zenesz_logo.png



A legendás banda pillanatnyilag a 15 koncertből álló Észak-amerikai 'Zip Code' turnéja felénél tart.

 

2015RollingStones_Press_Getty474181518210515.jpg

 

 

A Billboard szerint élő koncertjeivel a Rolling Stones több mint 225 millió fontot keresett 2012 óta. A legendás zenekar öt év kihagyás után 2012-ben kezdett újra turnézni, 30 előadásból álló '50 & Counting' turnéjuk során Észak-Amerikában és Európa-szerte koncerteztek, egyik legsikeresebb koncertjüket 2013-ban a Glastonbury Fesztiválon adták. A Stones 2014-ben sem állt meg, tavalyi '14 On Fire' turnéjuk során 29 alkalommal lépett fel, ázsiai, európai, ausztráliai és új-zélandi koncertszínpadokon.

 

Most májusban indult Észak-amerikai 'Zip Code' turnéjuk, mely július közepéig tart, és melynek során 15 várost látogatnak meg. A Billboard szerint a három turné jegybevételének összege bőven eléri a 360 millió dollárt, ami nagyjából 228 millió font.

 

Habár hihetetlen energiával kezdtek újra turnézni, a 2005-ös A Bigger Bang óta a Stones nem készített új stúdióalbumot. Igaz, hogy Keith Richards a közelmúltban célzott rá, hogy a zenekar hamarosan stúdióba vonulhat, hogy új LP-jén dolgozzon.

 

„Érdekes, hogy a stúdiót említed” – mondta Richards egy interjúban június elején. „Épp a múlt héten dobta be valaki a  »stúdió« szót próba közben, mire én azt mondtam, rendben találjunk rá időt, én készen állok.”

 

 

 

 

 

Mindeközben a zenekar a közelmúltban mutatta be ikonikus Brown Sugar című nótája most előásott alternatív változatát, melyen nem más, mint Eric Clapton játszik slide gitáron. A felvételt állítólag 1970-ben Keith Richards születésnapi partiján egy spontán jammelés alkalmával rögzítették…