zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – Omnipressor 2830Au hardver kompresszor, valamint Blackhole és Micropitch Immersive plug-in effektek.

Október végén egyszerre jelentette be az Eventide cég több új termékét a 2023-as AES kiállításon, amelynek a helyszíne New York volt. Ezek közül az egyik egy jubileumhoz kapcsolódik: ötven éve készült el a legendás Omnipressor kompresszor, ennek jelenik meg limitált példányszámú jubileumi kiadása a jövő év elején. A két másik újdonság az immerzív audió, ezen belül főleg a Dolby Atmos formátum térhódításához kötődik, két már létező és népszerű Eventide plug-in effekt új verziója jelent meg, ezek már el is érhetők.

Omnipressor 2830Au

Omnipressor Front press

Az Omnipressor kompresszort eredetileg 1973-ban kezdték el gyártani, és bár nem túl sokáig volt kapható mégis sok követőre talált a maga idejében és a mai napig sok stúdió féltve őrzött eszköze. Nem véletlenül szoftver formában is elérhető többféle változat, maga az Eventide is készített ilyet. Az első olyan kompresszor volt, amiben a dinamika szabályozást tényleg intuitív módon lehetett alkalmazni, többek között ez volt ez első, ahol a side-chain (oldal lánc) vezérlés lehetősége rendelkezésünkre állt.

Omnipressor Back press

Több olyan megoldást is tartalmazott az újszerű vezérlés lehetősége, ami a mai napig különlegesnek számít. Az egyik ilyen, effektként alkalmazható beállítás a Dynamic Reversal, azaz dinamika megfordítás. Ez a halkabb részekből állít elő hangosabbat és a hangosak válnak halkabbá. A létrejövő hangzás hasonlít a fordított szalag megszólalásához, a dob hangok vagy akár az ének mintha megfordulnának, a hangindítások eltűnnek. A kompresszálás mellett természetesen expander feladatokra is használható a hardver, azaz a dinamikatartományt szélesíthetjük, a halk részek még halkabbá, a hangosak pedig még hangosabbakká válhatnak. Egészen extrém beállítások is használhatók, nagyon rövid attack idők állíthatók, Infinitive Compression is alkalmazható, amikor minden egy szintre lesz felhúzva.

 

 

Az új Omnipressor 2830Au teljesen az eredetinek megfelelő kapcsolásokat felhasználva lett megépítve, hangzásában annak tökéletes másolata. Egy pár dologban tovább is lett fejlesztve az új eszköz, így az eredeti rácsavarozós csatlakozások helyett most kombinált XLR-jack csatlakozók állnak rendelkezésre. Bemeneti és kimeneti trafókat is kapott az új Omnipressor, az eredeti modell esetében ez költséges opció volt. Új lehetőség az, hogy több ilyen eszköz összekapcsolható a Link csatlakozókkal, így például sztereó processzálásra is használhatunk két Omnipressor 2830Au modellt. Az új Eventide hardver hasonló abszolút dollár árban lesz kapható, mint ötven éve az eredeti modell, ami nem olcsó, de a vásárlóérték változását és a plusz beépített szolgáltatásokat figyelembe véve még kedvezőnek is mondható.

Az Omnipressor 2830Au megjelenése 2024 elejére várható, tájékoztató ára 2 616 EUR.

 

 MicroPitch Blackhole Immersive Combo web press 750x

 

Blackhole és Micropitch Immersive plug-in effektek

A BlackHole és Micropitch algoritmusokat már régóta ismerhetjük, többek között gitárpedál formában is megjelentek az Eventide kínálatában, de plug-in effektjeik között is a legnépszerűbbek között vannak. A Micropitch algoritmus talán a legrégebbi az Eventide történetében, még a H910 Harmonizer effekt egyik tulajdonsága volt a finoman hangolható és véletlenszerűen váltakozó órajel, amivel nagyon szép sztereó hangzásokat lehetett létrehozni. Ezt aztán az évek során tovább fejlesztették és több hardver és szoftver termékükben is megtalálható. A BlackHole zengető algoritmus először, mint egy preset beállítás jelent meg az Eventide DSP4000 hardver effektben, majd később a H8000 modellben. Nagyon különleges, a valóságban nem létező terek előállítására is alkalmas, nagyon sűrű hangzású lecsengések is előállíthatók vele.

 

Blackhole Immersive press 700x

 

A sztereó mellett már régóta léteznek több sávos audió formátumok, de leszámítva a videó és film alkalmazásokat zenei területen ezek annyira nem terjedtek el egészen mostanáig. Bár voltak próbálkozások és kiadványok a quadro majd a surround formátumokban, de ezek nem váltak igazán elterjedtekké, a több hangszórós rendszerek beszerzése, azoknak elhelyezése egy normál szobában, mind olyan akadályokat jelentettek, melyek az átlag zenehallgatónál túl komolynak bizonyultak. A Dolby Atmos még több hangcsatornát jelenthet, így elvileg még nagyobb akadályt, de a binaurális technológiával a 3D hangzás nagy része normál sztereó fülhallgatókon is elérhető. Figyelembe véve azt, hogy a zenehallgatás elég jelentős része amúgy is fejhallgatókon történik, így érthető, hogy ez elég nagy áttörést jelenthet a zeneiparban is. Viszonylag kevés plusz befektetéssel létrehozható olyan keverés, amely nagyobb élményt nyújthat, mint a sztereó változat és az átlag felhasználó számára is azonnal elérhető és élvezhető.

 

MicroPitch Immersive press 700x

 

Az Eventide az immerzív változathoz teljesen újraalkotta a BlackHole és Micropitch algoritmusokat. Mindkettő esetében intuitív módon állíthatók a paraméterek a plug-in felületről. A maximális csatornaszám 12, ez a 7.1.4 formátum, de ezen kívül az LCR és Quad formátumoktól kezdve szinte minden beállítható. A Micropitch Immersive esetében a beállíthatjuk a finomhangolás párokat a bal- és jobboldal vonatkozásában, az elülső és hátulsó hangzás szerint, valamint a fő hangzás és a felső hangzás tekintetében. Ugyanezekben a párokban Tilt paraméterekkel az elhelyezkedést is könnyen állíthatjuk. Mindegyik párhoz külön Equalizer beállítás is tartozik.

Ez egyébként a BlackHole Immersive plug-in esetében is ugyanígy működik. Itt a zengető fontos paramétereit állíthatjuk Tilt faderekkel a középhez képest, valamint hangerőket állíthatunk minden egyes útra teljesen függetlenül egymástól. Mindkét plug-in már elérhető az Eventide oldalán, ahol hangzó demókat is találunk. Kérhető 30 napos, korlátlanul működő demó is, amivel alaposan kipróbálhatjuk az új immerzív plug-in effekteket vásárlás előtt. Azok az Eventide felhasználók, akiknek az effektek sztereó változata már meg van, jelentős kedvezményt kapnak, valamint a két effektet egy csomagban is meg lehet venni kedvezményes áron.

Az Eventide termékek hazai és európai forgalmazója a Sound Service.