zenesz_logo.png



- NÉMETH TAMÁS - Egy új világba léphettem be nemrégiben, amikor kipróbálhattam a D’Addario-Evans új eszközét, mégpedig Moritz Amrhein professzionális bemutatójával egybekötve.

Az akusztikus dobok hangzásának kiterjesztésével, elektronizálásával már jó ideje foglalkoznak cégek kisebb-nagyobb sikerrel. Voltak-vannak tévutak is, de vannak igazán újító, inspiráló fejlesztések, melyek elterjedtek az egész világon, létrehozva például a „hybrid” dobfelszereléseket. Erős a gyanú, hogy az Evans Hybrid rendszere igencsak az inspiráló megoldások közé sorolható és simán kiérdemli a „nem olcsó, de jó” plecsnit, bár én inkább a „forradalmi” jelzőt használnám.

Egy amerikai testvérpár hozta létre a rendszer alapját 5-6 éve, meg is alapították Sunhouse néven a cégüket és szabadalmaztatták találmányukat. Erre épül az Evans rendszere, nem véletlenül olvasható a dobozon: Powered by Sunhouse. A nagy cég bevonásával további fejlesztésekre nyílik majd lehetőség és a piacon is több ember érhető el egy ismert névvel közösen, bizonyára ez áll a kölcsönösen előnyös házasság hátterében.

ev ehsp 1 bundle detail1 626x

 

Egy hatalmas doboz érkezett a D’Addario-tól, ami meglepően könnyű volt. Azt kibontva, egy kisebb dobozt találtam, amit kivágva előkerült a „matrjoska baba” legkisebb eleme, maga a termék – bedobozolva. Az alaposan fóliázott borítás már előre sejteti, hogy nem mindennapi eszköz kerül a kezünkbe. Lássuk a doboz tartalmát, azaz miből áll össze a rendszer!

A dobozt kinyitva a felső rész kis rekeszében egy kártyát találunk QR kóddal, amivel a laptopunkra letölthetjük a Sunhouse szoftverét. Ez az egész eszköz vezérlője, lelke. Tartalmazza a hangmintákat, beállítási lehetőségeket. Rövid regisztrációt követően már használható is az alkalmazás. Itt kell megjegyeznem, hogy a doboz tartalmán kívül mindenképpen szükségünk van laptopra, számítógépre, hogy működtetni tudjuk a Sensory Percussion Sound Systemet.

ho portal top 750x

A doboz alsó részéből végül előkerült a többi összetevő is. A Portal Audio Interface, ami egy teljes értékű hangkártya 12 be- és 16 kimenettel, ebből 7 a plug-and-play sensor input, de van lehetőség más interfésszel való összekapcsolásra és midizésre is. Teljes értékű audio interfészként működik akár felvételnél, akár koncert szituációban. Mellette volt a 3 szenzor – ami nem keverendő össze a triggerrel. A trigger fizikai kontaktban van a dobbőrrel, ezáltal érzékeli annak rezgését, amit átalakít digitális jellé. Itt azonban optikai érzékelő közvetíti az ütéseink által keltett jeleket. Egy apró pontot kell a bőrre helyeznünk (természetesen a csomag része és mindjárt 12 db-ot adnak), ami fölé kell a szenzor érzékelőjét irányítani.

 ev sp sidebyside sensors 620x

 

Ezeken kívül kapunk 3 speciális 1/8”-os TRS kábelt, amivel a Portal Audio Interface-hez csatlakozhatunk, USB-C kábelt és természetesen USB-A átalakítót a számítógéppel való összeköttetéshez. Egy EMAD nagydobbőr adaptert is mellékeltek, ami az EMAD bőr tompító gyűrűjéhez való csatlakoztatást segíti. A dobozban található még több országba is alkalmas tápátalakítók (110 V, 220 V stb.) de egy limitált kiadású Promark „Sensory Percussion” dobverő is a csomag része. Lássuk, hogy áll össze egésszé ez a sok tartozék!

