
A 2014-es Jazzy Dalverseny legjobb szövegért járó díját elnyerő Girly Groove ezúttal könnyed nyári dallal lepte meg rajongóit, melynek címe, meglepő módon: Ezen a nyáron.
A tavalyi Pontosan tudod című felvételen még tizennégy(!) énekesnő működött közre, és eredetileg egyszeri alkalomra tervezett projekt volt, a siker mégis meghozta a kedvét a zenekarnak, hogy valódi, koncertező csapattá váljon.
Németh-Szabó Mariannhoz Kis-Kovács Luca és Gere Orsi személyében két csodálatos énekesnő csatlakozott, velük egyidőben érkezett Szabó Tamás zongorista, így vált véglegessé a felállás.
A dobokért és a dalszövegekért továbbra is Bokros László felel, basszusgitáron Papp Zoltán játszik, a gitáros pedig Rónai Zsolt. A zenekar az év végére tervezi első EP-jének megjelenését, amelyet természetesen nagylemez követ majd.
Addig is természetesen folyamatosan koncerteznek, és igyekeznek mindenhová eljuttatni a felhőtlen és laza életérzést!
