zenesz_logo.png



Az idén 15 éves Jazzékiel dark, jazzes, alternatív kollektívája nagyszabású, ünnepi koncertet tart június 15-én a MüPában.

 

1920x850_12873_jazzekiel 700.jpg

 

 

Az idén 15 éves Jazzékiel dark, jazzes, alternatív kollektívája nagyszabású, ünnepi koncertet tart június 15-én a MüPában, ahol a három eddigi nagylemezük majdnem teljes legénysége tiszteletét teszi. A közel két órás műsorra a zenekar rég nem látott zenészekkel, vonósokkal, és korábbi dalainak leporolásával készül. Még a koncert előtt azonban új dallal jelentkeznek: a Lovesong a Jazzékiel tavaly megjelent, Másokat szeretni című harmadik nagylemezéről szorult le.

 

 

 

[jazzekiel]

 

 

 

 

"Jóval több dalötletünk gyűlt össze, mint amit végül felmásoltunk az albumra. Ezek közül párat rögzítettünk is, viszont volt, ami nem igazán találta a helyét a nagylemezen: helyenként vidámabb és energikusabb – sőt már kimondottan popos – felvételek lettek. Ezek egyszerűen nem illettek abba képbe, ahogyan elképzeltük a Másokat szeretni ívét. Alapvetően nem tarjuk rossznak a könnyedséget, de valahogy mégis független melléktermékei annak a világnak, amit ma Jazzékielnek hívunk. A dal címe szándékos, de természetesen ez sem két ember szerelmi kapcsolatáról szól" - mesél a kislemezről Jakab Péter énekes.

 

Az elmúlt évek Jazzékielétől hangulatában eltérő és hangzásában szokatlan kislemez a rövid lélegzetvételnyi "szép korszakként", boldog békeidőként jelenti a harmadik album sötétsége, illetve a közelgő negyedik sorlemez zajos világa között. A felvételen utoljára játszott a bandával Hajba Áron gitáros, helyére Czitrom Ádám érkezett a zenekarba. A kiadatlan felvételeket tartalmazó Belle Époque EP várhatóan még idén őszre napvilágot láthat a Klinik és a Pongo Pongo Collective gondozásában.

 

Felvétel: Maczkó Róbert - Metropol Studio
Kiadó: Klinik / Pongo Pongo Collective 2016

 

Jazzékiel Facebook