ho portal front 750x

A szoftver letöltése és a regisztráció után csatlakoztassuk az interfészt a számítógéphez, majd helyezzük fel az érzékelőket a dobokra! Első lépés, az említett pontok felhelyezése a bőrre. Szerencsére nem kell méregetni, hogy a megfelelő helyre kerüljenek, mert úgy csomagolták, hogy a pont két tartópálcához van rögzítve a csomagban, amelyek „V” alakban kijelölik a távolságot, mégpedig úgy, hogy a „V” forma felső szárait a kávához helyezzük, a pontban végződő végét pedig a bőrhöz nyomjuk. A pont így odaragad a bőrre és a két pálcát le is törhetjük. Egy kis további presszionálás hatására a pontunk stabilan a bőrhöz ragad. Ekkor helyezzük fel a szenzort úgy, hogy a szenzor érzékelője a pontra mutasson. A felfogatás a legtöbb kávával kompatibilis, így nincs preferált márka, vagy dobtípus. Mivel 3 érzékelő van, talán a pergő, a lábdob és egy tam beszenzorozása a legideálisabb, persze annak, aki a dobszerelés fő helyein akarja használni. A mellékelt kábeleket a Portal Audio Interface megfelelő aljzataiba csatlakoztatva, elkezdődhet az érzékelők „betanítása”.

ho portal back 750

Igen, betanításról beszélhetünk, mivel az optikai szenzor akár 10 különböző ütésfajtát tud érzékelni, megkülönböztetni. Ez az egyik ok, ami miatt forradalminak nevezhetjük a Sensory Percussion Sound Systemet. Külön érzékeli a dob közepét, a szélét, kávás ütést (rimshot) a bőr közepével, kávás ütést a bőr szélével, bőrre fektetett verővel káva ütést (cross stick), káva ütését a verő „testével”, káva ütését a verő fejével, kézzel tompítva a bőrt és úgy megütve, az egyik verőt a bőrre nyomva és a másikkal megütve azt, illetve a dobtest megütését. Nemcsak, hogy érzékeli ezeket az ütésfajtákat, hanem minden egyes megütéshez külön hangot rendelhetünk. Ehhez kell a tanítás. Beállítjuk az érzékelőhöz, hogy milyen dobon van éppen, (nagydob, pergő, tam), milyen bőr van az adott hangszeren: hálóbőr, vagy hagyományos akusztikus bőr, és kezdődhet a zónák meghatározása. Minél tovább ütjük a tanítási folyamat során az adott helyet, annál stabilabban fogja érzékelni a szoftver, hogy mit ütünk, illetve mit szeretnénk megszólaltatni. Persze azért célozni is tudni kell, pláne, ha mind a 10 zónát használni akarjuk. A hangszer típusának (pergő, lábdob, vagy tam) azért van jelentősége, mert például a lábdobon nyilván nem tudjuk mind a 10 lehetőséget használni, már csak a hangszer használatának módja miatt sem. Ellenben a test és a káva megütésének nagyobb szerep jut.

ev sp tech highlight sensitive desktop 750x

 

Ha betanítottuk a dobjainkat, elkezdhetjük a szoftveren keresztül a hangzások beállítását. Kapunk többféle presetet, amikkel azonnali élményekben lehet részünk. Beállíthatunk akár hangsorokat, skálákat, zenei szőnyegeket, amiket a többi felülettel összehangolva egészen különleges atmoszférájú hangzásokat is létrehozhatunk dobolás közben. Természetesen nem feltétlenül elég csak a hagyományos kettő-négyes „pum-pa ritmus” csapkodása, bár azzal is különleges sound-okat állíthatunk elő. Aki viszont figyel a hangzásokra, kitapasztalja, mikor, melyik ütésfajtánál, vagy felületnél melyik hang szólal meg és ehhez alakítja a játékát, (gyakorlatilag megtanul zenélni a rendszerrel) máris zeneszerzőnek, DJ-nek, esetleg egyszemélyes zenekarnak érezheti magát, és még mindig csak a preseteket használja. Azonban nem csak erre van lehetőség.

