zenesz_logo.png



Az Anika Nilles által tervezett MEINL Split Tone Pad három eltérő jellegű ütőfelülettel rendelkezik, melyek különböző hangerőt és játékérzetet nyújtanak.

Anika_Nilles 700x.jpg

Anika Nilles

Anika Nilles-t valószínűleg nem kell bemutatni olvasóinknak, a nagyszerű német dobos és zeneszerző jó pár évvel ezelőtt YouTube videói által vált ismertté és népszerűvé. Mára már a Meinl Cymbals hivatalos művésze, világszerte tart workshopokat, bemutatókat, megjelent Pikalar című első önálló albuma, és 2017-ben a Budapest Music Expo RádioRock nagyszínpadán tartott exkluzív bemutatót.

2015 óta a szaksajtóban számos előkelő díjjal jutalmazták munkásságát, 2018-ban és 2019-ben a világ legjobb doboktatói között az első, majd második helyre került a Music Radar szaklap szavazatai alapján. NEVELL néven megalakította saját zenekarát, mellyel folyamatosan turnézik. A jazz-rockos, fúziós zene, amit lemezén Anika preferál, kiváló terep különleges technikája, muzikalitása kibontakozásához. Anika neve ezúttal nem kivételes hangszertudása és technikája okán került reflektorfénybe, hanem az új MEINL Split Tone Pad tervezőjeként.

 

MSTP_web_lifestyle_0 500x.jpg

 


MEINL Split Tone Pad

A Split Tone Pad három eltérő jellegű ütőfelülettel rendelkezik, melyek különböző hangerőt és játékérzetet nyújtanak, ezáltal nem csak az alapok gyakorlására alkalmas, mint az egyszerű gumilapok, vagy gyakorló padok. A Split Tone Paddal kreatív módszereket dolgozhatunk ki, melyek a kezek konzisztens és pontos függetlenítésében, összhangjának megteremtésében, valamint a megfelelő ütőerő fejlesztésében vannak segítségünkre. A gyakorlópad másik erőssége, hogy mintegy ráirányítja fülünket és figyelmünket a ritmikák jobb megértésére.  

 

 

meinl-Split-Tone-Pad-Anika-Nilles_1-571x464.jpg

 

MEINL Split Tone Pad részei

 

1. Az elsődleges (középső) felület a szokásos hangzást és játékérzetet nyújtja. Ezen a felületen a szokásos a normál gyakorlást végezhetjük.

2. A másodlagos padok (piros pontok) a középső felülethez képest magasabb hangot adnak. Ha csak a bal, vagy jobb kezünkkel ütjük ezeket a területeket, és az ellenkező kezünkkel a középső felületet, a két megütés kétféle hangzást fog eredményezni, ami lehetővé teszi, hogy már ismerős és gyakorolt ritmusképleteket szétbontva, másképpen halljunk. 

3. A lágy, ovális alakú felület a pad felső részén a tompított szekció. Ha a teljes ritmusképletet a középső (elsődleges) felületen játsszuk és egy idő után az egyik kezünkkel ezt a tompított szekciót kezdjük ütni, akkor a középső felületen maradó másik kezünk ütéseit sokkal erősebbnek és hangosabbnak halljuk, míg a tompított részen játszó kéz halk marad. Ez lehetővé teszi, hogy a figyelmünket csak az egyik kezünkre irányítsuk, és kijavítsuk az esetleges pontatlanságokat, hibákat.

4. Split Tone Pad hátsó bemelegítő padja olyan speciális felülettel rendelkezik, mely kevésbé üt vissza, és így gyorsan bemelegíti az izmokat. Ez a oldal a Split Tone Pad csúszkálást is megakadályozza, ha a paddal valamilyen lapos felületen gyakorolnánk.

A MEINL Split Tone Pad átmérője 12 inch, hazai ára 20 100 forint. További  részletek és gyakorlatok: https://meinlcymbals.com/en/blog/split-tone-pad

A Meinl termékek hazai és európai forgalmazója a Meinl Distrubution.