zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - Az Ibanez minden különösebb hírverés nélkül mutatta be Platinum Collection névre keresztelt új akusztikus gitárcsaládját, mely öt modellből áll. Most a Platinum család első három modelljét mutatjuk be.

PA 230 300 700x.jpg

 


Az Ibanez Platinum Collection termékvonal érdekessége, hogy többféle árkategóriában és sorozatban is találunk Platinum Collection modelleket. Látható a gyártó szándéka, hogy mind a négy szériában valami újat, valamit extrát kínáljon, a közös nevező pedig nem más, mint Jon Gomm JGM10 csodálatos signature gitárja, pontosabban ennek elektronikája és koncepciója, vagyis, hogy támogatja a perkusszív finger style játékstílust. Némelyik Platinum Collection modellben felismerhetjük a JGM10 karakteres aszimmetrikus jumbo testformáját, de ez sem feltétlenül igaz minden egyes gitárra, ami közös bennük a testformát illetőleg az a cutaway fazon és a meglehetősen széles, vastag test. Akkor nézzük az első három Platinum Collection gitárt, és rögtön világosabbá válik a Platinum Collection lényege.

 

PA230E_NSL_1X_01_A 700.jpg

 

PA230E-NSL

A PA sorozatú Platinum Collection modellek a leginkább megfizethető árú gitárok ebben a családban, bár ezek sem tartoznak a legolcsóbb gitárok közé. Ezeken a modelleken is megfigyelhető, hogy jó pár jellemzőt átvettek a JGM10-től, így például az aszimmetrikus jumbo testformát, az átlagosnál sokoldalúbb, fejlettebb elektronikát. Az egyedi aszimmetrikus jumbo testkialakítás gazdagabb mélyhangokat eredményez és több felületet kínál a játék perkusszív elemeihez. Mindkét PA modellben több hangszedős elektronikai rendszer dolgozik, és két külön kimenet is rendelkezésünkre áll.

A PA230E-NSL tetőlapja tömör cédrusfából készült, míg a káva és a hátlap anyagát okume fa adja. A nyak öt részből álló afrikai mahagóni és pau ferro, melyre makassar-ében fogólapot ragasztottak. A fogólap rádiusza 400 mm és 20 érintőnek biztosít helyet. A hangszer kissé megnövelt 25 3/4 inches skálahossza segít fenntartani a megfelelő húrfeszességet a mély húrok esetleges lejjebb hangolásánál, ami gyakori a modern finger style stílusú játéknál. A húrláb anyaga is makassar-ében, melyre fehérítetlen, olajjal impregnált csont nyereg került, ugyanilyen anyagból készült a felső nyereg is.

 

feat_PA_Modified-X-M-Bracing 650x.jpg

 

Fontos még megemlíteni a módosított X-M tetőmerevítést, ami először az AE sorozatú Ibanez gitároknál jelent meg. Természetesen ennek nemcsak a tetőlap merevítésében, hanem a hangzásban, rezgésátvitelben is fontos szerepe van. Esetünkben a gitár kapott egy helyenként kimélyített (scallopált) „X” alakú merevítést és egy „M” alakú kisebb merevítést, nagyjából a húrláb alatt, ami a húrláb rezgését hivatott még hatékonyabban átvinni a testre. A módosított X-M merevítés széles dinamikai tartományban jól reagáló hangzást eredményez, és erőteljesen hangsúlyozza a mélyeket, amire igencsak szükség van a modern finger style játékban.

 

feat_PA230E_pu 600x.jpg

 

Áttérve az elektronikára, a gitáron a hanglyuk szélén egy Ibanez AP11 mágneses pickuppal találkozunk, a hangszer belsejében pedig egy Ibanez kontakt hangszedőt helyeztek el. A vékony mágneses pickup gerjedésre alig hajlamos, transzparens módon továbbítja a gitár akusztikus hangját, megőrizve a magasak és mélyek természetes hangzását. A három érzékelőből álló kontakt hangszedőt a tetőlap belső felületére illesztették, és így természetesen adja vissza perkusszív, test-ütögetős játékelemeket, ugyanakkor levegős mélységet ad a gitárhanghoz. Az elektronika kezelése rendkívül egyszerű, két külön potméterrel szabályozhatjuk a mágneses és a kontakt pickup hangerejét. Ahogy említettük, ehhez az elektronikához két kimenet tartozik, a hevedertartóban található 6,3-as jack kimeneten a mágneses pickup és a kontakt hangszedő kevert jelét tudjuk kiküldeni míg, ha második 6,3-as jack kimenetet is bevetjük, akkor a hevedertartóban elhelyezett kimeneten csak a mágneses, míg a második kimeneten csak a kontakt hangszedő jele jelenik meg.

 

PA230E_NSL_1X_01_M 600x.jpg

 

A PA230E-NSL tetőlapja selyemfényű natúr fényezést kapott, a hátlap és a káva kissé fényesebb, szintén natúr lakkozású, amin szépen átlátszik a fa mintázata. Hazai ára 286 000 forint, amiben egy profi, belül bélelt, kívül merevített „gig bag” is benne van.

