zenesz_logo.png



Nem sokkal azután, hogy a fél ország megismerhette nevét, és Trouble In My Mind című dalát, Petruska március 29-én új nagylemezt adott ki Kapunyitó címmel.

 petruska_sajtofoto1_700.jpg

 

 

Nem sokkal azután, hogy a fél ország megismerhette nevét, és Trouble In My Mind című dalát, a harmincas generáció gondolkodó dalszerző-énekese, Petruska március 29-én új nagylemezt adott ki Kapunyitó címmel. 11 értékes és izgalmas gondolat és fülbemászó dal. A dalszerző-énekes-gitáros budapesti lemezbemutatóját április 9-én a MOM-ban tartja.


A Kapunyitó című, március 29-én megjelenő új albumot a szerző 30. születésnapja és saját generációjának kihívásai inspirálták. A tizenegy dalt tartalmazó nagylemezt beharangozó Nyár (Most vidám igazán) című dalt a Petőfi Rádió rotációban játszotta, a Trouble in My Mind pedig a legjobb négy szám között szerepelt A Dal 2016 című tv-műsor döntőjében, ahol Petruska A Dal Felfedezettje díjat is megkapta.

 

"Ennek a lemeznek a megszületése egybeesik a 30. születésnapommal. Ez alkalomból akaratlanul is számot vetek a mögöttem álló évekről, a beteljesült és a még megvalósulásra váró álmaimról, a magammal való kapcsolatomról" - meséli az album koncepcióját Petruska. "Az előző lemezhez hasonlóan a Kapunyitó dalai is egy utazás állomásai, ezúttal azonban az út belül zajlik. A jelenben kezdődik, itt vagyok a nagybetűs életemben, ünnepelnem kéne kitolódott ifjúkoromat, de nem vagyok boldog. Felteszem magamnak a kérdést, mikor voltam utoljára felszabadult és felhőtlenül vidám. A válasz egészen a kisgyermekkoromig vezet, s az ezt követő dalokban onnan indulok el vissza a mába a tiszta, szennyezetlen gyermeki szemlélettől az első frusztrációk kialakulásán át, rengeteg megélt kétségen keresztül, egészen a teljes káoszig, amikor már régen nem a saját életemet élem. Azonban a szembenézés ezekkel a démonokkal, a problémák felnőtt fejjel való újra élése mégis egyfajta fejlődést hoz, és segít azok feloldásában, jobban megértem a saját működésem. Az album ezzel a felismeréssel ér pozitív véget."

 

 

petruska borito_450.jpg

 

 

 

 

iTunes: https://itunes.apple.com/hu/album/kapunyito/id1093883739?l=hu
Apple Music: https://itun.es/hu/BD1mbb
Spotify: https://open.spotify.com/album/2EDjRyz5Yq0pssRb4OW5IE
Deezer: http://www.deezer.com/album/12646140
Tidal: http://listen.tidal.com/album/58423856
GooglePlay: https://play.google.com/store/music/album/Petruska_Andr%C3%A1s_Kapunyit%C3%B3?id=B225vezbwrwxegsgx3kmoucppga
Dalok.hu: https://www.dalok.hu/lemez/id/7070
Korlátlanzene http://www.live247.hu/zene/artist/?b235767_Kapunyito


Petruska András dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával Petruska meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.

 

2014-ben jelent meg első, Metropolita című nagylemeze. A konceptalbum a 4-es metró megállói mentén haladva sajátos képet fest a XXI. századi Budapestről, és a benne élő 20-as, 30-as éveiben járó generációról. A Szent Gellért tér című dalhoz készült videó döntős helyezést ért el az I. Magyar Klipszemlén a „Legjobb rendezés” kategóriában, valamint az index.hu 2014-es Top 10-es listájára is felkerült.

A koncert időpontja: 2016. április 9. 20.00
Helyszín: MOM Kulturális Központ - Kupola, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

Fellépő: Petruska, vendég: Takáts Eszter és Temesvári Bence
Jegyek kaphatók a mom.jegy.hu oldalon, az Interticket hálózatában, valamint a MOMkult jegypénztárában.

Jegyár: 1900 Ft

Trouble In My Mind: http://bit.ly/1TH7INF

Web: http://www.petruskaandras.hu
Facebook: http://www.facebook.com/andrispetruska
YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCZYBp-10Tdv-yk0Qja1yfEw

 

„Én soha nem gitározni, hanem muzsikálni akartam” a címe Petruskával készült interjúnknak, amit a Zenész Magazin jövő héten megjelenő 198. számában olvashattok!