zenesz_logo.png



Az Ibanez EHB (Ergonomic Headless Bass) – vagyis ergonomikus fejnélküli basszusok a 2020-as NAMM Show-n debütáltak. Tavaly márciusi írásunkban bemutattuk az EHB sorozatot, most az új 2021-es modellekről lesz szó.

 

feat_EHB_size.jpg

 

Felül a rövid menzúrás EHB 1000S, alatta az EHB 1000

 

Az Indonéziában gyártott EHB sorozatú basszusok egyik fő jellemzője – a hagyományos fej elhagyása mellett – a speciális tervezésű, üreges kialakítású test. Ennek következtében a hangszer súlya jelentősen lecsökkent, ami nem elhanyagolható tényező, és a balansza is kiváló. A hátoldal vastagsága a gitár középvonalától felfelé folyamatosan vékonyodik, azzal a céllal, hogy a hangszer jobban a testünkhöz simuljon, és így gyakorlatilag ugyanazzal a testtartással tudunk ülve vagy állva játszani. A double-cutaway formájú test felső szarva hosszan előre nyúlik, míg az alsó kifejezetten rövid és lefelé mutat, ezzel megkönnyítve a felső fekvések elérését.

 

EHB1000S-SFM 700x.jpg

 

 

Ibanez EHB 1000S

Az Ibanez EHB sorozatú basszusok ergonomikus és különleges testkialakítását a gyártó ezúttal – szakítva a tradíciókkal – rövidebb skálahosszal kombinálta. Az EHB 1000S menzúrája mindössze 30 inches – az EHB 1000 34”-os volt. Az érintők száma azonban nem változott, ugyanúgy 24 médium rozsdamentes acél érintő található az égetett madárszemes juhar fogólapon, mint a korábbi EHB 1000 modellnél. Az amerikai hársfa testhez grafitrúddal megerősített hőkezelt, ötrészből álló, öt csavarral rögzített, égetett juhar-diófa nyak csatlakozik. A hőkezelés növeli a hangszerfa tartósságát, stabilitását, ellenállóbbá teszi a nedvességgel és a hőingadozással szemben. Az 500 mm rádiuszú fogólap felső részén gyöngyház berakású pozíciójelölőket helyeztek el, de a fogólap oldalán sötétben fluoreszkáló pontok is segítik a tájékozódást a hangszeren. A nyak szélessége a szintetikus felső nyeregnél 41 mm, ami megegyezik az előd nyakszélességével.

 

 

EHB1000S-PMM_5 700x.jpg

 

Az új, rövid menzúrás basszuson is passzív Bartolini BH2 humbuckerek dolgoznak, de az igazi érdekesség a bypass kapcsolóval szerelt háromsávos Vari-Mid EQ. Egy dupla potival kezelhetjük a magas és mély frekvenciák emelését és vágását, míg a középszabályzónál a dupla potméter alsó tekerőjével állíthatjuk be azt a középtartományt, amit emelni/vágni szeretnénk, a Balance gombbal pedig a két hangszedő arányát keverhetjük. Az említett EQ Bypass kapcsolóval kiiktathatjuk az aktív elektronikát, ilyenkor a Treble gomb egyszerű hangszínszabályzóként funkcionál. A két jól kiegyenlített, feszes mélyeket garantáló Bartolini BH2 pickuppal és a Vari-Mid EQ-val a basszus hangzások elképesztően széles spektrumában kalandozhatunk.

 

eb_control_headless 600x.jpg

 

A kifejezetten EHB sorozatú basszusokhoz tervezett MR5HS húrláb minden egyes darabját külön-külön, masszívan a testhez erősítették a maximális rezonancia átvitel miatt. A húrlábnyergek egyenként állíthatók húrtávolság szempontjából is, +/-1,5mm értékek között, vagyis minden gitáros ízlésének és játékstílusának megfelelően ezt is szabályozhatja. Minden hangolónál teflon alátét teszi finomabbá a hangolás műveletét.

 

feat_EHB1005MS_ergonomic 700x.jpg

A test hátoldala felfelé vékonyodik

 

Két Schaller S-Lock hevedertartó, Neutrik Lock jack aljzat, valamint a két hangszedő közé helyezhető, eltávolítható ujjtámasz teszi még biztonságosabbá és kényelmesebbé ennek a különleges hangszernek a használatát. Az új Ibanez EHB 1000S modell  Sea Foam Green Matte és Pink Gold Metallic színben kapható, 350 000 forintos áron.

 

EHB1005SMSEMM 700x.jpg

 

EHB 1005SMS

Az Ibanez elkészítette a tavaly bemutatott EHB1005MS öthúros, multi menzúrás modell rövidebb skálahosszú változatát is. A 30” és 32” között változó menzúra – a mély húroknál hosszabb, a magasaknál rövidebb – optimális skálahosszt, ezáltal optimális rezonanciát, feszességet és konzisztens hangzást eredményez minden egyes húrnál. Konkrétabban a G húrnál a gitár skálahossza 30 inch, még a legmélyebb, H húrnál ez a hossz 32”-ra növekszik.

 

EHB1005SMS_MGM_1P 700x.jpg

 

A hangszedők a változó skálahosszhoz igazodva ferdén kerültek elhelyezésre. Aki még nem próbált multi menzúrás hangszeren játszani, érdemes kipróbálnia, meglepő módon gyorsan alkalmazkodnak az ujjak az legyezőszerű érintő elhelyezéshez.

A felhasznált faanyagok és egyéb összetevők szempontjából az öthúros rövid, változó menzúrás EHB1005SMS megegyezik az EHB1000S modellel. Az elektronika – hangszedők, Vari-Mid EQ – is ugyanaz. Ez gitár Emerald Green Metalic Matte és Metalic Grey Matte színben kerül forgalomba – az utóbbi szín csak limitált mennyiségben – az ára mindkét színben 422 000 forint.

 

 

 

Az Ibanez gitárok európai és hazai forgalmazója a Meinl Distribution.