zenesz_logo.png



A Yamaha az idei téli NAMM Show-n mutatta be új Live Custom Hybrid Oak dob szettjét, ami számos újdonsággal szolgál.

UZU_Ice_Sunburst_700x.jpg

UZU Ice Sunburst

 

Mint a Yamaha minden új dob sorozatánál, most is komoly kutatási és fejlesztési folyamat előzte meg a gyártást. A cég élvonalbeli művészekkel konzultált a legkülönbözőbb zenei területekről, mielőtt az új fejlesztésű dob bekerült volna a cég kínálatába. Az új Live Custom Hybrid Oak doboknál a dinamika tartomány növelésére fókuszáltak, nagy hangsúlyt fektetve a megütéskor keletkező hang erejére és intenzitására. Az új 7 rétegű tölgyfa / fenol rétegekből készült hibrid test, valamint a Bass Enhancement Weight technológia erőteljesebb hangot és jól artikulált dobhangzást eredményeztek, ami különösen koncert körülmények között érvényesül. A Yamaha új felületkezelési technológiája – ami a japán "UZUKURI" eljáráson alapszik – pedig látványosan hangsúlyozza a tölgyfa természetes mintázatának szépségét.

 

UZU_Magma_Sunburst_700x.jpg

UZU Magma Sunburst

 

Tölgyfa / Fenol hibrid test (szabadalmazás alatt)

A Live Custom Hybrid Oak doboknál alkalmazott hibrid dobtest koncepció a Yamaha a zászlóshajójának számító PHX és Absolute Hybrid Maple szettjeiből származik. A lényege az, hogy a két réteg tölgyfa lemez közé egy réteg nagy tömörségű fenol réteg kerül. A hét réteg úgy jön létre, hogy a három-három réteg tölgyfa közepén helyezik el a fenol réteget, ami növeli a dobtest élettartamát, a hang lecsengését és dinamika tartományát, ugyanakkor megmarad az a sötét „tölgyes íz”, ami miatt ezeket a dobokat szeretjük.

 

features_02_675.jpg

 

UZUKURI Finish

Az "UZUKURI" néven ismert tradicionális japán felületképző technológiát a dobtesteken történő alkalmazáshoz módosították. Ebben a folyamatban fa erezetének lágyabb részeit csiszolással eltávolítják, majd az így nyert felület kap egy vékony fekete festékréteget. Ezután a dobtest egész felületét ismét finoman csiszolják, és csak utána kerül rá a végső borítás. Ez az eljárás még jobban hangsúlyozza a tölgy erezetének természetes szépségét.

 

UZU_Charcoal_Sunburst_700x.jpg

UZU Charcoal Sunburst

 

Mélyhang növelő technológia (szabadalmazás alatt)

A lábdob mély tartományát is megnövelték, csillapították a felesleges mély-közép frekvenciákat, még pedig úgy, hogy a dobtest belsejében a babák (Absolute lug) rögzítési pontjainál súlyokat helyeztek el, ami ütősebb, feszesebb és konkrétabb lábdob hangot eredményezett.

 

UZU_Earth_Sunburst_700x.jpg

 UZU Earth Sunburst

 

YESS III felfüggesztés (Yamaha Enhanced Sustain System)

Ez a korábbi YES II tam felfüggesztési rendszer következő evolúciós lépcsője. A YESS III még tovább csökkenti a nem kívánatos rezonanciákat a dobtest és felfüggesztés között, a dobtest még szabadabban rezonálhat, és a YESS III még többet hoz ki a dobtest természetes lecsengéséből.

A felsorolt újdonságok mellett az új Live Custom Hybrid dobok számos nagyszerű és jól bevált jellemzővel rendelkeznek, így minden dobot a Yamaha exkluzív Absolute Lug babáival szereltek fel, a dobbabák és kávák sötét-ezüst színe csodálatosan harmonizál az UZUKURI eljárással színezett dobtestekkel.  Kiemelendő még a 2,3 mm-es vintage Dyna-Hoops káva, aminek köszönhetően a dobok rendkívül hosszan tartják a hangolást. A hétrétegű hibrid dobtestek vastagsága 7,3 mm (felső és álló tamok) 8,8 mm (lábdob), a dobok Remo bőrökkel kaphatók.

 

lc_sd_uis_p_0001 14x5,5_380x.jpg

 

A Live Custom Hybrid pergődobok 25 szálas carbon steel sodronnyal rendelkeznek. Az ezekhez a pergőkhöz tervezett hibrid testek rendkívül masszívak és érzékenyek, és tudják azt a hatásos, ütős hangot, amiről a Yamaha tölgy dobtestek híresek, amióta csak 15 évvel ezelőtt az Oak Custom sorozatot bemutatták.

A Live Custom Hybrid Oak sorozat öt új egyedi UZUKURI finish-sel lesz kapható: UZU Ice Sunburst, UZU Magma Sunburst, UZU Natural, UZU Earth Sunburst és UZU Charcoal Sunburst.

Méret variációk: Yamaha

 

 

 

FP9 sorozatú lábgépek

Négy vadonatúj lábgéppel is bővült a Yamaha kínálata, melyek csúcskategóriás motorkerékpárok és dob hardverek gyártásának tapasztalatait hasznosítva készültek el. Az alapjaiban újra gondolt lábgépek maximális sebességet és tökéletes kényelmet nyújtanak a dobosok számára.  Az FP9 sorozat dupla láncos, vagy direkt meghajtású lábgépei számos olyan egyedi tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik, hogy tökéletes játékérzetet állíthassunk be lábunk számára.

 

fp9.jpg

 

Ilyen kényelmi eszköz az automata zárral ellátott rugó feszesség állító gomb, ami nagyban megkönnyíti ezt az amúgy sokszor nehézkes műveletet. A tartozék alumínium (3 gr) és réz (9 gr) súlyok segítségével könnyen állíthatjuk az ütőfej súlyát az általunk preferált hangzáshoz és játékérzethez. Mindkettő könnyen elhelyezhető és eltávolítható.

Az FP 9 sorozat a következő lábgépekből áll:

FP9D – direkt meghajtású lábgép

FP9C – dupla láncmeghatású lábgép

DFP9D – az FP9D duplázó változata

DFP9C – az FP9C duplázó változata

DFP9CL – a DFP9C ballábas változata

 

 

További információk és árak a hivatalos Yamaha viszonteladóknál.