zenesz_logo.png



A Zoom bejelentette kismembrános ZPC-1 kondenzátor mikrofonjait, melyeket párokban forgalmaznak, és stúdió, élő színpadi, valamint kültéri felvételekre terveztek.

 ZPC1 XYwindscrn 16 press 700x


A Zoom nagy múltra tekint vissza a kézi digitális felvevők terén, melyek közül a legújabbak (H6, H8) valóságos „mini stúdiónak” is nevezhetők. Ezek a felvevők – a korábbi modellektől kezdve egészen az említett csúcsmodellekig – rendelkeznek beépített kondenzátor mikrofonnal, melyek többsége X/Y rendszerű kis mikrofon. A Zoom tehát komoly tapasztalattal bír a térmikrofonok gyártása terén, igaz azok felvevőkbe integrált rendszerek voltak. Idén a cég nem felvevővel, hanem egy különálló profi kondenzátor mikrofon párral rukkolt elő.

 Gallery 2 700x

Az új Zoom ZPC-1 modell egy kismembrános, kardioid karakterisztikájú ceruza kondenzátor mikrofon. Ebből kifolyólag működése fantomtápot igényel. Frekvencia átvitelét tekintve 40Hz-től 20 kHz-ig, tehát meglehetősen széles spektrumon dolgozik. Érdekessége, hogy egy csomagban két darab ilyen mikrofon található, melyeket 100Hz-nél, és 1KHz-nél készített érzékenység teszt alapján válogatnak párba, hogy a lehető legjobban passzoljanak egymáshoz. Ez a két mikrofon így tökéletesen alkalmas minden olyan stúdió vagy élő felvételhez, illetve hangosításhoz, melyek sztereó hangképet, illetve térmikrofonozást igényelnek. Dobok hangosításánál overhead-párként kiválóan alkalmazhatóak, illetve akusztikus gitár felvételeknél nagyon jól jön a két teljesen azonos mikrofon, melyekkel a hangszertest más-más helyéről, más irányítottsággal rögzíthetjük a hangot (stúdióban az akusztikus gitár felvételeknél ugye elengedhetetlen a kétmikrofonos rögzítés). Hangosítás, illetve felvétel terén nagyon jól alkalmazható akusztikus zongorák esetében is. A fenti példákon kívül természetesen a legtöbb akusztikus hangszer felvételéhez jól alkalmazható, mivel a Zoom ZPC-1-es mikrofonpár a szorosabb X/Y, illetve a szélesebb formátumú A/B-féle sztereó irányítottságokkal is kiválóan működik.

 

Gallery 6 zong 750x

 

A zenei alkalmazásokon kívül ideális külső terepen történő felvételek készítéséhez is. A csomagban tartozék ugyanis egy-egy szivacsos szélfogó, mely nagy segítséget nyújt külső használat esetében. A mikrofonok tartozéka továbbá egy-egy tasak, illetve egy-egy dedikált kengyel is. Kinti felvételeknél ez a mikrofonpár nagyon ütőképes rendszert, egy valóságos mobil stúdiót alkothat a Zoom valamely komolyabb hordozható felvevőjével (például a bevezetőben említett H6, vagy H8-as modellel, vagy az „F”, esetleg az „R”-széria bármely modelljével).

A Zoom a ZPC-1 kondenzátor mikrofonpárral elérhető áron kínál minőségi megoldást minden olyan szituációba, ahová két teljesen azonos mikrofon szükséges, legyen szó felvételről vagy élő hangosításról, bel- vagy akár kültéren.

Gallery 7 git 750x

 

A Zoom a ZPC-1 2022 harmadik negyedévétől lesz elérhető, tájékoztató bruttó ára 213 EUR.

Fontosabb adatok

Karakterisztika: kardioid
Membrán mérete 16 mm
Frekvencia átvitel: 40 Hz – 20 kHz
Maximális hangnyomásszint: 134 dB SPL (THD ≤ 1%, 1 kHz)
Érzékenység: - 38 dB V/Pa ±2 dB
Ekvivalens bemeneti zaj: <12 dB SPL (A-weighted)
Jel/zaj viszony: 82 dB
Kimeneti impedancia: 200 Ω
Tápfeszültség: +48 V fantom, 3.5 mA
Méretek: Ф 20 mm x 127 mm
Súly: 109 g x 2

A Zoom termékek hazai és európai forgalmazója a Sound Service.