zenesz_logo.png



Sam Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival március 20-án az MR2 Petőfi rádió Akusztik című műsorában hallható.

 

 799014_700.jpg

 

 

Sam „Redbreast” Wilson 2015-ben alapított triójával, a Juke Joint Revival-lel a rendszeres klubkoncertek, tévés, rádiós és online megjelenések révén egyre nagyobb közönséggel ismerteti meg Észak-Mississippi hagyományos zenéjét, amelynek Sam az egyik leghitelesebb képviselője Európában. A kontinensen ritkaságnak számító zenét játszó trió már megalakulásakor magára vonta figyelmet, így többek között olyan előadókkal is egy színpadra léphettek, mint a British Blues Awards nyertes Ian Siegal, a 2013-as International Blues Challange nyertese, Little G Weevil, vagy éppen a Quimby.

 

A trió bemutatkozó lemeze 2015 decemberében jelent meg Hillstomp Boogie címmel, amit a Lángoló Gitárok blog 2015 egyik legjobb korongjának nevezett.

 

A zenekar március 20-án az MR2 Petőfi rádió Akusztik című műsorában mutatkozik be egy hatvan perces, akusztikus, élő felvétellel. A rádió legendás nyolcas stúdiójában a zenekar a Hillstomp Boogie-n megjelent dalokon túl, olyan előadók számait is műsorára tűzte, mint a két leghíresebb Észak-Mississippi-i blueszenész, R. L. Burnside és Junior Kimbrough. Valamint itt, az MR2 Petőfi Rádióban mutatják egyik legújabb dalukat, amit a nagyközönség ez idáig még nem hallhatott. Mindezeken túl pedig a zenekar készül vendég fellépővel és egy meglepetés feldolgozással egyaránt.

 

A közönségnek ugyanakkor lehetősége nyílik arra is, hogy két nappal korábban, 2016. március 18-án a zenekart élőben is megtekinthesse egy klubkoncert alkalmával a Gólya Presszóban.

 

 

Hillstomp Boogie az MR2 Akusztikban

Sugárzás időpontja: 2016. március 20., vasárnap 21.00

Ismétlés: 2016. március 23., szerda 23.00

 

Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival koncert a Gólyában

Idő: 21016. március 18.

Kezdés: 20:00

Hely: 1083 Budapest, Bókay János utca 34.

A belépés ingyenes!

 

Redbreast Wilson web:

https://www.facebook.com/redbreast.wilson

https://www.youtube.com/watch?v=98i5paWEEYA