zenesz_logo.png



A Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatban a legkülönfélébb stílusokból érkező szerzőket ismerhetünk meg, sajátos, egyedi nézőpontból.

 

 ot_650.jpg

 

 

 

 

Zeneszöveg.hu beszélgetések címmel egy olyan sorozaton dolgoznak az oldal készítői, melyben dalszerzők és szövegírók kerülnek bemutatásra, sajátos beállításból. A következő művész, akit igyekeznek szokatlan és egyedi szemszögből is megmutatni: ORBÁN TAMÁS.

 

Orbán Tamás dalszövegíró, zenei producer. Az 1994-es Azok a fiúk együttes lemezére írt első dalszövegei azonnal az egyik legfoglalkoztatottabb dalszövegíróvá emelték.

 

Eddigi, 600 dalból álló pályafutását sokak mellett olyan előadók jelzik, mint Gáspár Laci, Zséda és a Hooligans. A United és a Romantic zenekarokat a szövegíráson túl zenei producerként is jegyzi olyan televíziós műsorokkal egyetemben, mint például a Dalnokok Ligája, a Csináljuk a Fesztivált és a Megasztár. Jelenleg a Duna Televízió szórakoztató műsorainak produkciós vezetője. Dalszövegíróként olyan slágereket jegyez, mint a Hagyd meg nekem a dalt, a Hófehér Jaguár, a Végső vallomás, vagy a Homokba írt szerelem.

 

 

 

 

 

 

 

Hamarosan érkezik a folytatás is, melynek gyorsabb eléréséhez ITT tudtok feliratkozni a Zeneszöveg.hu csatornájára.

 

A Zeneszöveg.hu oldal több, mint 10 évvel ezelőtt indult, azzal a szándékkal, hogy azt a hatalmas kincsestárat, amelyet az anyanyelvünkön született dalok jelentenek - legkedvesebb népdalainktól az 1930-as évek kupléin át a napjainkra aranykorát élő alternatív zenei költészetéig - összegyűjtve megőrizzék és mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Úgy tűnik, a misszió tömegeket talál meg, hiszen a zenehallgatók és előadók közös együttműködésével mára hatalmas adatbázis őrzi zenével írt anyanyelvünket.

 

A Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatban a legkülönfélébb stílusokból érkező szerzőket szólaltatnak meg. Lesznek dalszövegírók, akik a háttérben írják a nap, mint nap dúdolt sorokat és lesznek előadók, akik saját szavaikat éneklik. Bár a beszélgetések elsősorban a dalszerzésről és a dalszerző pályájáról szólnak, a különböző személyiségek végül kibújnak a kérdések sora mögül és abban a formában mutatkoznak meg, ahogy talán ritkán látni őket.