 

PA300E_NSL_1X_01_A 700x.jpg

 

PA300E-NSL

A másik PA sorozatú Platinum Collection modell testformája megegyezik az fent ismertetett modellével, a testnél felhasznált hangszerfáknál azonban eltérés van: a PA300E tetőlapja tömör német lucfenyőből készült, míg a káva és a hátlap anyagát pau ferro adja. A fogólap és a húrláb anyaga ennél a gitárnál is makassar-ében.

A másik különbség az elektronikánál mutatkozik, a drágább modellen már három hangszedő továbbítja a jelet: Ibanez AP11 mágneses pickup, Ibanez T-bar húrláb alatti és Ibanez kontakt hangszedő. A három hangszedő három külön potmétert kapott, így az arányukat mi határozhatjuk meg. Az előző modellhez hasonlóan itt is két kimenet áll rendelkezésünkre, ha csak a hevedertartó jack kimenetet használjuk, akkor ezen mindhárom hangszedő kevert jele megjelenik. Ha mindkét kimenetet használjuk, akkor a hevedertartóban lévő kimeneten csak a mágneses hangszedő jelét tudjuk kiküldeni, míg a második kimeneten a húrláb- és a kontakt pickup kevert jele jelenik meg.

 

 

Mindkét PA sorozatú Platinum Collection gitár mérete szinte egy az egyben megegyezik a JGM10 gitáréval, egyetlen eltérés, hogy a JGM10 teste 127 mm-rel hosszabb. A PA300E-NSL is selyemfényű natúr, a káván, hátlapon kissé fényes natúr finish-t kapott, hazai ára 358 000 forint, amiben az említett gig bag is benne van.

 

JGM5_BSN_1X_01_A 700x.jpg

JGM5

Ahogy a bevezetőben írtam, a Platinum Collection modelljeinek ihletője egyértelműen Jon Gomm különleges JGM10 gitárja lehet. Azonban az egy testreszabott signature hangszer, melynek ára jóval 1 millió forint felett van. Okos húzásnak tűnik az Ibaneztől, hogy elkészítette a JGM10 földi halandó számára is talán megfizethető változatát, a JGM5 modellt, ami gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a JGM10.

 

JGM5_BSN_1X_01_C 700x.jpg

 

Az aszimmetrikus jumbo testforma és a méretek is (test hossza, szélessége, maximális vastagsága) pontosan egyezik a JGM10 modellével, és a menzúra – akárcsak a PA sorozatú Platinum Collection gitároknál – 655 mm azaz 25 3/4", vagyis megegyezik a JGM10 megnövelt skálahosszával. A tetőlap Thermo Aged eljárással kezelt (az Ibanez speciális szabadalmazott hőkezelése) tömör sitka fenyőből készült, a káva és a hátlap anyaga pau ferro. A testhez öt részből álló afrikai mahagóni-pau ferro nyak csatlakozik, melyre makassar-ébenfa fogólap került 20 érintővel. A húrláb anyaga is makassar-ében, ami kompenzált csont nyereget kapott. Ez a gitár is a már említett X-M merevítéssel büszkélkedhet, de a merevítők Thermo Aged technológiával kezelt lucfenyőből készültek.

 

JGM5_BSN_1X_01_L 600x.jpg

 

A JGM5-öt ugyanazzal a különleges elektronikával és hangszedőrendszerrel látták el, mint Jon Gomm JGM10 signature gitárját! Ez pedig egy speciális Fishman rendszer, ami a hanglyukban elhelyezett Rare Earth kondenzátor mikrofonnal kombinált humbucker pickup egységből és egy, a testben található Powertap testérzékelőből áll. A kombinált mikrofon / mágneses pickup egységen elhelyezett tekerővel lehet a mikrofon és a hangszedő arányát keverni, és egy Bass kapcsolóval csökkenteni vagy növelni a mélyeket. A Powertap hangszedő szintje pedig a hanglyuk felső ívében látható tekerő potival kezelhető. Az egy sztereó és egy monó jack kimenetnek köszönhetően használhatunk hagyományos gitárkábelt vagy sztereót, de akár háromfelé is küldhetjük a jelet. Ez a rendszer a húrok rezgését a hangszer testének minden részéről „összeszedi”, ami kivételesen gazdag akusztikus hangzást tesz lehetővé, és tökéletesen alkalmas a dinamikus perkusszív játékmódra.

Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a JGM5 már nemcsak átvesz néhány jellemzőt a JGM10-től, hanem minden különleges jellemzője megegyezik a Jon Gomm-féle modellével. Az árkülönbség oka a gépi- és kézimunka arányában és a kávánál, hátlapnál használt faanyagok jellemzőiben (rétegelt vs. tömör) keresendő, illetve a JGM5-höz nem jár az a speciális üvegszálas kemény formatok, ami a JGM10-hez. Ha valaki Jon Gomm játékstílusához alkalmas hangszert keres, a JGM5 kiváló megoldás lehet.

 

 

A JGM5 selyemfényű fekete színben tündököl, míg a káva és a hátlap magasfényű natúr fényezést kapott, hazai ára 537 000 forint gig bag-gel együtt. A Platinum Collection további két modelljét – AE410-LGS és AAD400CE-LGS – írásunk következő, második részében mutatjuk be.

Folytatjuk...

Az Ibanez gitárok európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.