zenesz_logo.png



Szeptember 14-től Európa számos mozija műsorra tűzi a Live At The Royal Albert Hall – Slowhand At 70 című filmet, ami Clapton Royal Albert Hallban adott májusi koncertjeiből készült.

 

slide700.jpg

 

 

Eric Clapton idén tavasszal a Royal Albert Hallban adott, összesen hét koncerttel ünnepelte 70. születésnapját. Ezzel ‘Slowhand’ átlépte a bűvös 200-as számot, ugyanis a születésnapi koncertekkel együtt összesen 205 alkalommal koncertezett az ikonikus koncerthelyszínen. A koncerteket Clapton B.B. King emlékének ajánlotta. Kísérő zenekarában – többek között – olyan zenészeket láthatott, hallhatott a nagyérdemű, mint Paul Carrack, Steve Gadd, Chris Stainton, Andy Fairweather Low és Nathan East.

 

Az Albert Hallban – amint az írás végén található setlistből is kiderül – Clapton pályafutásának legismertebb, mára már klasszikusnak mondható dalait adta elő. Érdekes, hogy többségben voltak azok a kompozíciók, melyeket nem Clapton írt, viszont többnyire az ő előadásában lettek igazán ismertek és népszerűek. Erre talán a legjobb példa a videón is látható Cocain, amit Clapton barátja, a 2013-ban elhunyt J.J. Cale írt még 1976-ban. A Clapton féle feldolgozás lemezre kerüléséig Cale alig ismert vidéki country-blues énekesként lazán élte életét, utána azonban nem csak a dalt ismerte meg a világ, de Cale-nek is kicsit megváltozott az élete.

 

Szeptember 14-től Európa számos mozija műsorra tűzi a Live At The Royal Albert Hall – Slowhand At 70 című filmet, ami Clapton Royal Albert Hallban adott májusi koncertjeiből készült. Egy kis előzetesként bemutatjuk az alábbi exkluzív videót…

 

 

 

 

 

 

Arról, hogy mely országokban, mely városokban és mely mozikban fogják a filmet bemutatni a https://ericclaptonfilm.com oldalon lehet tájékozódni. Magyarországot kiválasztva egyelőre csak a „Hamarosan a mozikban” mondatot láthatjuk, de azért ne adjuk fel a reményt!

 

[-k-]

 

 

 

 

Setlist

 

From Eric Clapton’s 200th Royal Albert Hall show, 15 May 2015 – dedicated to B.B. King:

 

Somebody’s Knocking (J.J. Cale cover)

Key to the Highway (Charles Segar cover)

Pretending

Hoochie Coochie Man (Willie Dixon cover)

You Are So Beautiful (Billy Preston cover)

Can’t Find My Way Home

I Shot the Sheriff (The Wailers cover)

Driftin’ Blues (Johnny Moore’s Three Blazers cover)

Nobody Knows You When You’re Down and Out (Jimmy Cox cover)

Tears in Heaven

Layla

Before You Accuse Me (Bo Diddley cover)

Little Queen of Spades (Robert Johnson cover)

Let It Rain

Wonderful Tonight

Cross Road Blues (Robert Johnson cover)

Cocaine (J.J. Cale cover)

High Time We Went with Andy Fairweather Low (Joe Cocker cover)