zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – A TMA-2 fejhallgatókat a dán AIAIAI cég gyártja. 2010-ben jelentették meg első fejhallgatójukat, és azóta is állandó fejlesztések történnek.

Az AIAIAI már több szakmai díjat is elnyert innovatív és környezetbarát megoldásaiért. Az AIAIAI TMA-2 fejhallgató moduláris felépítése okán az adott modell tesztelésekor nyugodtan beszélhetünk az egész fejhallgató családról.

A moduláris felépítés azt jelenti, hogy a fejhallgatók a felhasználó által szabadon cserélhető elemekből állnak. Tehát külön hangszóró egység, fejpánt, fülpárna és kábel, illetve vezeték nélküli modulból áll egy-egy konfiguráció, amely részek szabad kézzel, könnyen összeilleszthetőek. Három hangszóró típus létezik, ezekhez összesen hat fajta fejpánt (ezek között van, amelyikben a vezeték nélküli vevő is benne van), öt fajta fül párna (három fülre támaszkodós, kettő nagyobb, fül mellett támaszkodós), és hét fajta kábel megoldás. A cég saját oldalán ezekből az összetevőkből szabadon konfigurálhatunk saját összeállítást online szoftver segítségével, de létrehoztak hat alap összeállítást, ami lefedi a várható felhasználási területek nagy részét.

AIAIAI TMA 2 Studio 44516A 400x

Mi is egy ilyen összeállítást kaptunk meg tesztelésre, ez a TMA-2 Studio. Ez vezetékes fejhallgató és a neutrálisabb hangszóróra épül. A kapott doboz hátulján el is olvasható a kapott részek listája. Tehát a Studio modell esetében az S-05 nagyfelbontású hangszóró, a H-04 mikroszállal borított, memória habos fejpánt, az E-08 ultra puha, memória habos, Alcantara fülpárna és a CO-2 részben rugós, 1.5 méteres kábel az összeállítás része, valamint minden ilyen csomaghoz egy A-01 védő zacskót is kapunk.

set 750


Az AIAIAI fejhallgató összerakása egy kicsit olyan, mint az IKEA bútor. A dobozban az alkatrészeket találjuk, mindegyik kategória külön fekete plasztik zacskóba csomagolva. A hangszórókra egyszerűen rápattinthatjuk a fülpárnákat, majd ezeket felhúzzuk a fejpántra és az abból kilógó két mini jack csatlakozót rádugjuk a hangszórókra (a jobb oldal pirossal meg van jelölve). A kábelt akármelyik hangszóróra dughatjuk, innentől kezdve oldal helyes hangzást kapunk.

h06 XF3rueo9 zoom 450x

A moduláris megoldásnak nyilván már ebből látszanak az előnyei. Egyrészről utólag is könnyen cserélhető egy-egy rész, ha elkopna vagy tönkremenne. Utólag is válthatunk például zsinór nélküli változatra a fejpánt cseréjével. (Egyébként a vezeték nélküli modellnél is használhatunk felváltva kábeles megoldást, ha már ilyen változatot vettünk.) Egy hagyományos fejhallgatónál sokszor a kábel hibája is nagyobb, csak szervizben kezelhető problémát jelenthet.

hangszóró bör fülpárna 800

Nagyfelbontású hangszóró és fülrefekvő memóriahabos műbőr bevonatú fülpárna

Mindenesetre egy fejhallgatónál nyilván a legfontosabb szempont a hangzás, illetve nagyon fontos még a kényelem, ha sokáig, esetleg több órán keresztül akarjuk használni. A TMA-2 Studio modell esetében egyikre sem lehet panasz. Elsőre meghallgatva az tűnt fel, hogy tényleg nagyot szól. 32 Ohm az impedanciája, 100 mW az érzékenység és 113 dB a maximális hangnyomás. A mély része erőteljesebb, mint azoké a fejhallgatóké, amiket megszoktam (például a Beyerdynamic DT 770), de egyben ez a rész nagyon részletgazdag. Basszus hallgatás szempontjából nekem az egyik kritikus szám Sting „A Thousand Years” felvétele, ahol a nem spórolós szintetizátor basszusra még rászáll később a basszusgitár. A TMA-2 Studio fejhallgató ezt nagyon jól kezelte, legalább annyira, mint a Sub-bal is ellátott hangrendszerem. Nagyon jól lehetett szeparálni a hangszereket, nem vált összemosottá az alja. Magasban egy kicsit fedettebbnek éreztem a hangzást, de elég hamar tudtam alkalmazkodni ehhez. Nem mondanám teljesen lineárisnak a hangzást és bizonyos stílusokhoz ez jobban illeszkedik. Modern, komolyan masterelt, utómunkázott anyagokhoz talán jobban passzol, mint klasszikus zenéhez vagy akusztikus jazz felvételekhez. 

szivacs kábel 800x

 
Kábel átalakítóval és memóriahabos Alcantara fülpárna

Az Alcantara fülpárna és a szintén memória habos fejpánt nagyon kényelmes, az ember egy idő után meg is feledkezik arról, hogy valamit hordana. A Studio modell zárt fejhallgató, ezzel együtt a környezet szeparálása nem kiemelkedő, bár nem is túl rossz. Mikrofon előtt nem feltétlenül ezt használnám felvételkor, bár nem olyan vészes a kiszűrődő hang.

 

AIAIAI TMA 2 Studio Wireless 400x


TMA-2 Studio Wireless+

Ugyanez a TMA-2 Studio modell elérhető vezeték nélküli változatban is (TMA-2 Studio Wireless+). Ennél a modellnél a Bluetooth mellett egy 16 bit felbontású, nem kompresszált technikát használó, gyors reagálású vevő lett beépítve a fejpántba. Ehhez egy külön külső adó is tartozik, amelyet mini jack csatlakozóval (vagy a mellékelt átalakítóval) dughatunk be fülhallgató kimenetbe. Ezt így nyilván nem tudtam kipróbálni, de a neten fellelhető vélemények alapján tényleg jól működik, stúdió körülmények között is teljesen használható rendszert képez.

product image QPGlqCX zoom 700x

H10-X01 3 funkciós fejhallgató pánt: wireless, Bluetooth 5.0 és kábeles

A tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy az AIAIAI TMA-2 fejhallgató rendszer minőségi alkotórészekből összeállított innovatív megoldás, amely jó alternatívája lehet akármelyik ismertebb fejhallgató márkának, stúdióban és színpadon egyaránt. A TMA-2 Studio modellt a Mezzoforte Hangszeráruház bocsájtotta rendelkezésünkre a teszteléshez, náluk ennek a jelenlegi ára 92 900.- forint. A már említett, hat fajta előre összeállított modellnek az ára náluk 72 900.- és 139 900.- forint között található, és fontos tudni, hogy az említett összetevők külön is megrendelhetők.

További részletek a gyártó oldalán: https://aiaiai.audio/headphones/tma-2