zenesz_logo.png



– BORBÉLY TAMÁS – Egy új Fender gitár a Stratocaster-Telecaster világ határán, ami jó…

Tesztünkben a frissen megjelent, 2021-es Fender Player Plus széria egy olyan tagját vesszük közelebbről szemügyre, mely jó pár újítást tartalmaz az eddigiekhez képest, mi több: olyan vizekre evez, melyekre talán eddig még nem nagyon merészkedett a Fender. Három hangszedővel rendelkező Telecasterekre ugyan volt már példa a történelem során, de a legtöbb nem rendelkezett az egyik legfontosabb Tele-hangszedőállással (nyaki + híd). A 2021-es Fender Player Plus Nashville Telecaster viszont a „kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad” tipikus esete a pickup-állások tekintetében.

 Fender Player Plus Nashville Telecaster PF 1000x

Összerakás, kényelem

Tesztelés során szerencsére egy teljesen érintetlen példányt volt szerencsém kipróbálni, amit a Mezzoforte Hangszeáruházban az eladó segítségével magam bonthattam ki. Így első kézből tapasztalhattam meg, hogy milyen állapotban hagyja el a gyárat, illetve érkezik meg a kereskedőhöz egy ilyen gitár. Nagy meglepetésemre gyakorlatilag színpad-kész beállítással rendelkezett a hangszer, mindössze egy kis hangolásra szorult, de húrnyomás, nyak, egyéb tekintetben egy nagyon optimális, jó setup fogadott.

Nyakprofil szempontjából ez az egyik legkényelmesebb Telecaster, melyet valaha próbáltam. A „modern-C” névre keresztelt nyak valójában kissé távolabb áll a tradicionális Tele nyakprofiloktól, de ez jót is tesz a játszhatóságnak. A profilon túl a szatén finish, és a szépen lekerekített szélek még tovább „gyorsítják” a nyakat. A fogólap 12”-os rádiusza mindenhol megfelelő terepet biztosít a fulladásmentes, kényelmes hajlításokhoz.

 

fender tele player plus nashville rear 1000x

A híd hat darab húrvezető babával rendelkezik, így a beállításnál intonálás tekintetében nincsen olyan kompromisszum, mint egy klasszikus Telecasterek esetében, ahol a húrok páronként fekszenek fel egy húrvezetőre. A hangolási stabilitást igen magas szintre emelik a satus hangolókulcsok. Ezt a megoldást főleg tremolós hangszereknél szokták alkalmazni, de egy fix hidas gitár esetében sem árt, hiszen a hangolás megnövelt stabilitása minden esetben előny, nem beszélve a kényelmes és gyors húrozásról. Meg is lepett, hogy egy mexikói Fender széria ilyen „luxuscikket” kapott, mint a satus kulcskészlet.

A test hátulján a Stratocasterekre jellemző ergonomikus, ferde „kikönnyítés” található, ami kényelmes „viseletet” biztosít, amikor az ember a testéhez szorítja a gitárt.

 

Fender Player Plus Nashville Telecaster bridge 700x

 

Hang

Ahogyan a bevezetőben említettem, a Fender Player Plus Nashville Telecaster három hangszedővel rendelkezik. Nyak, és híd pozícióban egy-egy Player Plus Noiseless Tele, középen pedig egy Player Plus Noiseless Strato pickup található. Óriási dolog, hogy ez a három single-coil jellegű hangszedő minden állásban zajtalan. A kombinációk variáláshoz egy ötállású pickupváltó áll rendelkezésünkre, mellyel a klasszikus, öt Startocaster kombináció választható (nyak, nyak + közép, közép, közép + híd, híd). Nyaki, illetve hídi állásban a klasszikus Telecaster hangot kapjuk, középen pedig egy az egyben egy Strato közép állását, viszont a köztes állások (nyak + közép, híd + közép) Strato-jellegű, de nem autentikus Stratocaster hangot produkálnak.

