Ahogy szinte minden gitársorozatában, a fejnélküli EHB basszus sorozatban is új modellekkel jelentkezett az Ibanez.
Az EHB típusjelzés az Ergonomic Headless Bass, vagyis ergonomikus fejnélküli basszus rövidítése, és ez a modell 2020 eleje óta szerepel az Ibanez kínálatában. Az EHB sorozat – amellett, hogy nincs hagyományos fejrésze – teljesen újszerű testformával rendelkezik, melyen nyomokban felfedezhetjük a Soundgear sorozat vonalait, habár a felső szarvát inkább a BTB basszusoktól örökölte. Fontos jellemző még a részben üreges test, ami egyrészt csökkenti a hangszer súlyát, másfelől optimalizálja a gitár balanszát. A hátoldal vastagsága a gitár középvonalától felfelé folyamatosan vékonyodik, azzal a céllal, hogy a hangszer jobban a testünkhöz simuljon, és így gyakorlatilag ugyanazzal a testtartással tudunk ülve vagy állva játszani.
Ibanez EHB1265MS
Az egyik új jövevény az öthúros EHB1265MS melynek kőrisfa testére szemet gyönyörködtető diófa top került, aminek nem csak esztétikai jelentősége van, mert a kőrisfa test a diófa tetőlappal szépen kiegyensúlyozott, jól rezonáló alapot biztosít. A 9 részből álló, grafit rudakkal megerősített panga-panga / dió nyak és a 24 rozsdamentes acél érintővel felszerelt panga-panga fogólap amellett, hogy könnyű játszhatóságot ígér, konkrét hangindítást, feszes mélyeket és megnövelt hangkitartást eredményez.
A gitár változó menzúrájú (újabban legyező bundosként emlegetik), ami azt jelenti, hogy a gitár skálahossza 33 és 35 inch között változik, vagyis a mélyebb húrok skálahossza hosszabb, a magasaké rövidebb. Mindez optimális skálahosszt, ezáltal optimális rezonanciát, feszességet és konzisztens hangzást eredményez minden egyes húrnál.
A gitár egyik fő erőssége a jól kitalált és sokféle hangzást biztosító elektronika. Ennek fontos összetevői a „szappantartó” tokozású Bartolini BH2 humbuckerek, melyek biztosítják a feszes mélyeket, az ütős közepeket és remekül „továbbítják” a játék dinamikáját. A kéttekercses, hosszú fém pólussal szerelt pickup megnövelt mágneses mezővel rendelkezik, ennek szerepe van abban, hogy minden húr rezgésére a hangszedő egyformán pontosan reagáljon.
A két Bartolini pickup-hoz egy bypass kapcsolóval szerelt háromsávos Vari-Mid EQ tartozik. Mind a magas, mind a mély frekvenciák emelését/vágását egy-egy dupla potival végezhetjük, míg középszabályzónál a dupla potméter alsó tekerőjével állíthatjuk be azt a középtartományt, amit emelni/vágni szeretnénk. A Balance gombbal a két hangszedő arányát keverhetjük, míg az EQ Bypass kapcsolóval kikapcsolhatjuk az aktív elektronikát, ekkor a Treble gomb egyszerű hangszínszabályzóként funkcionál. A Bartolini Classic Bass sorozatú pickupok nem véletlenül népszerűek a metalban, jazzben és egyéb progresszív műfajokban egyaránt, ugyanis az ilyen zenékben komoly jelentősége van a hang artikulációjának és a játék dinamikájának.
A szerelvények terén is felsőkategóriás összetevőkről beszélhetünk: az MR5HS húrlábat kifejezetten az EHB basszusokhoz fejlesztették. A húrláb minden egyes darabját külön-külön, masszívan a testhez erősítették a maximális rezonancia átvitel miatt. A húrlábnyergek egyenként állíthatók húrtávolság szempontjából is, +/-1,5mm értékek között, vagyis minden gitáros ízlésének és játékstílusának megfelelően szabályozhatja ezt is. Minden hangolónál teflon alátét teszi finomabbá a hangolás műveletét. A gitárt olyan további extrák teszik kívánatossá, mint pl. a fogólap oldalán elhelyezett, sötétben fluoreszkáló pozíciójelölők, a Schaller S-Lock hevedertartók, a záras Neutrik Lock jack aljzat, valamint a két hangszedő közé helyezhető, eltávolítható ujjtámasz.
Az EHB1265MS basszus látványos selyemfényű Natural Mocha finish-t kapott, melyhez jól illenek a fekete szerelvények. Az új EHB modell ajánlott hazai ára 504 000 forint.
Ibanez EHB1006MS
Míg az előző új EHB modellre talán az elegáns jelző illik a legjobban, új hathúros társát megpillantva először a félelmetes és lenyűgöző szavak jutottak eszembe. Van ebben a gitárban valami űrfegyver-szerű, gondolom a vastagabb fejnélküli nyak, a hathúros fekete húrláb, a fekete szerelvények, valamint a metálszín összessége okozza. Az EHB1006MS testformája és testkialakítása megegyezik az öthúros változatéval, anyaga amerikai hársfa, melyhez öt részből álló, grafit rudakkal megerősített égetett juhar / dió nyakat csavaroztak. Az égetett madárszemes juhar fogólap 24 rozsdamentes médium érintőnek biztosít helyet. Ez a hangszer is változó menzúrás, skálahossza 32,5” és 35” között változik.
Az EHB1006MS basszuson két passzív T1 humbucker hangszedő dolgozik, melyek két tekercse külön házban, egymástól függetlenül lett a testre rögzítve, és így a magasságuk is stílustól és ízléstől függően külön-külön állítható. A hangzásukat feszes mélyek, ütős közepek és a tiszta magasak jellemzik, ráadásul a lekerekített dizájnnak köszönhetően kényelmes ujjtámaszként is funkcionálhatnak. A két humbuckert az előzőekben már részletezett háromsávos Vari-Mid EQ-val tarthatjuk kordában.
A szerelvények ennél a gitárnál is a felső ligát jelzik, itt is MR5HS húrlábbal van dolgunk, és nem maradhatnak el az olyan extrák, mint a fluoreszkáló pozíciójelölők, a Schaller S-Lock hevedertartók és a záras Neutrik Lock jack aljzat. A gitár gyári hangolása 1C,2G,3D,4A,5E,6H és D'Addario® EXL170-5SL + .032 húrkészlettel felszerelve forgalmazzák. Az EHB1006MS selyemfényű matt metálszürke lakkozást kapott és a két T1 humbuckernek, valamint a Vari-Mid EQ-nak köszönhetően ez a basszus is gond nélkül teljesít a funktól a metalig terjedő műfaji palettán, miközben luxus szolgáltatásokban részesíti a basszus-játékost. A hathúros Ibanez EHB1006MS ajánlott hazai ára 486 000 forint.
Az Ibanez gitárok európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.