Home stúdiók és zenészek is hosszú évek óta használják ezeket a kis piros dobozokat felvételeikhez kompakt méretük és könnyű kezelhetőségük miatt. Nézzük meg, mit kínál a most megjelent 4. generáció!
A Focusrite bejelentette Scarlett audio interfészeinek 4. generációját, melyben a Solo, a 2i2 és a 4i4 USB interfészeinek új verzióit, valamint új Studio összeállításokat találunk. Az új modellek megkapták a cég zászlóshajójának számító RedNet sorozat konvertereit és számos olyan új jellemzővel büszkélkedhetnek, melyek a kezelést hihetetlenül megkönnyítik.
Scarlett Solo
A dalszerzőknek ideális megoldást nyújtó eszköz kivételesen alacsony zajszintű mikrofon előfokot kapott stúdió minőségű konverterekkel, ami hatalmas, 120 dB-es dinamikatartományt biztosít. A Scarlett Solo házát egy kicsit módosították, az XLR mikrofon bemenet ezúttal az interfész hátsó paneljén kapott helyet a két 6,3-es vonalkimenet társaságában, míg a Hi-Z hangszer/ vonalbemenet 6,3-as jack aljzatát az első panelen találjuk. Ugyan itt helyezték el a hangerőszabályzós fejhallgató kimenetet, a főkimenet és a csatornák szintszabályzóját, valamint a direkt monitorozás nyomógombját.
Az újratervezett Air funkcióval már két lehetőségünk is van a hangzás karakterének feljavítására, a teljesen analóg Presence mód és az új DSP alapú Harmonic Drive mód segítségével csúcskategóriás, felharmonikusokban gazdag énekhangzásokat érhetünk el. (A Solo modell esetében az Air funkció csak a mikrofon csatornán használható.)
Fontosabb adatok:
Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 1 jack, 1 XLR
Kimenetek: 2 jack
Táp: USB-C
Méret: 142 x 45 x 96 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 365 g
Tartozék: USB A-C kábel
Scarlett 2i2
Ha több bemenetre van szükségünk, eggyel feljebb léphetünk, a Scarlett 2i2 már két negyedik generációs, 69 dB analóg erősítést nyújtó mikrofon előerősítőt tartalmaz, melyek XLR bemeneteit a hátsó panelre költöztették, míg a két hangszer / vonalbemenet a front panelen kapott helyet. A Scarlett Solo-nál említett jellemzők itt is rendelkezésre állnak – direkt monitorozás, Air funkció – de a Scarlett 2i2 két további okos szolgáltatással könnyíti meg a felvétel készítését.
Ha benyomjuk az Auto gombot, és 10 másodpercet játszunk vagy énekelünk, a Scarlett automatikusan beállítja a bemenő jel optimális gain szintjét. A Clip Safe pedig játék közben segít, másodpercenként 96 000-szer ellenőrzi a jelszintet és automatikusan állítja a gaint, ha klippelés veszélye állna fent. A két 6,3-as kimenet itt is a hátsó panelen található és kapunk egy második USB portot opcionális tápegység csatlakoztatására.
Fontosabb adatok:
Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 2 jack, 2 XLR
Kimenetek: 2 jack
Táp: USB + USB-C
Méret: 180 x 45 x 99 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 586 g
Tartozék: USB A-C kábel
Scarlett 4i4
A 4i4 háza egy kicsit magasabb, vaskosabb, mint a többi modellé, mert a két XLR/TRS kombó bemenet itt az első panelre került. Ezek a bemenetek egyaránt alkalmasak mikrofon, vonalszintű- és hangszerjel fogadására. Az interfész jellemzői alapvetően megegyeznek a 2i2 modellével, azzal az eltéréssel, hogy itt négy kimenet áll rendelkezésünkre, a két hangszer / vonalbemenet a hátsó panelre került és itt kaptak helyet az 5 tűs MIDI I/O csatlakozók is. A 2i2 modellhez hasonlóan itt is két USB portot kapunk.