Mivel a nyaki, és híd hangszedők egyértelműen Telecaster hangszedők, középen pedig egy ízig-vérig Starto hangszedő helyezkedik el, ezért a középállások is kicsit más hangot produkálnak, mintha mind a három Strat hangszedő lenne. Egyértelműen az a világ, de egy picit azért más, ettől is különleges. A standard öt állás mellett további két kombinációt érhetünk el a Tone (push/pull) potméterrel, mely kihúzott állapotban hozzáadja a nyaki hangszedőt a rendszerhez. Ez abban a két esetben ad új hangot, amikor amúgy a nyaki hangszedő nem szerepel. Vagyis a hídi állásból híd + nyak varázsolható, ami a klasszikus Telecaster középállása. Nagyon jó, hogy ezt a kombinációt is elérhetjük, hiszen ez egy rendkívül hasznos sound rengeteg zenei stílusban és szituációban. Ezzel a push/pull potméterrel továbbá lehetőség nyílik a híd + közép állást híd + közép + nyak bekötéssé alakítani. Ez a mindhárom hangszedőt alkalmazó kombináció bizonyos esetekben jól jöhet, egy plusz színt ad a teljes képnek, de véleményem szerint nem véletlenül nem terjedt el széles körben a három hangszedős gitárok között.

Igazság szerint a legutóbbit leszámítva minden hangszedő állást nagyon szerettem ebben a gitárban. Ez a hangszer számomra ötvözi a Telecaster és Stratocaster jó tulajdonságait méghozzá olyan módon, hogy nem esik a két szék között a pad alá, hanem a lehető legjobbat hozza ki mindkét világból. Egyszerre van jelen benne az a bizonyos „mocskos tele-twang”, melyet a kezdetek óta kedvel a világ, és a köztes (Strato) állások könnyedebb szellőssége. Ezáltal kiváló hangszer lehet azoknak, akik egy gitárban szeretnék ötvözni mindazt, amit szeretnek a két alaptípusban – a Telecasterben és a Strato-ban.

 

MX21140036 detail 700x


Összefoglalás, ajánlás

A Fender Player Plus Nashville Telecaster egy rendkívül sokoldalú, kiváló gitár, mely a legkülönbözőbb zenei stílusokban is tökéletesen megállja a helyét. Egy személyben lefed minden soundot, mely a country-blues-funky-pop-rock műfaji tengely stílusaihoz szükséges lehet. Az univerzális hangi adottságain túl olyan kényelmi extrákkal rendelkezik, melyeket eddig csak amerikai Fendereknél tapasztaltam. Végre egy olyan új széria, ami tartalmaz valódi, funkcionális újdonságokat, és mindezt úgy, hogy mégis tradicionális marad, nem szakít erőszakosan az autentikus hang- és formavilággal. 2021-ben ilyennek kell lenni egy nagy múltú cég új gitárjának. A legkisebb túlzás nélkül kijelenthetem, hogy nagyon élveztem a találkozást ezzel a hangszerrel.

Technikai adatok

Teszthangszer: Mezzoforte Hangszeráruház
Ár: 357.900 Ft
Nyak-test kapcsolat: csavarozott
Test: éger
Nyak: jávor
Fogólap: pau ferro (rádiusz: 12")
Menzúra: 648 mm (25.5")
Nyakszélesség a húrvezetőnél: 42,8 mm (1.685")
Érintők: 22, medium jumbo
Hangszedők: Player Plus Noiseless Tele single (nyak és húrláb), Player Plus Noiseless Strat single (közép)
Elektronika: 1 hangerő, 1 hangszín (push/pull), 5-állású pickup váltó
Szerelvények: nikkel/króm
Húrláb: Strings-Through-Body Tele
Kulcsok: Deluxe Cast/Sealed satus kulcsok
Szín: kék (Opal Spark)
Tartozék: puhatok

A teszt először a Zenész Magazin 2021. decemberi 229. számában jelent meg.