zenesz_logo.png



2016 májusában adta ki első kislemezét a Kőváry Péter vezette Peter Kovary & the Royal Rebels. A frontember a NEO gitáros/énekeseként tett szert országos ismertségre a 2000-es években.

 

Peter_Kovary_werk_2_2016_700.jpg

 

 

2016 májusában adta ki első kislemezét a Kőváry Péter vezette Peter Kovary & the Royal Rebels. A frontember a NEO gitáros/énekeseként tett szert országos ismertségre a 2000-es években. Tavaly kiszállt a zenekarból, és visszatért gyökereihez. Igen, Peti szívében ott a Rock ’N’ Roll, hiszen a NEO-t megelőzően öccsével, Kőváry Zoltánnal (The Trousers) a Rag Doll nevű rockbandában nyomták évekig. A négy dalt bemutató debüt anyag amolyan előfutára az év végére tervezett nagylemeznek.

 

Május 4-én mutatta be ’Keepin’ On’ című debütáló EP-jét a Peter Kovary & The Royal Rebels. A klasszikus rock stílusával felöltöztetett 4 dalt tartalmazó kislemezt elégedetten fogadta a hazai szaksajtó. A napokban az EP-t indító ’Forever And A Day’-hez készült el a csapat első videoklipje.

 

 

 

Peter_Kovary_promo_1_2016_500.jpg

 

 

 

 

 „Egy kedves ismerősöm hallgatta a lemezt, és ő mondta a dalról, hogy egy tök jó autózós zene. Innen jött az ötlet, hogy forgassunk hozzá egy road-movie-t. Úgy gondoltam, hogy egy egyszerű autós klipnél azért több kell, így egy történetet is kigondoltam, aminek az alapját Stephen King Tortúra című könyve szolgáltatta. Már előzetesen is úgy írtuk meg a forgatókönyvet, hogy egy folytatásos klip legyen, és terveim szerint ősszel érkezik majd a második rész is.” – mutatta be az előzetes terveket a zenekar vezetője, Kőváry Péter.

 

A kisfilmet Aracsi Norbert rendezte Kalotai Dániel operatőr segítségével, akik rendkívüli figyelmet fektettek az apró zenei részletekre is, melyekből még átfogóbb képet kapunk a zenekar irányvonaláról. Fontos szerepet jutott azonban a komoly terveket szövögető rajongót alakító Koncz Júliának is.

 

Közös munkájuk eredményeként elkészült a Peter Kovary & The Royal Rebels első videoklipje, melyet most ti is megtekinthettek.

 

 


 

Kőváry Peti nem csak a videóban nyomja tövig a gázt. Folyamatos munkával építi a zenekart. Jelenleg őszi fellépéseikre készülnek, de azt is eláruljuk, hogy a nagylemez tervei is körvonalazódni látszanak, így hamarosan ismét hallhattok felőlük. Addig viszont hallgassátok a debütáló ’Keepin’ On’ EP-t itt:

 

https://www.youtube.com/watch?

list=PLLX8jnCUz75YSud6VslswqtWd6TtqhubR&v=NewuO1JPO30

 

További információ: www.facebook.com/PeterKovaryTheRoyalRebels