zenesz_logo.png



Gabriella a The Tits és a Szomorú Keselyű nevű formációkban gitározik és énekel, de idén szerzőtársával inkább az egyéni előadói munkára koncentráltak, így elkészült Gabi "Thank You" című EP-je.

 

500x500.jpg

 

 

Az EP története egészen 2014 nyaráig nyúlik vissza. Gabriella ekkor érkezett haza két külföldön töltött év után az írországi Galwayből. Böröcz Gyulával még 2012-ben dolgoztak együtt a The Tits – Gabi egyik zenekarának – első demó felvételein.  Hamar felvették újra a kapcsolatot.

 

Néhány héten belül elkészült négy dal akusztikus demója, ám az ötlet adta magát, hogy miért ne lehetne teljes zenekari hangszereléssel kidolgozni az újabb szerzeményeket. Így a két zenész összefogott és 2015 januárjában megkezdték a közös munkát. Elsőként a Monster című dal készült el.

 

Gabi hozta a dal főbb motívumait és a szöveget, míg Gyula egyenként megírta a különböző hangszerek szólamait és kialakította a dal hangszerelését. Majd ezt november 25-ig még négy dal követte a sorban. Márciusban elkészült az EP címadó dala, a Thank You, majd augusztusban a King című dal követte. Ezek mellé került fel a Wish I knew, melyet még 2014-ben rögzítettek. Ez a dal az egyetlen, csak akusztikus gitárt és éneket felvonultató szerzemény. Márciustól fogva aktív rádiós promócióba fogott a páros, melynek eredményeképp több nagyobb rádióállomás is játszani kezdte a dalokat, többek között a Forrás Rádió és az MR2 Petőfi is. Szeptemberben a Talentométerre is benevezték a produkciót, ám végül energiáikat inkább a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválra fókuszálták és ennek eredménye lett a  Hearts  című dal, mellyel végül be is neveztek a versenyre. És ezzel a dallal lett teljes az EP, melynek online megjelenése a napokban is zajlik minden nagyobb internetes zeneáruház kínálatában.

 

December 7-én elsőként az iTunes–on debütált a lemez, majd néhány óra múlva a Spotify és a Google Zene oldalain vált elérhetővé.

 

 

 

 

A kéttagú formáció hamarosan új tagokkal bővül, hogy a dalokat koncerteken is bemutathassák. Elsőként Gabi régi zenésztársa, a The Tits dobosa, Bardócz Letícia csatlakozik a csapathoz, és a felkészülési időszak után hamarosan koncertezni kezd a társaság.

 

A teljes EP fellelhető a SoundCloud, a Spotify, az iTunes, a Google Play, az Amazon és még számos zeneáruház kínálatában. Az online terjesztésért a Record Union felel, a menedzsmentről pedig a ProDucktion gondoskodik.

 

Facebook: https://www.facebook.com/gabmac19?fref=ts