Mindhárom új modell Type‑C USB csatlakozón keresztül kaphat tápfeszültséget, csak a 4i4 modell esetében tartozék a tápegység. A 2i2 modellt számítógépünk USB 2 portjáról elláthatjuk tápfeszültséggel, de ha esetleg valamiért ez nem állna rendelkezésre, bármilyen telefontöltővel is használható.
A kezelőpanelek elrendezése első pillantásra csak minimálisan tér el a harmadik generációs modellekétől, de ha jobban körülnézünk, feltűnik, hogy a 2i2 és a 4i4 interfészeken nincs már csatornánkénti gombja a fantomtápnak, a bemenet típusnak és az Air funkciónak. Ehelyett mindegyik kezelőgombból csak egy van, melyek mind a mikrofon, mind a vonalbemenetre vonatkoznak, mellettük pedig megjelent három új gomb Select, Auto és Safe.
Mindez jól mutatja, mi a legnagyobb fejlesztés a negyedik generációs Scarlett esetében (nem ideszámítva a Solo modellt). Amíg az előző modelleknél konvencionális mikrofon előerősítők voltak, melyeket standard potméterekkel kezelhettünk, a 2i2 és a 4i4 esetében már digitálisan vezérelt előerősítőkről beszélhetünk. A bemenetek feletti Gain szabályzó, az Air, valamint más kezelőgombok nincsenek fixen egy bemenethez rendelve, hanem annak a bemenetnek a paramétereit állítják, melyet a Select gombbal kiválasztottunk. Ha a Select gombot pár másodpercig lenyomva tartjuk, összekapcsolja a két mikrofon / vonal bemenetet. hogy együtt lehessen állítani őket. Ez nyilvánvaló előnyt jelent, ha sztereó jelforrást akarunk rögzíteni.
A Focusrite-nál már védjegynek számító piros fémház ezúttal újra feldolgozott alumíniumból készült, és az eszközök csomagolása is biológiailag lebomló anyagból van. Az interfészek gyártási minőségéről továbbra is csak dicsérőleg lehet nyilatkozni, a prémiumkategóriás alkatrészek – pl. Neutrik csatlakozók – használata azt jelzi, hogy ezeket az eszközöket hosszú használatra tervezték.
Fontosabb adatok:
Felbontás és mintavételi frekvencia: 24-bit / 192kHz
Bemenetek: 2 XLR/jack combo, 2 jack
Kimenetek: 4 jack
Táp: USB + USB-C
Méret: 180 x 59 x 129 mm (szélesség x magasság x mélység)
Súly: 814 g
Tartozék: USB A-C kábel
Scarlett 2i2 Studio szett
Scarlett Studio szettek
Az interfészek ellett a Focusrite két stúdió szettet is kínál, melyekben minden alapvető eszközt megtalálunk, ami egy stúdióminőségű felvételhez szükséges. A Scarlett Solo Studio és a Scarlett 2i2 Studio szett egy Solo vagy 2i2 interfészt, valamint egy CM25 MkIII stúdió kondenzátor mikrofont és egy zárt SH-450 fejhallgatót tartalmaz.
Szoftverek
Az Easy Start program segít az interfész gyors beállításában, megkapjuk az Ableton Live Lite szoftvert és egy háromhónapos ingyenes előfizetést a Pro Tools Artist-ra. A Focusrite Hitmaker Expansion szoftvercsomag része több, különböző Softube, Native Instruments és Antares plugin és egy kéthónapos Landr Studio előfizetés is. A PC-n és Mac-en is használható Focusrite Control 2 szoftver pedig megkönnyíti az interfészek beállítását és kezelését. Az interfészekhez folyamatos gyártói támogatás és három év garancia jár.
A hangkártyák pontos hazai árát hamarosan közzétesszük.
További információk: https://focusrite.com/scarlett/4th-generation