– BORBÉLY TAMÁS – Az Ortega 2023-ban kiadott újdonságai között szerepel két igazán különleges gitár, melyek a Family Series Pro sorozatot gazdagítják.
Ezek hangszerek nem átlagos akusztikus gitárok, ugyanis az Ortega R133-7 és RCE 133-7 a hagyományos akusztikus gitároktól eltérően hét húrral rendelkeznek. Az első klasszikus testformájú és nem kapott elektronikát, az utóbbi pedig cutaway fazonú és hangszedővel is büszkélkedhet. Jelen tesztünkben az RCE 133-7 modellt vesszük jobban szemügyre.
Pár szó a héthúros gitárokról
A hetedik plusz húr a mély oldalon jelenik meg, így a kvart hangolást lefelé folytatva általában H-ra (ritkábban C-re) van hangolva, vagyis egy H-E-A-D-G-H-E hangolású hangszert kapunk. A héthúros akusztikus gitár jóval nagyobb múltra tekint vissza, mint elektromos testvérei. Az orosz népzenében, illetve a Dél-Amerikában honos műfajokban már rég óta is használnak héthúros akusztikus gitárokat, bizonyos komolyzenei darabok kifejezetten csak hét húrral játszhatók el, illetve több jazz gitáros is használta már az extra húrt. Ezekből a példákból is látszik, hogy a hangszertípus már jó ideje jelen van a világ más tájain, csak Európában nem volt annyira a használatban, illetve köztudatban. Nálunk a hetedik húrt a könnyűzene, azon belül is inkább a keményebb műfajok hozták be az elektromos gitárokra.
Kidolgozás, kényelem
Az Ortega RCE 133-7 – akárcsak a Family Series Pro család többi tagja – szintén nejlonhúros gitár, csak eggyel több van neki a megszokottnál. A gitár szatén finish-e nemcsak szép, hanem kifejezetten kellemes tapintású is, a nyakon gyors közlekedést tesz lehetővé. A hanglyukat elegáns rozetta díszíti, mely mondhatni, hogy a gitár tömör fenyő tetőlapjának éke. A hangszer feje nyújtottabb, mivel az extra húr hangolókulcsának kell a hely. Ez a kulcs a mély oldalon helyezkedik el, így a tekert húrok oldalán négy, a csupasz nejlon húrok oldalán három kulcs található, aszimmetrikus elosztásban. A hangolókulcs fejek (tollak) fekete színűek, ami eltér a standard fehér, csont vagy gyöngyház színtől, de bevallom, nekem kifejezetten tetszik ez a „morcosabb”, sötétebb ötlet.
A gitárt kézbe fogva a legszignifikánsabb dolog a nyakszélesség. Elsőre nekem ijesztően hatott a brutálisnak tűnő méret. A húrtáv a Family Series Pro széria tagjaira jellemző, klasszikus gitárokhoz közeli (annál valamivel keskenyebb), de plusz egy húrral valahogy minden szélesebbnek tűnt. Egy kis ismerkedés, illetve játék után a nagy ijedtség azért alább hagyott, a dolog szokható még a kisebb kezűeknek is. Nagyobb kezű játékosoknak kifejezetten jól eshet, hogy a hetedig húr miatt nem lett leszűkítve a terep és rendesen elfér a kezük a fogólapon (egy Ortega-művész kollégával személyesen beszélgetve ő maga állította ezt, amikor erről a hangszerről beszéltem vele). Egyéb tekintetben teljesen kényelmesnek mondható a hangszer, kellemes húrnyomással és a már korábban említett szatén finish által adott gyorsasággal. A cutaway testkiképzés lehetőséget nyújt a felsőbb fekvések könnyebb eléréséhez.
Hang
Az RCE 133-7 az Ortega saját, MagusPro elektronikájával van felszerelve, ami egy piezo rendszerű hangszedőt, a hozzá tartozó előerősítőt és egy beépített hangolót jelent. A preamp rész egy hangerő potméterből, és a szokásos három sávos (magas, közép, mély) EQ-ból áll, mely segítségével könnyedén testreszabható az erősített vonalhang. Gerjedés esetén a Phase fázisfordító kapcsolóval gyorsan orvosolhatjuk a problémát.
Összességében elmondható, hogy a gitár hangja saját elektronikájával használva is nagyon szép. Teljesen jól megközelíti azt az hangélményt, amit a nejlon húrok melegsége és lágysága akusztikusan közvetít. A hetedik húr jelenléte pedig nagyon megtámasztja a hangképet, egyszerűen dögösen szól, nincs rá jobb szó.
A hetedik húr amúgy új lehetőségeket is nyithat a gitáros előtt, nem pusztán „csak” egy kvarttal több mozgásteret jelent. Az akkordokat magasabban megfogva végig jelen van a mélyebb húr, tehát olyan kíséreteknél, melyek szervesen tartalmazzák a basszusmozgást, nagyon hasznos. Összetettebb basszusmozgás nélküli kíséretek esetében is jól jön a mélyebb húr állandó jelenléte, mivel az akkordok másfajta felrakása esetén sokkal vaskosabb, teltebb hangzást kaphatunk.
Összefoglalás, ajánlás
Az Ortega RCE 133-7 egy különleges, héthúros akusztikus gitár, ami nejlon húrokkal rendelkezik. Inspiráló lehet, azoknak a kísérletező kedvű embereknek, akik szeretik feszegetni a határokat. A felhasználási területeket számba véve főleg az olyan kisebb létszámú akusztikus formációkban lehet létjogosultsága, ahol nincsen dedikált basszushangszer. Ének-gitár duók esetében nagyon fontos szerepet kaphat. Az olyan speciális hangszereléseknél, metal zenekaroknál, ahol a dalok kifejezetten hét húrra vannak írva, ez a hangszer lehetőséget ad az unplugged előadásra úgy, hogy ne kelljen kompromisszumot kötni az eredeti verzióban használt felrakásokat tekintve, és visszaadja a gitárszólam feelingjét. Egy próbát mindenkinek megér, aki kicsit is nyitottabb az újabb irányokra és az izgalmas konstrukciójú hangszerekre!
Az alábbi videóban egy kis ízelítőt kaphatunk az RCE 133-7 hangzásából...
Technikai adatok
Forgalmazza: Meinl Distribution
Ár: 199 000 Ft
Tömör fenyő top (szatén finish)
Sapale oldal- és hátlap (szatén finish)
Cutaway testkiképzés
Kétirányú nyakállító pálca
Dió fogólap
Dió húrláb
Ortega MagusPro elektronika (beépített hangolóval)
Nut szélessége: 60 mm
Érintők száma: 19
Menzúra: 650 mm
Húrok száma: 7
Hangolás: H-E-A-D-G-H-E
Tartozék: Ortega Deluxe puhatok
Az Ortega gitárok hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.
Az írás először a Zenész Magazin 2023. áprilisi számában jelent meg.