat a földön hagyom, és nem marad fent más csak a fantasztikus látvány és a végtelen szabadság.
Az első dal a lemezről augusztusban érkezett. a "Rose Tattoo" kicsit kilóg, hiszen akusztikus gitár helyett elektromos hangszereléssel öltött formát, egy kicsit a 80-as évek Bruce Springsteenjét idézve.
Az utána napvilágot látó "1000 Miles"-ban viszont már a megszokott akusztikus gitár és hegedű hallható:
A maradék két nóta pedig az év hátralévő részében kerül bemutatásra.
Greg Gale Facebook oldala