Zenész Magazin logó



73 éves korában elhunyt Laux József dobos, az Omega és az LGT egyik alapító tagja.

 

 LJ700.jpg

 

 

Rövid betegség után meghalt Laux József – közölte a család nevében Laux Ádám és Laux Thomas. Kóbor János az MTI-nek megerősítette a hírt. Azt mondta, hétfőn még voltak bent Lauxnál a balatonfüredi szívkórházban, de akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttek el.

 

A legendás dobos 19 évesen, 1962-ben egyik alapító tagja volt az Omega együttesnek. Az ő szerzeménye a jórészt dobszólókból álló Kérgeskezű favágók című dal. 1971-ben Presser Gáborral együtt kivált az Omegából, és megalapították a Locomotiv GT-t.

 

Laux 1976-ig dobolt az együttesben, nem sokkal a kilépése után elvált Adamis Annától, és disszidált Los Angeles-be. A kilencvenes évek elején hazaköltözött, ezután Laux Trio & Friends néven volt saját zenekara.

 

Laux József két hete még ott volt Somló Tamás temetésén, 73 éves volt.