Bátrabbaknak, kreatívabbaknak nyitva áll az egész rendszer. Effekteket rendelhetünk hozzá a hangokhoz, de akár az ütőfelületekhez is. A 10 ütésmód mellett a dinamikai különbségekkel is alakíthatjuk a hangzást. Más erősségű ütésre, más hang szólal meg. Akár az effektek megindulását is köthetjük a megütésünk erejéhez. Egy hosszabb hang leállítását köthetjük egy erőteljesebb megütéshez, vagy akár egy másik dob egyik zónájának megütéséhez is. Beállíthatjuk, hogy ha egy zónához hozzárendelünk egy hangsort és azt a felületet ütjük, a hangsorból véletlenszerűen dallamot generál. Akár egy handpan, aminek nem tudjuk (már aki) melyik részen milyen hang szól, de bárhol szólaltatjuk meg, nem hibázhatunk, minden jól szól.

 

EV SP Hybrid Kit clear Product CROP 700x

 

Szinte korlátlanok a lehetőségek. Csak kreativitásunk és ügyességünk szab határt annak, mit hozunk ki az eszközből. Az előre beállított preset szettek is alakíthatóak. Van itt normál, akusztikus dobszettektől, percussion hangszerektől kezdve egészen a meditatív hangzásokig mindenféle. Ezenkívül lehetőségünk van saját hangmintáink használatára. Egyszerűen behívjuk a megfelelő wav file-t, hozzárendeljük egy zónához, vagy ütésmódhoz és máris használhatjuk. Akár loopot is indíthatunk. Esetleg samplerként is működik, ha arra van szükségünk.

És ezzel még nincs vége. A bemutató során Moritz Amrheintől megtudhattuk, hogy még most is fejlesztik az Evans Hybrid Sensory Percussion Sound Systemet (megjegyzem kellene egy jó magyar név is). Nem véletlenül van a Portal Audio Interface-en 7 szenzor csatlakozási hely. Egy alap dobfelszerelés minden darabját tervezik szenzorozhatóvá tenni. Lábdob, pergő, két tam és 3 cintányér. Igen, a cintányérok szenzorozási lehetőségével is foglalkoznak, hátha sikerül megoldást találni, ami jól használható. Ezen kívül már plugin verzión is dolgoznak, hogy egy DAW program alatt is elérhető legyen a rendszer.

IMG 20230713 125223 550x

 

Mint már említettem, laptop nélkül nem tudjuk egyelőre használni, de elképzelhető, hogy tablet alkalmazás fejlesztése is indul a későbbiekben. Szerencsére nem kell extrém gépigény a szoftver futtatásához. Operációs rendszer: Windows 10 vagy későbbi; MacOS Mojave 10.14 vagy későbbi. Processzor: Intel Core i5 vagy Apple M1 Chip vagy AMD multi-core processzor. Memória: 8 GB RAM (16 GB ajánlott) és szükséges 1 GB tárhely is a szoftvernek és a hangmintáknak.

És hogy ki hogyan használja? Az alap dobfelszerelését szenzorozza és használja az alap dobhangot elváltoztatva, kiterjesztve, vagy külön felületekre helyezi, hogy megmaradjon az akusztikus dob hang is és mellette szólaljon meg külön a rendszer, vagy akár szemplerként, esetleg szóló performance-ok lepik el vele a videómegosztó portálokat?

Mindegyikre van mód és esély, az említetteken kívül még ki tudja mi mindenre lesz alkalmas, ha szinte korlátlan lehetőségeivel elterjed a világon és párosul az emberi kreativitás csodájával. Kell valaki, aki majd használja a zenéjében, videóiban, aki inspirál és ötleteket ad vele. Amint ez megtörténik, életre kel a rendszer és megtalálhatja a vásárlórétegét. Korát megelőzve, a jövő eszköze lehet.

 

Az Evans Hybrid Sensory Perussion Sound Systemmel a Dobbolt forgalmazásában találkozhattok, ahol ki is próbálható a rendszer, melynek ára 649 900 forint.

Az Evans Hybrid Sensory Perussion Sound System európai forgalmazója a D'Addario.

További videók az Evans Hybrid Sensory Perussion Sound Systemről az Zenész Magazin YouTube csatornáján.