zenesz_logo.png



– BORBÉLY TAMÁS – Idén év elején az Ortega Traditional sorozatának egy új tagját mutatta be, RCE180 GT néven, mely egy vékonyabb testű, slim nyakú gitár.

Ahogyan a széria többi tagja, úgy ez a gitár is Spanyolországban készül, igazi hand made hangszer. Árát tekintve a paramétereihez képest meglepően korrekt cédulát kapott, ugyanis valamivel háromszázezer forint alatt már meg is vásárolható. Az alábbiakban tekintsük is át, hogy mit is kaphatunk a pénzünkért, ha ebben a gitárban gondolkozunk.

RCE180GT web with background detail 07 750x

Összerakás, kényelem

Az Ortega RCE180 GT – ahogyan a bevezetőben is említettük – az átlagosnál vékonyabb, thinline testtel rendelkezik. Jelen esetben ez egészen pontosan egy 75 mm-es testvastagságot jelent. Ezzel a vékony testtel egy nagyon kényelmes „viseletet” kapunk, a hangszer könnyen „átölelhető”, illetve játszható. 

A gitár nyaka is soványabb egy átlagos nejlonhúros verzióénál, ugyanis annál keskenyebb, illetve laposabb, úgynevezett slim nyakprofillal rendelkezik. Ez a „slim” kifejezés bizonyos szempontból megtévesztő lehet, ugyanis több gyártó használja, és gyártónként egymástól nagyon eltérő profilokat takarhat. Önmagában a „slim” kifejezés tehát csak a gyártó saját lineup-jában lévő gitárokhoz képest relatíve vékonyabb, illetve keskenyebb nyakra utal. Az Ortegánál, egészen pontosan az RCE180 GT-nél ez egy kivételesen kényelmes, nagyon jól játszható, de még a nejlon húr vastagságot támogató nyakprofilt jelent. Bizonyos gyártók nejlonhúros slim nyakai már olyannyira keskenyek, hogy a „ló túloldalára esik át” a dolog: mivel a nejlon húrok jóval vastagabbak a fémhúroknál, így véleményem szerint a túl keskeny nyak egy ponton túl már-már kényelmetlen, illetve zavaró is lehet. Az Ortega RCE180 GT-nél ez viszont nagyon el lett találva egy optimális nyakprofil formájában, mely maximális kényelmet biztosít. Véleményem szerint ez a tökéletes átmenet a klasszikus és a könnyűzene, illetve az említett stílusokat űző zenészek ízlésvilágai között.

 

A kényelmi paramétereken túl a gitár megjelenése is imponáló. A test-káva kapcsolat, vagyis az élek, látványos szegélyt kaptak, a hanglyuk pedig egy meglehetősen míves díszítő rozettával rendelkezik. A nyak-test kapcsolat, illetve a cutaway kiképzés hibátlan kidolgozású, viszont a bundoknál, egészen pontosan a nyak szegélyéhez kifutó végeinél ez nem minden esetben mondható el. Ez nem okoz funkcionális hátrányt, egyáltalán nem érezni kézzel az imperfekciót, csupán az eldolgozás esztétikai része nem makulátlan mindenhol. Ez az egyetlen apró negatív észrevételem ezzel a remek gitárral kapcsolatban.

RCE180GT web with background detail 10.450x

Hang

Ha az ember szembesül a test formájával, thinline kiképzésével és méreteivel, akkor felmerülhet a gyanú, hogy vajon hogyan fog szólni? Nem lesz-e túl vékony, túl „doboz-hangú”, erőtlen? Több hasonló méretű gitárnál sajnos magam is tapasztaltam az előbbi kérdésekben említett jelzőket, de az Ortega RCE180 GT-nél szerencsére nem ez a helyzet. Méretét meghazudtoló hang lakozik ebben a gitárban. Gyönyörű nejlonhúros sound, megfelelő mélyekkel, szép testhanggal, mely egyáltalán nem orros, vagy „dobozos”. Az akusztikus hangja nálam magasan átvitte a lécet.

RCE180GT web with background detail 13 550x

Az gitár az Ortega saját gyártmányú elektronikájával, a MagusPro rendszerrel van felszerelve, mely magában foglal egy piezo hangszedőt, és a hozzá tartozó előfokot, valamint egy beépített hangolót. A kezelőfelület magas, közép és mély EQ szabályzókkal, és egy master hangerő potméterrel rendelkezik, valamint gerjedés esetére egy Phase (fázisfordító) kapcsolóval, és a hangoló aktiválására szolgáló Tuner kapcsolóval van felszerelve. Nagy örömömre a gitár hangja kierősítve, ezzel a rendszerrel is jól szól, és ami a legfontosabb, nagyon hasonlít az akusztikus hangjához. Sok piezo hangszedővel rendelkező gitárról ez sajnos nem mondható el, ugyanis rengeteg esetben a kierősített hang köszönőviszonyban sincs a hangszer igazi, akusztikus hangjával. Szerencsére az Ortega RCE180 GT esetében nagyon is hasonlít az előfokról leszedett hang az akusztikus élményhez. Ezt már több Ortega gitárnál is tapasztaltam, melyek MagusPro rendszerrel voltak felszerelve. A háromsávos EQ nagy segítséget nyújt abban, hogy az adott akusztikai körülményekhez könnyedén hozzáigazítsuk a sound-unkat. Kisebb testméretének köszönhetően minden bizonnyal koncert körülmények között is kevésbé gerjedékeny, mint nagyobb méretű testvérei.

Mind akusztikusan, mind pedig kierősítve, az elektronikát használva nagyon inspiráló volt számomra az Ortega RCE180 GT-vel való játék. Azok közé a hangszerek közé tartozik nálam, melyeket nem szívesen tettem le a tesztelés végeztével, mert annyira élvezetem a találkozást.

RCE180GT web with background set 550x

Összefoglalás, ajánlás

Az Ortega RCE180 GT egy nagyon kényelmes, jól játszható hangszer, melynek a hangja is igen inspiráló. Nem egy tradicionális értelemben vett komolyzenére gyártott klasszikus gitár, de adott esetben jól szólhatnak rajta a komolyabb művek is. Fő felhasználási területének én inkább a könnyűzene nejlon húrt igénylő ágazatait nevezném meg. Kiválóan alkalmazható bármilyen nejlonhúros gitárt igénylő popzenében, latin zenében, jazz-ben, vagy bossa novában. Ár/érték arányban ezt a gitárt egy nagyon korrekt konstrukciónak nevezném, sőt inkább azt mondanám, hogy többet tud, mint amennyibe kerül. Aki egy minőségi, jól játszható nejlonhúros gitárra vágyik, annak mindenképpen azt javaslom, hogy próbálja ki!

Technikai adatok

Forgalmazza: Meinl Distribution
Ajánlott kiskereskedelmi ár: 252.000 Ft.
Top: tömör észak-amerikai cédrus
Hátlap, káva: bubinga
Testforma: Spanish Heel, thinline
Testvastagság: 75 mm
Nyak: mahagóni
Nyakprofil: slim
Fogólap: rózsafa
Érintők száma: 19
Híd: 12 lyukú Ortega, rózsafa
Elektronika: Ortega Magus Pro
Menzúra: 650 mm
Felső nyereg szélessége: 48 mm
Gyártás helye: Spanyolország
Tok: Ortega Deluxe Gig Bag